Torzó

Háborúk dúlnak a földön, a vízen, városokban ,falvakban, közösségekben és emberekben. Vér borítja a földet, szennyezi a vizet. Emberek fordulnak ki és kiáltanak fegyver és halál után. Nem fogadják el egymást. Felhozzák oknak a vallást, a bőrszínt, a mentalitást, a személyiséget, az összeférhetetlenséget, de ez mind  csak mondva csinált indok.  Ezekkel a gondolatokkal feküdtem le. Lázasan. Gyorsan kapott el álom, mintha csak arra várt volna, hogy a fejem lekerüljön és ezt engedélynek véve elrabolja a tudatom. Hideget éreztem a talpam alatt.

Állok. Álmodom. Kinyitom a szemem és egy múzeumban vagyok  Fáradtan nézek körül. Háborús képek…Sebesültek, épek együtt és külön. Fronton és otthon. Nagy betűkkel hirdeti felül a kiállítás nevét; Háborúk, hősök és szerencsés visszatérők. Milyen bolond név… Azt sugallja, hogy egy háború lehet szerencsés vagy épp jó és hősies. Nagy szavak, hogy bevonzzák a népet és megmutassák azt, hogy milyen tökéletes háborúkat vívnak nemes célokért és az ott lévők önként dalolva, sőt boldogan vetik magukat a csatába az országukért. Végig néztem a termen. Mindenki a véres képeknél állt, vagy az olyan visszatérteknél, akiknek amputálták valamilyüket és mankóra támaszkodtak vagy épp felpróbálták a művégtagjukat. Mindenki fentakad az ilyeneknél és csoportokba verődve sajnálják őket, mintha… ezzel megoldanának mindent és a helyzet javulna. De azoknál a képeknél,ahol épp emberek állnak szinte senki sem időzik el. Pedig azok is sötétek, sőt van amelyik olyan megtörtséget, céltalanságot áraszt, hogy így, tompult tudattal is beleremegek. Hirtelen dohos hullaszag kúszott az orromba. Megremegtem. Itt van.. De..hogy kerül ide? Mély levegőt vettem. Nem láthatja meg, hogy félek, vagy mindennek lőttek. Már az elején. Halk, gúnyos kuncogás. Igen, ő a démonom, a lidércem.

- Mi van kölyök? Máris félsz?

- Nem mondanám. Csak nem számítottam rád. – lassan néztem oldalra. Oszlóban lévő velem egy magas lány állt, korom fekete szemekkel. Hosszú haja összekuszálódva csüngött és mindezek ellenére fényes, gunyoros, elégedett mosoly honolt kerek, valamikor kedves arcán.

- Nyugalom. Ez alkalommal nem én foglak megölni, sőt azt is meg tudom ígérni, hogy testileg semmi bajod nem lesz. – kirázott a hideg. Minden rémálmom megtestesítője állt mellettem.

- Ez megnyugtató. – Válaszoltam gúnyosan. Zengően felkacagott.

- Majd ezek fognak megölni újra és újra. – mutatott az emberek felé. – Jól figyelj. Mit látsz ott? – a terem széle felé intett egy apró kép felé, ami előtt egyetlen egy lány állt, sötét ruhában. A képen egy katona volt a kisfiával, megtört arccal, úgy állt, mint egy felfüggesztett marionett bábú. Szinte mindenki elsuhant mellette, vagy épp pár másodpercet szánt rá, mintha ez nem lenne szomorú. – Vicces ugye? Ennyi ember közül egyetlen egy ragad fent azon a képen.

- Nem mondanám, hogy vicces inkább szomorú és túl emberi.

- Pff – szinte már fuldoklott a nevetéstől a lidérc – Mi az, hogy túl emberi? Létezik olyan?

- Persze. Szerintem ezzel te is pontosan tisztában vagy. – Elém lendült és széttárta a karjait.

- Az emberek kapzsik és önzőek, de ez teszi őket emberré. Sopánkodnak, nevetnek, sírnak és azt hiszik ezzel minden jobb lesz, hogy az érzelmi katarzis megoldja a piti dolgaikat. A háború nekik az élet velejárója. Sajnálják azok a szerencsétleneket, akik megsérültek, míg ők sokszor örülnek, hogy túlélték vagy épp fordítva. Ott akartak maradni a társaikkal a porban. De így is, tudod, mi a legviccesebb? Találd ki drágám. Tudom ám, hogy a kis foglalkozásaink hatottak.

- Vannak olyanok akik így is letagadják… hogy megtörtént a háború, hogy voltak sebesültek, halottak. Azt hiszik, hogy ez az egész egy színjáték. És

- Pontosan! – vágott a szavamba. - De most… figyeld azt a lányt. Ő érzi, ő tudja, hogy ez az egész semmire se jó, de figyeld hogyan reagálnak rá. – Elmerengve néztem a lányt. Szomorúan, mélyen elgondolkodva nézte a képet. Mintha minden részletét az elméjébe akarná vésni. Egy sapkás férfi megállt mellette.

- Mégis mit nézel rajta? Ez csak egy szerencsés család. – vágta oda szinte megvetően. A lány összerezzent.

- Szerintem… nem szerencsések… -halk volt a hangja, kellemes és remegett akár egy levél az őszi szélben. A sapkás idegesen toppantott.

- Mégis miről beszélsz?! Haza tért épen és egészségesen! A családjával lehet és nem változott semmi az életében! Mi ez ha nem szerencse?! – ostoba…Ez a férfi ostoba. A lány összébb húzta magát.

- Ni- a szavak a torkomban ragadtak. A lány felé akartam mozdulni, de nem tudtam. Mintha megfagytam volna. Ez meg.. mi?

- Héé ~ Azt mondtam, figyelj. Nem avatkozhatsz közbe. Sőt… - a fülem mellett hallottam újra a hangját. Éreztem a bűzét. – Nem látnak minket. Erre rá jöhettél már. De csak figyelj,figyeld hogyan próbálkozik az a kis szerencsétlen.

