Blog ajánló, Mese

Az internet bugyraiban rengeteg tehetségre és ígéretes emberre lehet bukkanni. Sőt sok olyan van,akiket még nem fedeztek fel és nem kapnak elég figyelmet. De ez a sorozat ami most indul nem csak ezekről az emberekről fog szólni. Meg szeretném veletek ismertetni,azokat a bloggereket,írókat akiket naponta olvasok,vagy éppen figyelemmel követem őket. Elsőként Mesét választottam :D Egy kedves barátom és sok mindent lehetne róla mondani. De akkor...nézzük is hogy kiről beszélek :D

http://letezzvelunk.blogspot.hu/

       https://www.facebook.com/V%C3%A1mp%C3%ADrt%C3%A1nc-420114061365031/?fref=ts

Ez az az oldal,ahol ez a már jóformán veteránnak számító blogger dolgozik. Vagyis elsőnek erről szeretnék írni. Mese igazán jó író,vagyis rengeteg energiát öl már csak az írásba és az utómunkálatokba is. Retorikailag is rendben van minden szövege,sőt... 

Ami megragadott nála (Azon kívül,hogy szaktársamxD) az a Filis fanficce ami az Oda... címet viseli és a Piton és a lány. Hogy miért? Kezdjük talán az Odával,mindenféle spoiler nélkül természetesen. Eleve egy elég bonyolult világba mászott bele.Tolkien stílusa...nos hát láttátok már a Gyűrűk urát és a Hobbitot igaz? Nos azoknak is "Tolkien szaga volt'',de a könyvek...azok hihetetlenek mesélősek és valahogy egyediek. Már csak a ritmusát és stílusát is nehéz néha elkapni,ő pedig egy olyan szereplőt választott névszerint Filit ,akit maga az író sem bontott,ki azonban elég erős alapokat adott neki. Tehát belehelyezkedni a karakterbe...olyan mintha az agyát félig Tolkiennek félig pedig egy erős törpnek kellene átadnia. És neki ezek sikerültek. Tehát ez az amiért ezt a sorozatát követem,bár restellem,komment téren még nem aktiváltam magam. Szóval ha szeretted A hobbitot és törpöket és kíváncsi vagy Filire akkor mindenképp el kell olvasnod. Nagyon jól ki tud kapcsolni. Jelenleg a 13.résznél jár és szerintem megéri rászánni az időt.

És most jöjjön a Piton és a lány. Itt..nos ez számomra érzékeny téma,hiszen Piton karaktere mindig is a kedvenceim között volt. Nagyon bevonzott már gyerekként is és nagyon megsirattam amikor meghalt. Nos ez a történet még nem olyan kiforrott mármint nyelvezetileg vagy ilyesmi...Olyan mint a két szereplő kapcsolata.Ártatlan,tele érzelmekkel,ragaszkodással. Hamar megszerettem.Szerintem mindent elmond ha azt mondom egy nap se kellett ahhoz,hogy elolvassam.Perselus Piton egy olyan oldalát mutatja be amitől sejteni való volt,hogy ott van,de nem volt konkrét. Plusz egy olyan részét láthattam amit eltudtam képzelni....de még soha nem olvastam. Most komolyan ki nem szeretné látni Perselust apa szerepben? :D Ez volt az a története ami abszolút berántott.

És most a legnagyobb projektje jön amivel az Aranymosáson is indult a Félvérek harca.Ha jól rémlik a blogján is van róla részlet és az alap történet ami kijön nos...Hihetetlen :D Voltam olyan szerencsés,hogy az egész művet olvashattam és tényleg tetszett,sok mai tiniregényt felül múlt. Jelenleg átdolgozáson esik át...de én alig várom,hogy olvashassam.Mármint már az eredeti is olyan aspektusokat ragadott meg amire nem számítottam és ez nagyon nagy szó.Erről úgy érzem nem beszélhetek többet...Mármint aki kíváncsi rá szépen tessék kikeresni a fenti honlapon.

  Mese nem csak bloggeren aktív ám. Magyarország egyik legnagyobb Adam Lambert oldalának is ír cikkeket amik kiemelkedőek. Elég sok cikket tudhat már a háta mögött,szóval ebben is van tehetsége és ahogy látom itt el is ismerik azt,hogy jól csinálja amit. 

http://adamfans.net/2016/05/24/adam-elrejtettem-az-igazi-enemet-it-got-better-kisfilm/

Ez az amit legutóbb olvastam tőle és már csak a kisfilm miatt is tessék megnézni. 