- Szerintem.. –  szinte cincogva próbált válaszolni. – Nem szerencsések.  A férfi…

- Mi ez a hang zavar? – egy látszólag titkárnő szerű, szigorú tekintetű nő állt meg mellettük. – Nem tudnak csendben tisztelet adni ezeknek a hősöknek? – szinte csattant a hangja, akár az ostor.

- Ez a némber azt mondja, hogy ezek itt -  mutatott hátra vehemensen a képre- nem szerencsések! – A hangok elkezdtek összefolyni. Az emberek lassan egy masszává alakultak. Mintha… A gyűlölet egyesítette volna őket. A szavak összefolytak. Nem lehetett belőlük szinte semmit érteni. Kezek nyúltak ki és ragadták meg a lányt. Szinte szétcincálták a ruháját, tépték a haját, karmolták a bőrét. Egyre kisebbre próbálta magát összehúzni. Nem sikerült.

- Én.. én nem úgy értettem… -  Suttogta maga elé rémülten a lány. Ne! Ne add fel a véleményed! Jó volt amire gondoltál! Ne törj meg miattuk! Bármennyire is akartam kiabálni, segíteni neki, nem sikerült. Mellettem a lidérc torka szakadtából nevetett. Amikor a lány feladta, az alakok elhúzódtak és újra szétváltak. Szétszéledtek. Majd minden kezdődött az elejéről. Ismét oda ment valaki, ezúttal egy teljesen másik ember. A lány ugyan úgy próbálkozott, majd szétcincálták.  Míg a végére… már meg sem szólalt. Ne… Kérlek ne.. Ne add fel.

- Ugye milyen szomorú? Végül minden egyedi vélemény, még ha helyes is…megtörik. Nincs olyan, hogy az erőtlenek nyernek vagy épp elfogadják őket. Ezt jegyezd meg. – dúdolta nekem a démon. Mintha csak egy altatódalt akarna bele égetni az elmémbe.

- Nincs igazad… A vélemény… fontos. Az tesz minket egyedivé. – válaszoltam kicsit zilálva. A levegő…még mindig folytogatott.

- Tényleg? Akkor.. mi lenne, ha még néznénk egy kicsit? Mert tudod…az a legjobb része, hogy az emberek újra és újra elfelejtik,hogy mit tettek, mert az a kényelmes. Míg ott van a csajszika… aki minden egyes alkalomra, sértő szóra emlékszik és nem tud mit tenni ellenük. Vajon… meddig fogja úgy bírni, hogy nem roppan össze teljesen?  – kedvtelve kérdezett rá, mintha nem jelentene semmit.– Ha gondolod még fogadhatunk is rá. - Nem válaszoltam. Csak figyeltem. A sok sérült emberről készült kép  között… lassan kialakult még egy sérült. Ott voltak a katonák, akik modernkori Adonisszként pózoltak néhány képen, kidolgozott testükkel. Ott voltak az épnek tűnő emberek akik, lelkiekben már rég megtörtek. Minden festményben…szoborban tárgyban volt egy nagy közös. Nem tudtak beilleszkedni a társadalom normális életébe és valahogy ezzel az emberek együtt tudtak élni, sőt normálisnak érzékelni.. és erre jön egy ilyen lány és máris… megváltozik a hozzá állásuk és képesek még egy sérültet generálni. A lány már lassan úgy nézett ki, mintha egy képből mászott volna ki, hogy megmutassa, milyen egy harcot szerencsétlenül túlélővel találkozni. Egyre kisebbnek tűnt, egyre szürkébbnek. Nem akarom látni.. De ha becsukom a szemem.. talán még az emléke is elveszik annak, hogy volt egy ilyen ember. A terem egyre sötétedett. Már nem tudtam a lábaimon állni, ahogy a lány sem. Mind a ketten térdelve figyeltünk egy-egy áldozatot.  Mígnem egy láb állt meg újra a lány mellett. Áh újra kezdődik. Bírd ki. Kérlek. Harcolj. De a lány már fel sem nézett.

- Szomorú kép ugye? – kérdezett rá egy kedves férfi hang.

- A… -válaszolt volna kapásból. De meggondolta magát. – Gondolom.

- Ha nem lenne az, nem néznéd ilyen megtörten. Nagyon hasonlít a tekinteted a férfiére.

- Nem hiszem. – tömör válasz. Mintha… Minden mindegy lenne.

- Miért nem? – Aztán olyan történt amire nem számítottam. Leguggolt a férfi és a lány szemébe nézett. Most először… néztek a szemébe ebben a végeláthatatlan pokolban.

- Mert… Ő másfajta borzadalmakat látott. Talán annyiban hasonlítunk, hogy egyikünk se szabad akaratából látta azt amit. Ő egy hős.  

- Miért lenne az?

-Mert próbálkozik vissza illeszkedni és van…akiért illeszkedni akar.

- Akkor ez a kép a reményt ábrázolja számodra? -kérdezett rá kedvtelve.

- Nem. EZ… a meg nem értett szomorúság és megtörtség.

- Elmondod mit látsz? – letelepedett mellé.

- Én… nem tudom… - Lesütötte a szemét és zavartan nézett maga elé.

- Nem tudod?  Hogy-hogy nem tudod mit látsz? -kérdezett rá, teljesen komolyan.

-Fény…ez a férfi lesz az ő fénye. – jegyeztem meg picit boldogan.

-Úgy sem fogadja el ezt lehetőséget. Már nem hisz az emberekben. –  mellettem romlott lélek nagyon élvezte a helyzetet, de az arcán…megjelent a feszültség.

- Tudod… a veteránoknál is ezt hitték, nem fognak jól lenni és mégis… mire nem képes a melegség és a figyelem. – reménykedtem. Miért is tagadjam? Hátha… neki sikerülni fog,ami nekem nem.

- Nem tudom… mert nem szabad tudnom. – motyogta.

- És elárulod nekem, hogy mit nem szabad tudnod? – a srác végig az arcát nézte.  Próbálta keresni a  szemkontaktust. Csendet kapott válaszul. Összeszaladt a szemöldöke. – Tudod én mit látok? Egy férfit, aki csak testben van jelen és teljesen máshol jár szellemileg, agyilag és szívileg. De talán csak nem akar figyelni a körülötte lévőkre. Feladta az életet.