            Összegzésként egy nagyon kellemes stílusú még fejlődő írónőről van szó,aki ténylegesen fejlődik mivel ír és akar is. Sajnos nem kap annyi kommentet amennyit megérdemelne...de ezzel sok blogger így van.A blogja egyszerű,de nagyszerű szépen átlátható.Néha furcsának érezhetitek majd a stílusát vagy épp egyszerűnek,de ez csak a látszat vagy átvezetés. Szerintem mindenképp megéri már csak benézni is hozzá. 

Purple Giant and Sarsactic Snow White Part 6

De igen. Komolyan..miért nem mentem el orákulumnak? A nővér szoba ajtajából kilibbent az egy ismerős mell elsőnek.Aztán követte a hozzá tartozó karcsú test is. És igen..Komolyan ő volt az.. Shimizu Ayumi. Az egyik rangidős az Angelsnél. Az egyik aki az edzések alatt felügyelt minket és tegyük hozzá a leg…öntudatosabb és nagyarcúbb nő akihez valaha volt szerencsém. Félre értés ne essék. Volt miért fent hordania az orrát. Gyönyörű volt. Hosszú karamell színű haja és meleg mahagóni szeme átlagos mégis hihetetlen kombináció. A teste pedig nemes egyszerűséggel tökéletes. Akkora mellei voltak,hogy az hihetetlen. De ő..nem csak ezért volt különleges. Eredetileg a White Angelsben volt és aztán került át hozzánk. A kosárlapba csapatunk felnőtt képviselője volt…És Haru-Yami párossal kegyetlen kínzásokat találtak ki,amit edzésnek csúfoltak. Vagy inkább kivégzésnek. Mégis mi a jó eget keresett itt…? Az arcomat megpróbáltam rendben tartani és nem mutatni semmit,de Ayumi láthatta rajtam,ezért egy hatalmas mosolyt küldött felém,amiben azért látható volt a kár öröm. Lehet,hogy Murasakibara nem ismerte fel az én erroromat,de erre a mosolyra mögém állt és elég kritikusan mérte fel a helyzetet. Meglepő,hogy nem a mellkasára szegezett tekintettel állt több értelemben.De valahol…még jól is esik. Kicsit védelmezőnek érzem..De nem mondanám,hogy nem tetszik,sőt..kifejezetten tetszik. Mármint,hogy figyel rám. Jézusom…most komolyan magamnak magyarázkodom?

-Oh ugyan Atsushi-kun. Felesleges védened ennyire ezt a kis pillangót. Tudja,hogy nem bántanám. Igaz Shi-chan? – kérdezett rá ragyogva. Hogy a jó ég szakadna rád ilyenkor… Murasakibara várakozva nézett le rám. Látszott rajta,hogy ha azt mondom felkap és úgy visz ki,ahogyan behozott.

-Hmm?

-Igaza van Murasakibara-san. Amúgy is…Ezt a nőstény ördögöt elég lenne távol tartani tőlem… -  jelentettem be higgadtan,de a végére egy enyhe fújás kiszaladt a számon. Hogy a cica rúgja meg valaki veséjét…Enyhe prüszkölés hallatszott mögöttem….-Murasakibara-kun..most…kikacagtál…? –kérdeztem rá lemeredve.

-Én? –ártatlannak tűnik…de csak tűnik!  

-Te.

-Nem is.

-Persze,az előbb meg csak tüsszentettél mi?!

-Áhhá- elnyújtott á-val bólintott rá a dologra. Hátradőltem egészen neki és úgy néztem fel rá,összehúzott szemöldökkel.

-Értem én,hogy azt hiszed,hogy te nem.De te nagyon is igen! – lassan,nyomatékosan ejtettem ki minden szavam,de ő csak oldalra kapta a fejét és láttam rajta,hogy alig bírja vissza tartani a nevetést. Hooh…tehát nevethetnéked van drága életem… Figyelve,hogy ne vegye észre a hasához emeltem a kezeimet.Mintha csak a hátamat vakarnám..

-Yukichin vicces vagy. – Ezt olyan kényes és lezser hangon jelentette be,hogy az ér elkezdett volna dagadni a fejemen,hogyha nem figyeltem volna. Mert figyeltem. Nem szabad látnia mire készülök.

-Hé,Murasakibara kérlek hajolj közelebb. Súgni szeretnék valamit. – komolyan néztem rá.Mintha egy világ megváltó titokról lenne szó. Áh a gyermeki kíváncsiság… ilyen téren is nagyon szeretem…Ahogy lehajolt és még közelebb került hozzám a teste,tudtam,hogy eljött a megfelelő alkalom…Hirtelen kezdtem el csikizni,mire jóformán felcsuklott,de még pont sikerült visszafogni a nevetést és jelentem nem is akár hogy! Még közelebb húzott magához és az arcát a hajamba temette,így csak a teste rángatózott néha-néha.

-Yukichiin hagyd abbaa.- fújtatta a hajamba mély levegőket véve.

-Tehát még többet szeretnél? Rajtam ugyan ne múljon. – lezseren szólaltam meg és szinte abban a pillanatban folytattam tovább előbbi tevékenységem. Ő erre teljesen rám telepedett és körbefont hatalmas testével miközben remegett és halkan kacagott a fülemnél. Kicsit olyan volt mint egy hatalmas piton szorítása. Aztán olyan dolog történt amire nem számítottam. Egy picit eltávolodott majd éles mégis bizsergető fájdalmat éreztem a nyakamban. Ő most…komolyan…Megharapott?! Lemerevedtem. Abba hagytam a csikizését és csak ültem és pislogtam. De ő csak tovább folytatta. Lassan megnyalta a nyakam és újra belém harapott majd megszívta az érzékeny bőrömet. Most rajtam volt a sor a remegésen. Ha nem ültem volna és nem szorított volna ez a kígyó…biztosra veszem,hogy összeestem volna. Úgy ízlelgetett,mintha valami édesség lennék. De az újabb fajtából, amit próbálgat…És láttam már ezt nála. Lassan ízlelgeti úgy, hogy egyszerre egészen sokat vesz a szájába…nyalogatja,megjegyzi…majd utána mohó lesz. És mindennel végez..Egyszerre voltam merev és laza,féltem és vágytam sőt..Ha nagyon költői szeretnék lenni… Egyszerre éreztem úgy hogy újra éledek és meghalok. Teljesen olyan volt,mintha elpillednék. Félrebicsaklott a fejem és valahogy ezt a pillanatnyi elgyengülést az óriás bátorításnak vélte. Egy hirtelen mozdulattal még több helyet szerzett magának majd,jóformán neki állt csócsálni. Lányos zavaromba csak belekaptam stabilabb kezébe. Húsába mélyesztettem a körmöm,de ő csak erre morgott pár sort. De nem hagyta abba tevékenységét,sőt… Mintha tetszett volna neki. Próbáltam magam nyugtatgatni és magamhoz téríteni mély sóhajokkal,vagy mást is figyelni rajta kívül,de nem ment. Valahogy…Túl sok volt. Az édes illata,az éles fogai. Csapdába estem..? Halk kacaj,majd torok köszörülés törte meg a nem is tudom beazonosítani milyen hangulatot. Murasakibara olyan volt mintha direktesen figyelmen kívül szándékozta volna hagyni a mindenséget,csak azért,hogy folytassa amit elkezdett.

-Murasakibara… - szóltam rá csendes hangon,de semmi…

- Ugyan fiatalok,az előjátékot ágyban illik. –kacagott fel hangosan Ayumi,mire abba maradt a kínzásom.

-Atsushi…-próbálkoztam újra mire csak magához szorított még jobban és a vállamra helyezte a fejét.Nem akarom tudni,hogy milyen fejjel nézhetett,de látszott Ayun,hogy jóformán felröhög. De jó,hogy ilyen fasza kedve van…

-Még mindig itt vagy? – kérdezett rá élesen a lilaság.

-Jól látod. De az idősebbekkel főleg egy ilyen szépséggel,mint én illik szépen beszélni. –dobta hátra a haját a barnaság. Olyan kioktató hangon beszélt,hogy az valami horribilis. Atsushi mögöttem ismét egy durcás majom szerepét vette fel. Látszik,érzi,hogy itt nincs esélye nyerni… -Ideje indulnod órára. Én pedig ellátom ezt a kis angyalkát. – Olyan parancsoló él volt a hangjában,mint egy anyának.

-Nem akarom itt hagyni. –fújtatta a mögöttem ülő.

-Vettem észre,de a jövőd érdekében itt fogod. A következő szünetben is itt fogod találni. Megígérem. –Egy hosszú sóhaj és egy haj borzolás után ellépett tőlem és hatalmas léptekkel elindult az ajtó felé.

-Várj meg itt. –Szólt vissza félválról.

-Talán. –ismét sóhaj szökött ki a száján és csillogó szemekkel elhagyta a helységet. Csend telepedett ránk.

-Olyan hamar felnőttök…már barátot is szereztél magadnak. Olyan mintha tegnap totyogtál volna be a kis fa pofiddal az Akadémiára. Bár mit ne mondjak. Jó nagy pali madár vetette ki rád a hálóját. – sokatmondóan nézett rám és mégis sajnálóan és vidáman.