- Ez nem igaz. – vágta rá azonnal a lány. – Csak… csak ő is megsérült. Más a karját vesztette el, vagy a lábát de ő a lelkének és a szívének egy darabját és hiába vágták ki ezeket, mivel külsőleg nem látszik, nem tudják azt, hogy mennyire sérült! Nem adta fel az életet….mert a családja a horgonya, és ez az ami az élethez köti. És ezek az emberek itt… nem is akarják elhinni azt, hogy a háború ilyen is tud lenni, mert az nem annyira dicső és hősies mint ahogy ők akarják elképzelni ezt az egész borzadályt. – A mondandója végére teljese kipirult. A beszélgető partnere arcra felragyogott. Elégedetten. A lány ijedten és döbbenten nézett rá.  Látszott rajta, hogy  a ragyogó mosoly, amit kapott új élmény számára és nem tudja hová tenni.

- Tudtam én, hogy érdekes vagy. – A terem sötét hangulatában úgy világított, mint a Nap a végtelen űrben. Felpattant és a kezét nyújtotta a lány felé. – Nincs kedved együtt folytatni a felfedezést? Kíváncsi vagyok, hogyan látod a világot. – A lány hatalmas szemekkel figyelte.

- Gyerünk… fogadd el….- mosolyogva néztem, a tétovázását. – El kell fogadnod. Tedd meg az első lépést és segíts magadon.

- Nem tud. Nagyon kevés az az ember, aki képes lépni a sötétségből. – Egy pillanatra láttam, ahogy az aránylag húsos és bőrrel borított teste alakot vált és spontán ismét rohadni kezd. – A sötétség világa eléggé mocsaras és nem lehet belőle csak úgy szabadulni.

- Jól nézd meg. A szemén láthatod. Még vágyik arra, hogy egy része a fényben legyen. - És megtörtént… Elfogadta a felé nyújtott kezet, ami felhúzta és nem engedte el. Egy híd keletkezett ezzel, amin menekülhet majd. A mellettem lévő lidérc a csalódottan, sőt dühösen dobbantott.

- Áh a francba. Pedig úgy szurkoltam, hogy a nyomorultja maradjon a földön.

- De neki nem ez volt a sorsa. – enyhe elégedettséget éreztem magamban.

- Ahogy a tiéd se az, hogy megmenekülj. Tudod jól, hogy az olyan emberek , akik meghajolnak és felvesznek egy olyan véleményt, amit a többiek várnak el előbb utóbb rothadni kezdenek belülről. Szépen lassan az enyészeté lesznek és nagyon kevés az olyan szerencsés, mint ez . – bökött a szolidan sétáló páros felé. – Te egyedül fogsz maradni, mert már késő.

- Honnan veszed? – kérdeztem rá feszülten.

- Mert már benned vagyok és egy részed már teljesen elhalt. Nem lesz happy ended, nem leszel hős, se veterán aki túlélőnként tért vissza, nem nyered meg a háborút, amit ellenem vívsz. A sötétben maradtál. – meg akartam szólalni, de befogadta a szám- Igen, csillagom, vannak barátaid, vannak állataid, van egy éltető hobbi szerűséged, de ezek, nem fognak mindig segíteni. Szépen fel foglak emészteni. Belülről. És ez ellen… nem tehetsz… semmit. Dermedt sötétség kezdett kúszni az érintésétől. – Egyedül fogsz maradni. Jól jegyezd meg. Nem lesznek mindig türelmesek az emberek. Nem lesz olyan, aki a kezedet fogja. Nem lesz híd a fény felé. – Talán igaza lesz? Talán… felesleges az annyi jó mese, a remény..? El fogok tűnni? Tényleg….ilyen reménytelen lennék..?  Eltűntem…?  Már szinte beborított a sötétség. Könnyebb lenne, ha átadnám magam neki….Könnyebb lenne, ha nem lennék. Ekkor egy lágy érintést éreztem meg a vállamon. Lassan kinyitottam a szemem. Lágy, ezüstös fény jött mögülem. Hátra néztem. Metszett kék szemek, kedves mosoly… Zen…

- Minden rendben…. Nem hagyom, hogy teljesen eltűnj. -Megölelt. Melegség áramlott szét bennem. Könnyek gyűltek a szemembe. – Jobb lenne ha eltakarodnál. – felnézett harcra készen, feszülten.

- Hová mehetnék? Hiszen a része vagyok. – röhögött fel.

- Ahogyan én is. Nem hagyom, hogy eltüntesd.  

- Csak azért vagyok, hogy megtegyem.

- De nem ma. – Még jobban magához szorított. Az ezüst fény körbe vett minket, mintha a Holdban lettünk volna.

- Igen talán nem ma. De egy nap… Mindenképpen magammal ragadom. Nem minden katona jön rendbe, nem minden hős, éli túl, nincs mindig boldog vég,  nem mindig győz a fény. Mert az emberi sötétség, a romlás, soha nem tűnik el. A démonok pedig újra erőre kapnak.

- Ahol van sötétség ott van fény is. – lenézett rám. Olyan mosollyal, amit még soha nem láttam… Engem nézett. Nem mást. – Igaz, hogy nem ugyan az a világunk… de soha nem maradsz magadra. Nem hagylak itt, hogy elpusztítsd magad… úgy hogy kérlek, most pihenj. Mert amíg együtt vagyunk, nem kell félnünk az árnyékoktól. - És ekkor értettem meg… a katona… azért mozog,azért képes a családjával lenni, még ha lelkileg torzult is… mert nélkülük…  az önmaga ellen vívott csatát még nem fejezte volna be…Sőt talán  totális vereséget is szenvedett volna. – Csak  pihenj. Itt vagyok. Itt vagy. - addig ismételte suttogva amíg meg nem nyugodtam. Becsuktam a szemem és csak őt hallottam,csak ő létezett. 

                A cseresznye virág andalító illata és meleg karok vettek körül.  A háborúk folytatódtak a földön, a vízen, városokban, falvakban, közösségekben és emberekben. Vér szennyez mindent, sebek tarkítják az emberek testét, szívét, lelkét. Emberek kiáltanak fegyver és halál után. Nem fogadják el egymást. Felhozzák oknak a vallást, a bőrszínt, a mentalitást, a személyiséget, az összeférhetetlenséget.  De ezek most nem számítanak. Az elmém szigetén erre a kis időre… költözött egy kis béke, hiába van tele sötétséggel. 

Waoh :o (10.000)

Waoh :o

Amikor feljöttem,hogy begépeljek pár verset...Szembe találtam magam valami nagyon megdöbbentővel.

Még az,hogy Mese kommentek tömkelegével árasztott el...de még át is léptük a 10.000 oldal megtekintést! 

Ami azért...szép szép. Nem gondoljátok?

Ez egy nagy mérföldkő...és ekkor akartam a Miyavis koncert beszámolót írni...de nem bírtam magammal .Szóval ez kilőve. 

De tekintsük át a blog történetét. Nem is inkább a blogot magát. Vagy nem tudom. Lesz ami lesz.

A blog...2011-ben indult el. Decemberben. Nem azért kezdtem el mert az volt a célom,hogy nagy legyen...csak azt akartam,hogy legyen,mert jól esik írni és ráadásul megnyugtat,hogy van min dolgozni. 

Amikor elkezdtem... Azt hiszem egy icipicit más voltam. Nem nagyon tudtam mit kezdjek magammal,nem tudtam, hogy mit és hogyan akarok. Menekülni akartam az elől,ahova kerültem.

Többször váltottam nevet és helyet. A neveket...mindig eldobtam egy idő után, mert egyre kényelmetlenebbé váltak. Nem tükröztek. Amúgy is...mi az a név? :'D 

Elkezdtem egy néven...amire olyan emberek találtak akiknek nem kellett volna. Ezért váltottam. Nevet,blogot.

Az eredeti név ami volt Yoriko volt. A blog pedig yorikoworld vagy valami ilyesmi. Akkor még egy egész világom volt,amin dolgozni akartam,de ezek valahogy kezdtek lefelé csúszni. Elkorcsosulni,széttörni.Mert pár embernek nem tetszett az,amit csinálok...

Levontam egy nagy tanulságot. Ne hagyjam,hogy az emberek elkapjanak akkor amikor próbálgatod magad,főleg ha ezek az emberek elakarnak kaszálni és csak magukhoz kötni,miközben minden szociális kapcsolatodat elvágják:'D Pár ilyen után...

Csak az álmaim maradtak. Új név,új blog. Nehezen kezdtem el építkezni,ami szerintem így vissza olvasva látszik is. Jézusom..gáz voltam amúgy :'D jó,most se vagyok teljesen okés...de...sokat léptem előre. 

És egy része ennek a blognak köszönhető. Mert a neve...a titkos álmok...valami ilyesmi volt nekem az írás,az alkotás,az hogy...ne kelljen az olyan emberektől félnem,mint a fent említettek. Ezért titokban...újra neki kezdtem építeni. Pár barátomat a mai napig nem engedtem el hiába támadtak. Mert..lehet mások, mint én,de ... el nem tudja senki képzelni mennyi erőt tudtak adni. Igen voltak problémák összetűzések de...nem számított. Mindig vissza találtunk a másikhoz. Főleg Ágival. Szerintem már egymás nyakán maradtunk egy életre...de a mostani nevem...a mostani lényem x része neki köszönhető.

Na hol is jártam?.. Ja igen. Álmokból kezdtem el építkezni. Képzelgésekből,amelyek már akkor vagy már később célokká váltak. Elkezdett kialakulni valami bennem. Aztán X idő után meglett a mostani nevem a Reyna Dreamy. Ami...az álmokat és a bennem lévő minimális büszkeséget ötvözi.

És pontosan tudom,hogy depresszív vagyok...sokszor elveszek,sőt néha lusta és trehány vagyok...de ennek ellenére nem hagyom abba amit elkezdtem...és talán soha nem is fogom.

 Azt hiszem ,minden negatív dolog mellett... ez egy elég szép szám..és mutatja,hogy voltak olyan emberek akik csak végig olvasták a szenvedéseimet,a történeteimet, rám szánták az időt...

Őszintén hálás vagyok minden  ide tévedő embernek. Néha csak a blog miatt indulnak be a fogas kerekeim,a leghülyébb időszakomban is képes egy célt elém dobni,ötleteket generálni bennem. 

Egy szó,mint száz.. 

Az életem...?

Az életem mókus kereke forog,
sőt jelenleg nem is irányítom.
Felkelek ,duzzogom,kávézom,
majd álmomban kitárulkozom.
Felveszem a legkényelmesebb pizsamám
Mindeközben a tollam csak rám vár.
De a többiek előtt felveszek valamit,
egy maszkot,amelyet kedvükre alakít.
Ez nehéz,sőt néha több mint fárasztó.
Mivel a belsőm ezzel együtt zsibong és szorong.
Tudom,hogy ez az én hibám és nem a jó a felfogás,
de megeshet,hogy csak így  van szükségük rám.
Ilyen és egyéb gondolatok spirálja van bennem,
Elragadnak és elfelejtem kinek kellene lennem.
*************************************************
Azt hittem végre valami újra menni fog.
Azt hittem,hogy valami változni fog.
Hiszen ki zárja ki,hogy változhatna?
Ki mondja,hogy maradjon minden ugyan olyan?
Ki hagyná elveszni az újítást bizsergését?
A változás közben ontott könnyét és vérét?
Mert igen,ezek a folyamattal járnak,
nem maradnak el,következményekké válnak.
*************************************************
Erősnek kell lenni,könnyeket elrejteni.
De valójában tényleg jelen lenni,változni.
Azt hittem,tényleg ez a kulcs,igen.
De már tudom...nagyot tévedtem.

*************************************************
Azt hittem teljes értékű ember leszek,,
azt hittem erős és független leszek
Azt hittem,hogy bátor kedves emberré válok,
de ha kell kiállhatatlan sunyivá válok.
Azt hittem páran azért fognak kedvelni.
Azt hittem,hogy többet fogok elérni.
Azt hittem fogok visszajelzést kapni,
azt hittem...hogy az írás velem fog maradni.