-Ez olyan vénasszonyosan hangzott,hogy hihetetlen. –szúrtam neki oda,mire a szívéhez kapott.

-Milyen gonosz vagy. Hát így kell beszélni egy olyan istennővel,aki előtt mindenki ott hever.

-Ha látsz egy ilyet kérlek szólj.Megpróbálok majd kulturált lenni vele. –kicsattant belőle a kacagás.

-Már kezdtél hiányozni,Hófehérke.- Lassan elém sétált és merengően nézett végig rajtam.-Hah…Ha ezt Yami megtudja…sírni fog a királynőnk… Elveszti az egyik unokahugát egy ilyen barbár állat miatt. – Na igen… Ez ő. Az az Ayumi aki a körülötte lévőket,a ravaszokat és az intelligenseket becsüli,de az ilyen embereket mint Murasakibara Atsushi gyűlöli. Nem rejtenek neki elég kihívást.

-Ha lehetséges ne tudjon róla még egy ideig.

-Amíg csak szórakozol és nem látom,hogy ő maga ártott neked,nem teszek semmit. De nem ezért vagy itt gondolom. Láttam milyen agresszíven támadtad meg azt a cserepet. –Elhúztam a számat. –Nos feküdj fel és vedd le a cipőd és a zoknid. Had nézzem mit alkottál. –Úgy tettem,ahogy kérte. A cipő nagy zajt csapva ért a földre,míg a zokni hangtalanul,felfedve ezzel sebzett lábamat.Még a véren át is látszódott a vádlimon és a bokámon lévő tetoválás. Felhúzott egy kesztyűt és lassan letörölte róla. Az eddig elnyomott fájdalom új életre kelt. Éreztem a húsomban lévő szilánkokat. –Szerencséd van. Nem sérültek a tetoválások.Nem kell majd rávarrniuk a sebre is. – Analitikusan nézte tovább.- Ehhez csipesz kell. – Ahogy kimondta máris elindult egyért.Pár másodpercig volt oda,majd úgy tért vissza mintha természetes lenne a lábamnak esni az iskolában egy csipesszel.- Tudod ez nagyon rád vall. Régen is mindig megsérültél mert a többieket védted. Emlékszem,mikor jóformán egy fél fa szakadt rád és te mégis a húgaid felett álltál és varázslatos módon egyikük sem sérült meg.Bár az is igaz,hogy már akkor se voltál éppen kicsinek mondható. –Eközben a csipesz már az apró sebekben motoszkált. Emlékszem erre…Mindig mellettük voltam. Némán. Tora kitalálta,hogy mi lenne ha egy vastagabb ágon ugrálnának és hintáznának. És csodák csodájára meg is csinálták.Akkor még nem látszott,hogy bármi baja lenne a fának.Csak recsegett ropogott de nem tört. Ezután alatt ebédeltünk és az ebéd közepén újra hallottam azt a hangot…Láttam ahogy lassan elválik a törzstől és tisztán emlékszem a hirtelen félelmemre.Szerencsére a lányok egymás mellett ültek. Rájuk vetettem magam és pont ebben a pillanatban az ág búcsút intett öreg tartójának. Egyenesen rám zuhant,de én tartottam a hátam..értük. –Emlékszem hetekig szedegettük belőled a fa darabkáit,de te egyszer sem rezzentél meg…pedig eléggé fájdalmasan nézett ki. –Ismét végig simított hűvös kezével a bőrömön,nyugtatásképp,de a következő pillanatban már ismét bennem birizgált. Hah…Felnéztem a plafonra és a homlokomra tettem a kezem. Valójában ez azért volt mert már akkor is történt már velem rosszabb is. Annak a nőnek aki az anyámnak csúfolja magát voltak rosszabb megmozdulásai is. Komolyan..az a fa szinte semmi volt a baseball ütő után.

- Nem nagyon számít ha megsérülök. Egy magamfajtának… megtudni,hogy vannak olyanok akikhez tartozhat felbecsülhetetlen. Annyit tehetek viszonzásképp,hogy védem őket és mellettük vagyok bármi is történjék.- Éreztem,hogy ledermed egy pillanatra,de tényleg csak egy pillanatra.

-Ismerem az érzést….-a hangja szomorúnak hatott. Már van egy tippem miért…Hiszen amikor utoljára láttam éppen egy apró gyermeket tartott a kezében. És most ez a gyermek sehol sincs.-Mi tennél ha el akarnák tőled venni őket?

-Azért ,hogy biztonságban legyenek vagy csak úgy?

-Csak úgy.

-Nem engedném.

-És ha bántani akarnák őket?

-Elpusztítanám azokat akik megpróbálják ezt.

-Olyan szenvtelenül mondod ezt,hogy el is hiszem.Bár ebben…Mind egyformák vagyunk. Mi feketék,de még így sincs mindenkinek bátorsága..hiszen ki indulna el egy vesztes háborúba?. –A hangja bársonyos és szomorú volt…

-Én gondolkodás nélkül ha rólatok lenne szó. Nem tudok olyan forgató könyvet elképzelni,hogy veszítsek egy olyan háborúban amit a szeretteimért vívok.

-Ezt hogy érted?

-Egyszerű.A legtöbbször akkor beszélünk vereségről,hogy ha az egyik fél feladja és nem próbálkozik tovább azért,hogy az éppen győzelemre állót letaszítsa.Nem emlékszel az Attack on Titan openingjére?

-Hoh? –Hirtelen egy nagyobb darabot rántott ki belőlem.

-„Ami végez a prédával az nem a fegyver,nem is a képességeid,hanem a saját gyilkolási szándékod” – röviden felkacagott.

-Végül is igazad van. Készen vagyunk. Az igazat megvallva az volt a probléma,hogy túl erősen rúgtad meg. Túl vannak feszülve az izmaid.Mikor mozogtál utoljára?-elgondolkodtam egy pillanatra.

-Úgy egy hete.-feleltem nyugodtan mire hirtelen erős szorítást éreztem a sebeknél. Halkan felnyikkantam. –Ezt most miért is kell? –Kérdeztem rá csevegve.

-Azért mert te teljesen hülye vagy. A tested nagyobb igénybe vételhez van szokva. És még csodálkozunk,hogy megsérülsz. Lustultál te ostoba macska ugye?! –csattant fel.

-Néha az is kell.

-De nem ennyi ideig te láng ész. Hogy lehetsz te zseni?-pufogta

-Hát ezt én se tudom. Pedig láthattad milyen hülyék közé születtem. –vigyorodtam el.

Fel akartam ülni,de ő visszanyomott.

-Még be kell kötöznöm. –Hallottam a puha lépteit és az apró motoszkálást. Rá kellene kérdeznem,hogy jól gondolom-e a dolgokat…

- Támadás készül.

-Mennyit tudsz?

-A célpont a csodák generációja.

-Eltaláltad.

-Mióta?

-Egy ideje gyanította.

-A tehetségük miatt.

-Pontosan.

-Miért kell rá vigyáznom?

-Mert úgy látta,hogy talán javadra válik.Bár a sebed miatt…nagyon dühös lesz.Egy biztos nem én fogom neki elmondani. –Éreztem egy erősebb szorítást. –Kész is vagy. Most már aztán mozogj rendesen. Ez neked meg sem kell kottyanjon. – Lendületesen ültem fel és szinte lepattantam az ágyról. Kinyújtóztattam minden végtagom és fáradtan szétnéztem.

-Húzós napod volt.

-El nem hiszed mennyire. Ez a sok érzelem fárasztó.

-Üdv a normál emberek világában. –kacagott fel gonoszan. –Hooh.Te nőttél? –kérdezett rá döbbenten.

- Tessék?

-Jóval magasabb vagy,mint amikor legutóbb láttalak.

-Mi van? Csak észre vettem volna ha növök. Minimum a ruháimat le kellett volna cserélnem.

-Elég jó szemem van az ilyesmihez,hidd el nőttél. Na pattanj a centihez szépen,had mérjelek meg. – Lehetetlen,hogy még nőjek..Így is én vagyok a legmagasabb lány a családban…-Mikor mértek utoljára?

-Úgy egy éve. – ismét nevetés csattant ki belőle.

-Ez alatt az idő alatt simán nőhettél te bolond macska.

-De én nem akarok nőni. –néztem rá komolyan. Barna szemében csintalanság csillant.

-Mennyi voltál legutóbb.

-Kereken 170 centi.-gonosz mosoly költözött ajkaira.

-Akkor van több  nagyon rossz hírem csillagom.

-Nana!

-Már közelebb vagy te a 180-hoz mint a 170-hez.

-HE?!

-Ezek szerint csúnyán át lettél ejtve. Mégis ki mért?

-Hát Shi-na neem. Nem merte..

-Shiroki? Tőle teljesen várható,hogy ilyenekben füllent,csakhogy kényelmesebb legyen neked. Ez..az a baj,hogy igaz..

-Mégis mennyi az annyi?-kérdeztem rá csendesen.

-185 –lefagytam. Sistem Error.Rendszer újra indul. Lecsúsztam a mérce mentén és szétvetett lábakkal lenéztem magam elé.

-Hogy…?

-Ez a biológia kedvesem.

-De….