Japánt tanulni

 Hát igen mint már említettem ezelőtt is neki vágtam egy nagy feladatnak... Ami eddig csak félig fogott ki rajtam néha. Bár ezzel is csak élvezetesebbé és döcögősebbé tette azt,hogy magamévá tegyem. Igen...a japán nyelv tanulásáról beszélek x'D Ez év szeptemberében végre sikerült felvennem az órát és nagy izgalommal vetettem bele magam. A tanár valami hihetetlenül kedves és aranyos,de ami ennél is fontosabb türelmes. Egy órán általában 3-4 lapnyi hiraganát vagy katakanát tanultunk meg és ezt a tendenciát tartottuk a katakanáknál is. Legalábbis eddig. A beszéddel nagyobb problémám nincs és ha folyó írással kell a szavaknak leselkedni,akkor minden oké. A hiragana és a katakana tanulásával nagyobbacska problémáim vannak. Valahogy nehezen és lassan maradnak meg az írásjelek. Szóval ha most akartok neki rugaszkodni... szükséges tengernyi türelem,kitartás,vér,izzadság,boszorkány kör... na az utolsó nem... De a többi igen :'D  A hiraganák között is vannak hasonlók,de katakanák terén...na az már nagyobb fejtörés. Még bele se tudtam szagolni,mert a többi órám miatt el vagyok maradva a tanulással. Ennek ellenére,haladok,segítséggel és élvezem az órákat! Múltkor még DBZ mangát is hozott be,meg különböző könyvekkel (Hely meghatározást tanultunk,tagadást meg ilyeneket)
Könyv téren a Dekiru van használatban. Színes,jól felépített,chibikkel teletűzdelt. 7000 ft körül van,de van hozzá szószedet is és 2 cd. A szó szedetben mindenhogy fel van tüntetve az adott szó,ami kifejezetten jól jön kezdőknek.
Az írás és beszéd mellett a kultúráról is beszél néha,különböző tipikus japán dolgokról. Nem is tudom hányszor mondta azt,hogy ez ilyen japán dolog. De mindezt úgy,hogy megértjük közben.
Ha valaki a Debreceni Egyetem tanulója csak ajánlani tudom,hogy vegye fel. Amióta oda járok kedves emberekkel találkoztam és szert tettem pár barátra akikkel könnyen megértettük egymást és mindenki segítőkész :) Aya-san is nagyon kedves mindegyikünkre oda figyel. Nagy pozitívuma az egésznek,hogy feldobja a napom. Még ha nem is érzem jól magam,ha nincs kedvem semmire, a japánra bemegyek és bazsalyogva jövök ki,még tesi előtt is :)

Amikor azt hittem,hogy minden műkszik...de nem

Tudjátok vannak rossz időszakok...amikor egyszerűen semmi nem akar össze jönni...amikor minden terved kudarcba fullad és nem tudsz már gondolkodni. Szétszórt leszel,mindent elfelejtesz és sok mondatba beletörik a nyelved. Pluszba már az alvás se segít. Fáradsz...aztán mikor úgy érzed már nem lehet rosszabb...az élet bemutat. De lehet. 

Én ezeket élem át az utóbbi pár hónapban. Folyamatosan. Betegségek,összeomlás,rossz kedv,depresszív napok,alkotói válságok,rossz emberi tapasztalatok,emberi kapcsolatoktól való undor...

És hiába mondják,hogy minden rendben lesz,hogy kedves jó ember vagy,belül emészted magad tovább...Mert eluralkodik rajtad valami rossz. 

 És ennek az időszaknak a tetőpontja volt a nyelvvizsga..amin ugye részt vettem múlt hét pénteken és most hétfőn. 

Ez az élmény...hát...nem hiába nem volt bejegyzés a héten hiába ígértem :'D

Egyszerűen ilyen megalázottnak és hülyének még nem éreztem magam. Azóta nem merek angolul beszélni.

Eleve..már a magnónál valamiért kinéztek. Rendben felfogom. Nem járok oda,fura lány vagyok,könyvvel a kezében egyedül. De az Origótól...ilyet még nem pipáltam.Pedig 4-szer voltam már náluk vizsgázni és mindig minden rendben volt. Eleve a magnó közben volt egy srác aki végig dumált,baszott az egészre. De ez nem volt vészes. A szöveg érthető volt ...szerintem ott meg lesz a pont...de a szóbeli. Hát besírtam. Később szó szerint. Nem tudtam jót mondani. A nők történetéből az ment át,hogy én támogatom a háborúkat és azt akarom,hogy minél több legyen, az olvasásból az,hogy én nem tudok angolul olvasni csak szemet tornáztatok,a halál büntetésből az,hogy én mi a francnak nem támogatom a halál büntetést. Kikacagta a fickó azt,hogy írok :'D

Nehezen tudnak vizsgán megrendíteni...de itt sikerült. 

Meg...hogy lehet rosszul személyit oda adni? :'D

Mindegy.

2 napig csak úgy voltam....mint egy szobanövény. 

Aludtam,pityeregtem,néha bunkó voltam. 

Péntekig szedtem magam össze. Ma  már le tudtam ülni és valami produktívat csinálni..

Szóval,alkotásra írásra fel,az érzelmeket pedig valahogy fel kell dolgoznom...és beépítenem abba amit írok...

De ezt mindenképp meg kellett írnom,ki kellett írnom. Mert...fáj. Nem tudom,mikor leszek képes még egyszer angolul beszélni...és ott van két angol blog is,amit vezetnem kellene és...nem tudom...Félek...úgy érzem,balfasz vagyok hozzá, De az angol tanárom szerint elviekben tudok angolul és menni fog...Előbb utóbb...

Próbálok erős lenni...és túl lépni ezen az élményen...

Minden rossz időszak el fog múlni egyszer...Igaz?