-Azért döbbenet,hogy nem vetted észre magadon…Látod ez a rossz oldala,ha nem törődsz rendesen a testeddel. –dorgált meg.

-Nem lehet…És én még főzni akartam neki…ezek után örüljön,ha nem tanítom meg repülni,úgy mint a kis verebeket…-motyogtam magam elé.. De várjunk…-Mi rossz hírek vannak még?

-Oh te kis naiv. Hát az,hogy szerelmes beléd az az őslakos és ha rajta múlik,nem sokáig marad meg az erényed. –kacagott fel sokatmondóan. Enyhe pír szökött az arcomra.

-Nem hiszem.

-Dehogynem. Ebben sokkalta tapasztaltabb és bölcsebb vagyok mint te,hiába van akkora IQ-d.

-De…AH. Áruld el nekem.  Miért is jöttél te ide? –kérdeztem rá az orrnyergemet masszírozva.

-Hogy legyen egy normális felnőtt felügyelet és mert éppen nem volt dolgom. – kedves pajzán vigyorral ezt közölni…kész gyilkosság.

-Hogy te..normális ?

-Akkor egy normálisabb most ne foglalkozz a részletekkel. – csücsörítette gyermekien.

-Valaki mondja meg nekem…mibe keveredtem és miért? –itt Ayumi felröhögött.

-Azért sajnálom szegény flótást. – szólalt meg a könnyeit törölgetve.

-Miért?

-Hát…nem tudja milyen vaddal játszik.-Van benne valami…- De azért…kíváncsi lennék arra,hogy milyen arcot fog vágni amikor meglát kosarazni. Már csak azért is megéri itt maradnom. – Fél kézzel megtámasztotta az arcát és így mégjobban hasonlított egy csodaszép babához.

-Az igazat megvallva ezt én is várom. Főleg,hogy szembe kerüljek vele.

-Meghiszem azt. Főleg,hogy te a centerek elleni csatákra és váratlan támadásokra szakosodtál úgy mond. –Így igaz…Végül is nagyokat ugrok és nem én vagyok a csapat legmagasabb tagja…így nem várt részről jön a csapás.

(Murasakibara Atsushi)

Unalmas és egyszínű. Semmi megerőltetőt nem csinálunk,így csak jobb. Az íze…a nyelvemen…mint az olvadó csokoládé, a pillecukron…de annál jóval finomabb.Ahogyan átadta magát nekem…De még nem teljesen.Tartotta magát. Ez tetszik. Tetszik ahogy viselkedik. Már év elején feltűnt. Ő más. Oda figyelt rám.De csak ha muszáj volt. Ha neki akartam menni,hogy megszaglásszam,elreppent mint valami pihe. És az a gyorsaság…Az az édes hang. Tetszik,ahogy a nevemet mondja. Sok hangsúllyal tudja mondani. De eddig a nővér szobában lévő a kedvencem. Nem tudom,miért viselkedtem úgy…furcsa érzés. Mintha a legeslegkedvencebb édességem lenne… Aw…Ezek szerint tetszik?Szeretem..Én tényleg szeretem.Sookkal sokkal többet akarom megérinteni.Törődni akarok vele,meg akarom szagolni,azt akarom hogy megöleljen,és egymáshoz közel legyünk. Igaza volt Akashinak. Tényleg nagyon önző vagyok. De tudom,hogy megszerezhetem. Ő is olyannak látszik. Tehetségesnek és hűségesnek. Masachin nem kedveli. Talán pont azért mert ellenálló. De látom rajta,hogy tiszteli és tart tőle. Megértem miért. Elsőnek én is megtorpantam amikor megláttam. A haja és a bőre fehérsége,a hosszú,vékony lábai és karjai nagyon törékeny külsőt kölcsönöztek neki.Aztán mikor belenézel a szemébe…Mintha egy tigris szemébe néznél,aki bármikor támadhat. Aztán ha közelebbről megnézed,látod,hogy milyen kellemesen izmos. Szép. Az első lány aki nem lohol utánam. Végül is…ő olyan mint az a fehér macska az udvaron. Nem rohan senki után. Néz és ha tetszel neki oda megy. Hozzám most oda jött…és talán ez volt a legnagyobb hibája. De valahogy úgy érzem,mindig úgy cselekszem ahogy ő elvárja. Mintha látná a jövőt,látna engem. Ijesztő mégis tetszik.

Facebook,de most valahogy máshogy (Facebook for my blog,but now it's different)

Nos karakter építés szempontjából úgy döntöttem,hogy indítok egy facebook oldalt,ahová minden friss linkje azonnal ki fog kerülni stb stb.  De...ami ennél is fontosabb a 8000 oldalmegtekintés öröme végett döntöttem így :D  Komolyan annyira örültem,mikor megláttam,hogy  túl léptük :D Szóval imádlak titeket kicsi koalák és pandák <3  Egy fajta hálaként,csináltam meg ezt a kinézetet a blognak,ami szerintem picit jobban illik hozzám és csak remélni merem,hogy tetszik :D Nemsokára fog jönni egy új fejezet a Murasakibarás ficimhez is és egy blog ajánló.Ilyen még nem volt...szóval...remélem tetszeni fog majd. Próbálok ma és holnap igazán produktív lenni :D Lent megtaláljátok a linket. Nem vagyok egy like gyűjtő típus és a blogot is úgy vezetem 2011 óta,hogy alig van kommentem...Félre értés ne essék,nem bánom mert élvezem csinálni,de azért remélem azért itt látszani fog,hogy ki követi :D

Na és akkor most angolul mert Instagrammon rengeteg visszajelzést kaptam . 

Well,because of my characters I make a Facebook profile,where I can put every new things etc.

But most important...more than 8000 view...Oh my god thank you so much!! I was soo happy when I saw it. So I love you little koalas and pandas <3

I have a new look too.I hope you like it,because it fit to me more then the previous.Thank you so much for the supporting on instagram :) I'm really grateful :) I am writing a new chapter to my Murasakibara fanfic and I will write a blog proposer soon. I 'm trying to be active today and tomorrow :D 

Here is the link for my Facebook.Just drop me a like.It means me a lot~ I'm making this blog since 2011 and i don't really have comments...Don't misunderstanding it!I don't mind it! Because I love to do this blog :) But I hope I will get some feedback here :)

https://www.facebook.com/Reynablog/

Mayu Tomita és az őrült rajongó

Mayu Tomita a pop szakmában dolgozó 20 éves lányt megtámadta egy rajongója. Több kés szúrást szenvedett a lány és most kritikus állapotban kórházban fekszik.
Tisztázzuk le,hogy nem vagyok túlságosan képben a pop szakmában,még a Japánban sem,sőt mivel nőről van szó,nem is igazán hallottam felőle egészen a mai napig. Mindenhol lehozták az esetet,még magyar honlap is foglalkozott vele (igaz,hogy nem jól nevezték meg szegény lánykát és picit érdekesen sikerült a fordítás,ráadásban alatta rengetegen a japánokat szidták,hogy mennyire betegek...de ez csak a ráadás)
Mayu Tomita az eset előtt feljelentést tett a rendőrségen a zaklató miatt,de csak elhessegették,olyan címszóval,hogy nincsen bizonyíték. Ez a semmibe vevés vezetett oda,hogy a Tomohiro Iwazaki (aki  éves elviekben kifejlett ember példány és elviekben Mayu rajongója) megtámadta őt egy késsel egy esemény/fellépés előtt. Több kés szúrás érte többek között a fején,nyakán és mellkasán. A rendőrség elfogta és a férfi vallomást tett miszerint azért támadta meg az idolt mert az visszaküldte az ajándékokat amiket küldött neki. Ez volt az egyik cikkben,de más cikkben pedig azt említették,hogy nem adott tiszta visszajelzést az ajándékkal kapcsolatban amit kapott. Tehát nem nyilvánította ki,hogy hú de imádja. Mindegy,a lényeg az,hogy egy ajándék miatt ment fel benne a pumpa és saját bevallása szerint "elvesztette a fejét" és ezért támadt a az idolként dolgozó egyetemista (?) lányra. Amikor Mayu elment az előző hónapban a rendőrségre személy szerint Iwazakit nevezte meg mint zaklató,szóval ezt az ügyet simán meg lehetett volna,előzni.
Ez egy nagyon szomorú eset,de sajnos nem egyedüli. Az úgynevezett rajongók sokszor esnek át a ló túl oldalára és a rajongás könnyedén átvált mániába. Ezt mutatja a Dél-Koreában elég nagy mennyiségű sasaeng fan tábor. Ők olyan rajongók akik vagy nagyon utálnak valakit (Azért mert imádatuk tárgyára fenyegetést jelentenek az iparban) és ezért képesek verbálisan is bántalmazni őket és szervezett akciókat kitervelni,vagy annyira szeretik az idolt,hogy akár vérükkel írt levelet is képesek neki küldeni. Japánban is előfordulnak hasonlók,pl 2014-ben az AKB48 pár tagját egy fűrésszel/láncfűrésszel támadta meg egy 40 éves férfi és 2 tag súlyosan megsérült.
Remélem túl éli a leányzó,néztem róla egy kis videót és elég tehetséges,ráadásul ilyet senki nem érdemel ilyen indokkal...
Pár forrás az angolul értőknek:
http://www.japantimes.co.jp/news/2016/05/22/national/crime-legal/female-idol-stabbed-multiple-times-by-purported-fan-at-event-in-western-tokyo-police/#.V0MVq_mLTIU