Ma volt 1 éve....Miyavi koncert 2015 (We are the Others tour)

Ma volt 1 kerek éve életem egyik legnagyobb élménye...Vagyis legérzelemdúsabb és és leglegmnden jóformán. Tartogatni akartam ezt az élmény beszámolót a 10.000-res oldal megtekintésre... de ma megláttam és elolvastam a Miyavi Hungary koncert beszámolóit és ismét rám jött a sírás,hogy igen baszki! Láttam azt a csodás embert és ott voltam hozzá közel. A szívem és a lelkem beleremegett.
Na de...hogy is kezdődött az a bizonyos nap? Szép pénteki nap volt...emlékszem a kedvenc nadrágom volt rajtam... Haha bevettétek mi?xD Azért nem mesét mndok na. De az élmény már az oda úton kezdődött. Lerobbant a kocsi,amivel haladtunk....aztán sejtettük,hogy minden drága lesz ezért már Nyíregyen bekajáltunk....

Szokásos,mégis azóta különleges kaja, Eltoltuk konkrétan a kocsikát a benzínkútra...Majd elindultunk...

Fogyasztottunk a pénztárca kímélése miatt.De csak szolídan. Ez...nem erről szólt. Legalábbis számomra nem.Elég későn,több eltévedés után érkeztünk,az előzenekar kezdete előtt egy kicsikével.

Jeleztük,hogy megjöttünk~

Mindenki nagyon izgatott volt és szinte szenvedés volt végig várni az előzenekar szerencsétlenkedését... Bár lehet csak azért maradt meg így,mert egyszerűen nem jött be.

Szépen megvettem az albumot és egy pólót,amiben már jelzem...ha meghalok temetni fognak :"D

Akartam világító karkötőt is,de már nem volt... és ekkor ért egy hatalmas pozitív élmény. Pár lány akinek több volt,adott. Ekkor döbbentem meg először és jöttem rá,hogy milyen csodás embereket hozott össze egy csodás ember. Teljesen meghatódtam,már akkor. Mindenki kedves volt és jó kedvű. Szinte csiripeltek. Aztán megláttam egy Taemin-es felsős csajszit...Vicces megszólaltam,hogy lopjuk el a felsőjét....és meghallotta. Ekkor kezdtünk el beszélgetni. Volt vele egy vagy két idősebb csaj is...és volt egy akivel nagyon jól összehaverkodtam...csak a nevére nem emlékszem. Jonghyun-fan volt az biztos. A lányok jelen voltak a Teen Top koncerten is és beszélgettünk (ha valaki magára ismer...vegye fel a kapcsolatotxD tényleg jófejek voltak) . Végig egy bolyban voltunk. Láttam MatsuKeit....Atashi (huh twitteren követem,Ata-sensei is volt ott,most just a hooligan,amikor megbuktam kresszen kedves volt és dalokat is fordít ha jól rémlik) persze,balfasz voltam és féltem nem mentem oda...de így hááhháá uraam isteen felfogás volt...

Aztán...elkezdődött. Az ingerkedés elsőnek. Néha egy egy pendülés,zene,mozgás,de a függöny lent volt. Mindenki várt. Mindenki izgult.  Éreztem a szívek dobogását...a zsibongás...még mindig felpezsdíti a vérem...Aztán...megjelent. Bejött egy kabátban. Látszott rajta,hogy fáradt...de ő is egyre jobban bele élte magát abba a varázslatba...és előttünk töltődött fel...

Amint atlétára vetkőzött...pimaszkodott,pörgött minden megváltozott. 

De ahogy elkezdett játszani én elkezdtem sírni. Egyszerűen annyira boldog voltam...annyira sok minden gyülemlett fel bennem az évek alatt...annyi erőt adott,hogy minden sok volt.A mellettem lévő idős csaj is sírva fakadt. Egymás kezét fogtuk. Sírtunk. Ugráltunk,ha kérte, soha...nem éltem át jobbat.

Bobonak legalább annyi kiáltás hangzott mint Miyavinak...és minden minden tökéletes volt.

Lehet csak beképzeltem...de mintha észrevette volna,hogy sírunk azzal a lánnyal. Mintha intett volna. Nem tudom. 

De amikor szinte lleghátul kiszúrta a szülinapos lányt...hatalmasat nőtt a szememben.Pedig azt hittem,hogy ez lehetetlen.

Elénekelte neki a boldog szülinapot...és abban a pillanatban szerintem mindenki féltékeny és rohadt boldog volt egyszerre.Beszélt magyarul. Vagyis aranyosan próbálkozott. Már nem is emlékszem miket mondott,de nagyon jót mosolyogtam rajta.

Ő is nevetett,mi is nevettünk. Énekelni rohadt keveset énekeltem...mert egyszerűen sírtam. Komolyan...túl sok volt. 

 Csápoltunk...Feszülten figyeltünk. Komolyan úgy éreztem,hogy minden rendben van. Mindenki egy hullám hosszon van.

Így volt minden kerek és teljes. Első éves egyetemista voltam...Lelkileg majdnem megtört,nem tudtam mit kellene tennem,hova kellene mennem,kellene e folytatnom az írást vagy bármit...De ahogy láttam ezt az energikus férfit,aki annyira élvezi a munkáját,a szenvedélyét, az élete akörül forog amit szeret és ezt elérte...Minden helyre kattant bennem. Megnyugodtam. A világom összébb rándult. Imádtam. Bárcsak örök lett volna...Nem tudom leírni azt,hogy mennyire hálás vagyok ennek az embernek...az egész fandomnak...a kedves embereknek akik ott voltak. Boldog hatalmas vigyorral tértem haza...és akárhányszor rágondolok...újra mosolyogni és sírni támad kedvem....ugyan abban a pillanatban. 

We are the others!

Amúgy bocsánat,hogy ilyen kelekótya...de ezt jobban nem tudtam megfogalmazni :"D 

Minden kép saját,ne lopj kérlek...vagy különben...~

A Miyavi Hungary gyűjtő cikke:

http://miyavihungary.blogspot.hu/2015/11/we-are-others-tour-2015-1009-budapest.html

Elkezdődött

Huh magamhoz képest már elég rég volt ilyen bejegyzés :"D de nagyon elfoglalt voltam az egyetemen.  Elkezdtem tanulni japánul és tele nyomtak referátumokkal. Ééés igen. Tényleg :D elkezdtem tanulni japánul. Emberek...a beszéddel nincs gond,de az írás és az a rengeteg hiragana...már belekavarodtam,pedig elviekben most kezdjük a katakanákat. A tanárnő nagyon aranyos,kedves és türelmes és valami hihetetlenül édes akcentusa van. Megvárja míg mindenki eljut ugyan arra a szintre és csak akkor haladunk tovább. De ez...egy más sztori amiről egy külön bejegyzésben fogok beszélni,jövő héten valamikor. valószínűleg..kedden japán után megírom. De csak hogy stílusos legyek. No de...hol is jártam...

Már javában benne vagyunk az iskola szezonnak...mármint...nekem csak 3 hete kezdődött,de vegyük úgy,hogy javában benne vagyunk,már csak azért is mert...így korrekt :'D 

A közép iskolások már egy jó ideje bent nyalókáznak és jó pár egyetemen is elkezdődött már az okítás. Beköltöztek a kolikba az emberek..albérletekbe. Ki hova. Én is beköltöztem... és bár ne tettem volna :'D  Eléggé ki van kedve az idegrendszerem... A krediteknél kibasztak velünk...A kötelező tantárgyakból csak 24 jött össze,ami édes kevés az ajánlott 30-hoz képest. Aztán eljött a szabadon választható felvétele...és az az istenverte Neptun nem engedett be. Tehát minden tervbe vett tárgy közül csak a japánt tudtam felvenni és mellé még talán 1 szabadon választhatót. Így lett 28 kreditem, plusz a tesi,ami könnyűnek tűnt,de aztán...phu... Nagyon ki tud készíteni. De vegyesben vagyunk külföldiekkel....és van egy ásziai srác kerek,feszes fenékkel. Khm vagyis nagyon kimerítő tud lenni mert gerinctorna,deep workel meg még valamivel vegyítve zenére. Csütörtök japán után lehangoló tud lenni. De utána megint kikapcsolódom az egyik kedvenc tanárommal. 

Na,de mint minden iskola kezdés előtt, nekem is járt egy bevásárlás,aminek egy része már önköltséges volt....Mit is vettem?

Devergo cipő és Retro mellény. Összesen 3500 ft volt a kettő. Nagyon jó leértékelést kaptam el Polgáron az Outlet centerben. A mellény nagyon puha meleg és mégis stílusos. Megláttam és megszerettem.

Fekete bőr cipő (Deichman)

Na igen...farmer mellény,koptatott,egy fekete és egy vörös szoknya és egy szívecskés XOXO-s ing,aminek elég jó anyaga van.

Hát kellett pár sulis cucc is. A tolltartó az ebayről van,mind a 300 ft-ot megérte. Kicsi mindenhova magammal tudom vinni. A tollakra kifejezetten büszke vagyok,nagyon aranyosak és olcsók is voltak. Post it nélkül pedig...nem lehet elkezdeni egy évet se. Nagyon nagy segítség tud lenni egy egy oldal jegyzetnél.

És ez a drága pedig Toto. Az új gép amiről most is írok. Egy Asus Transformer Book T100TA. Oldal pedig ott van Lámpi is. Na de vissza Totohoz. Eléggé meg vagyok vele elégedve. Kicsi,könnyű, ehhez képest az aksija pedig elég jó. Simán bírja a napot amíg suliban vagyok,tehát olyan 5-6 órát. A képernyő szép,tiszta,de néha az érintő képernyő zavaró tud lenni. Főleg felnyitásnál vagy ha kimegy a fejemből,hogy van olyan. A billentyűzet jól kialakított,jó rajta gépelni. A kezem könnyen hozzá szokott. A lezárása kellemes,viszont van benne pár furcsaság. Ami kellemetlenség és hiba számomra. Néha befagy és kell egy ctrl alt delete hogy simán tudjon működni. És túl is van árazva. De baszottul. Mondjuk én jól kifogtam mert 120-000-ról volt leértékelve 100-ra és süti húzással nyertem rá egy windowst és vírus irtót. A windows-ot újra meg kellene  venni rá,szóval az fuck that szituáció,de a vírus irtó nagyon jól szuperál. A töltési ideje is elég jó. Az Asus márkával teljes mértékben meg vagyok elégedve és már a telefonom és nagy gépem mellett a kicsike csatlakozott az AsusRey családhoz. Nos a többiekről :D

A telefon maga, egy Asus Zenfone 2 Laser. A maga kategóriájában szerintem egészen jó. Bővíthető,gyors,jó a kamerája. Eddig egy baj volt vele...betört a képernyőre,de mivel eszem volt kötöttem rá biztosítást,amivel ingyen helyre rakták újra telepítették. 

Ha regisztrálod a termékedet,az Asusnál is kapsz ingyen tárhelyet,ami nagyon praktikus tud ám lenni. A telefon nálam Neko/Cica néven fut és valahogy úgy érzem,hogy jól választottam. Bár van amikor kurvázom...de azt kiérdemli mert kilép vagy kevés rajta a tárhely mert minden szart lementek..xD

A nagyobbik gépem...nos már el is felejtettem milyen :'D csak annyi van  meg,hogy nagy,Asus és jelenleg egy teljes felújításon esik át . De nagyon kényelmes a billentyűzete és jó a webkamerája. És gyors és nagy és nem melegszik hamar. Jó a hűtése. Ajjj...Hiányzik Tora (Ez a nagy gép neve:"D)

Nos ezekkel pedig az első héten leptem meg magam :'D 

Egy Edgar Allan Poe könyvecske csupán 500ft-ért. Azt hiszem 3-4 novellával és Sherlock Holmes pár kalandja 2500-ftért. Ilyenkor szeretem a Librit...Kellemes meglepetéseket tud adni egy egy betévedt, elkeseredett emberkének~

Nos egyenlőre ennyibe ruháztam be...

Oh amúgy,oldalt megjelentek a csepp ikonok (amiket nagy küzdelem árán sikerült megoldanom!) különböző oldalakhoz. Ott a facebook,instagram,youtube,twitter és google plus link :D

Szóval...ne féljetek nyomni egy likeot a fb oldalra,vagy követést az egyebekre,igazán jól esne,mert néha igazán szélmalom harcnak tűnik ez az egész.

Apró szösszenet egy könyvemből~

"Hallod ezt? Gondoltam megtörve. Ilyen ha egy szív kettétörik. Olyan mint egy néma sikoly, egy emberben lejátszódó haláltusa ahol a lelke a tét. Fáj...nagyon fáj...de tűrök. Hiszen az évek alatt is ezt tettem. Tűrtem hogy megaláznak, hogy átvernek,hogy kibeszélnek. Az én szívem már rég halott. Te tudtad volna csak meggyógyítani. De  én ezt elutasítottam. Nem lenne semmi értelme. Hiszen elvesztettem a hitem az emberekben. Nem látok már bennük semmi szépet és jót... ,,

Random versek

Talán

Talán fel fogom egyszer adni,

talán bele fogok roppanni...

Összezúzom mindenem,

miközben saját poklom felé megyek.

Égni fogok,talán még üvölteni is.

Sőt, talán önmagamat is elárulni.

Szorongani,sírni,csápolni,

de mindeközben,hetykén mosolyogni.

*************************************************

Ha már egyszer ennyire el kell vesznem,

ne gondoljátok,hogy cél nélkül teszem.

Talán előadom a tragikus áldozatot,

sőt talán a legrosszabb fő gonoszt.

Kifejezetten vicces lenne nézni a döbbenetet.

Látni akarták páran szenvedésem,de én csak nevetek.

Ketrecbe akartak vetni,törhetetlenbe.

De ki mondta,hogy végig várom ezt a menetet?

Látom,a csapdát,látom a szándékot,

talán a lépés előnyért bele is ugrok.

Az emberek gerinctelenül, ész nélkül játszanak.

Akkor én miért is ne legyek rosszabb?

Hivatkozzak a lassan nem létező emberségre?

Vagy talán a szinte eltűnt baráti kötelékre?

Hah...komolyan röhejes ez az egész bazária,

bár azt elismerem:az élet a legjobb tragikomédia.

*************************************************

Könnyebb hangosnak,vidámnak lenni mint csendesnek.

Mert így legalább hangot kap a véleményem.

Bevallom,én nem az elmúlástól félek.

csak attól,hogy a gondolataim,álmaim semmivé lesznek.

*************************************************

Koponyák,halál,élet, jó kedv, áldás s átok.

Számomra ezt jelenti ha álmot látok. 

Ott van az oszló,gonosz,bolyongó lélek,

ugyan úgy mint a vándorló szeretet éhes.

Egy fajta vér tapad mind kettő fehér kezéhez,

de azt kevesen tudják,hogy milyen és kiéhez.

Mert meg lehet ölni embert egyszer testileg,

és számtalanszor,választékosan lelkileg.

Lehet elvenni mosolygó,ártatlan lelket.

Ugyan úgy,ahogy gonoszat és sötétet.

Azonban mindkettőben meg tudok nevezni közöst.

Ha elloptad,hozzád tapadt,onnantól mindig gúzsba köt. 

Követ álmodban,éltedben, sőt holtodban.

Ha újjá születsz...akkor is a nyomodban maradnak.

*************************************************

Jobban szeretek álmomban szenvedni mint ébren nevetni.

Furcsa kijelentés,azt meg kell mondani.

Jogosan sütik rám az őrült jelzőt,már ekkor,

de vajon...kíváncsi valaki mögött mi honol?

Egy álomban...még ha szenvedek is tudom,hogy vége lesz

Van úgy, hogy felkelek és csak úgy elfelejtem az egészet.

Az élet más. Kegyetlenebb,cudarabb sőt fájdalmasabb,

Még ha nevetésre is nyitod ki szádat.

Nem tudod,ki s hogyan fog támadni.

S felkelni? soha nem fogsz tudni.

Én ha álmodom boldog vagyok.

Ott van Zen,Kira s a gyilkosom.

Néha előfordul,hogy újra és újra átélem a halált,

de utána...2 kedves,ölelő személy vár.

Bármi is történjék ott maradnak,

megnyugtatnak a cseresznye fánk alatt.

Toll és papír,Cseppek,Ketrec,Szoba

                                                  Toll és papír


                                                  Írok, írok szüntelenül,
                                          Míg szememre álom nem nehezül.
                                                  S mikor felébredek?
                                                 Kezdem előröl az egészet.
                                                 Mindig előkerül a toll és a papír,
                                                 Hiszen ezek nélkül hiába van rím.



*************************************************


                                                 Írok,írok komponálok,
                                                három toll szárt összerágok.
                                               Hófehér papírt beszennyezi vérem,
                                Mivel felsértette kezem a szenvedélyem.
                                Ami nem más mint az írás nagyon régen.

                                             Vérem cseppen hófehér lapra,
                                     Mely tiszta volt beszennyeződik alattam.
                                           Újabb pöttyök csatlakoznak hozzá,
                                          Míg a lap nem válik pirossá.
                                       Tudom hogy nem volt értelme igazán...



*************************************************

                     Az élet számomra egy ketrec,
                     Egy ketrec amiből kitörni nem lehet,
                     De csak néha érzem így,
                     Valamikor az élet nagyon víg.
                     Néha vannak olyan napok
                     Ahol nincsen szép gondolatom.
                     Nagyon kevesen fogadnak el,
                    és nagyon kevesen ismernek el.
                     Néha úgy érzem elegem van az életből,
                    Nem is csoda a sok stressztől.
                    Az egyik szülő elégedett, a másik nem,
                    Nem tudják eldönteni, mi jó nekem.
                    Én sem tudom számomra, mi a jó,
                    de azzal tisztában vagyok, mi Nem való.
                   Rám kellene hagyni,had tapasztaljak,
                   bár ez nem könnyű a balfasz csillagzat alatt.
                 

*************************************************


                                            Ülök a szobám sötét sarkában,
                                             Mindenki hangját,látványát kizárva.
                                             Elmerülök a saját bánatomban.
                                             Teljesen magamra maradtam?