http://www.bbc.com/news/world-asia-36352495

Ez volt az a cikk ami felkúrt...Esküszöm ilyen faa nem is mondom ki,hogy milyen munkát...
http://444.hu/2016/05/23/osszevissza-szurkalta-a-japan-popsztart-a-kattant-rajongoja?fbfanpage444+20160523+0911

Komolyan..csak engem bosszantanak az ilyenek?

Japanese Day at the University of Debrecen

Ah finally I can write this...It was a 'long' time ago,but I try to write everything.

This year is my first in the uni of Debrecen. It was the firts time to hear about "Japanese Day" that the uni keep here every year (maybe,i'm not really sure) This year was the first when a high position diplomat (maybe she was that or like that because everyone respect her and still her side until the event's end) came to here. She was pretty kind and lovely woman. Unfortunatly I have a bad name memory so I forgot her name, but i took a pic until her speech. After it we had chance to try chaligrafi,wear kimono,eat some sweets,play shogi,drink green tea,check some toys,mangas,pictures about typical but beutiful places like Fuji-san,sakura (cherry) blossoms,parks,temples and Shinkansen. And we could watch a karate club's performance. They were pretty good and there were some girl and an older woman too. They was absolutly my fav there.

I started with the caligraphy. It had so much fun! I couldn't say it was easy but it gave me quite a thrill. I wrote the kanji of the dream,moon and love.I was a little bit chumsy with the pencil but I used the paintbrush pretty well and I liked it more than the pen. I met here so many funy and lovely people. The girl who helped to write was pretty cute and helpful :D Originally they wrote some kanji and people can try them,and guess what..the moon didn't there. I asked her and she show me immediately. But she thaought i want to know because of Sailor Moon,she was pretty surprised when i reply: Yes,but to tell the truth,I want to know because of Gackt's song,entitled Tsuki no uta. I spent most of my time in here,because so many people came to try write and everyone was so communicative,cheerful. Oh I almost forgot, I was there one of my new friend,my dear group mate,Niki, whose full name is Áj Nikolett. And I laught her nem a lot. And not the bad way! Áj--> Ai-->Love. This illustration is my answer. She was so happy when she get to know about it. I mean japanase word of love is Ai what sounds Áj that is like her name.

After a few hour we went to check the sweets. I was hoping I finally can try the original Pocky,but nope...there wasn't pocky T-T  They smashed my world..I tried everything. The sweets weren't that bad...but they could have better ones to choose.Then  we went to the tables of the toys,mangas and curiosity. There was so many interesting cards (Yu-gi-oh,flashcards),mangas (Naruto,Death Note,Nana etc. They didn't really have a large selection) and my absolutly favorite was a towel. It was a geisha on it and when it got wet the women dressed off! After it we got into a japanese lesson ,it was too easy,like we just introduce ourself and learned the first 10 number.But I really enjoy it! Than was one of my favorite part of the event..We could try to wear a kimono. I loved it. An older japanese lady dressed up every single visitor.She was very skilful.

Then we checked a presentation about japanese dolls and traditions. It was interesting and every doll was so cute in her/his way. After it Niki went home because her head hurt so much. The end of the event we watch a japanese movie. It's about a writer and his son,and their friends,like a girl who repair cars fall in love with a handsome doctor. It's happened since the first Japanese Olympic. Anyway if somedy know about this movie...tell me because I want to watch againxD

Then it was all. I really enjoy it... and the time of pictures have come  :D 

Purple Giant&Sarcastic Snow White part 5

-Mit szeretnél tőlem? –kérdeztem rá picit rekedten. Erre csak lesütötte  a tekintetét és a térdeit bámulta. Vagyis nagyon remélem mert azon kívüli tippem a lába közötti terület…Semmi reagálás.Balszerencséjére mivel feküdtem tökéletesen láttam,hogy még mindig pirul. Kinyújtottam egy kezem és gyengéden meghúztam egy lelógó lila tincsét – Murasakibara-kun?-Semmi.Picit erősebben megrántottam a kezeim közé került hajat,de még egy csúnya nézést se kaptam.

-Nemsokára kezdődik az óra. – nyögte ki végül.

-Nem terveztem most bemenni.

-De muszáj.Én is bemegyek akkor te is. – látszik rajta,hogy elkezdett vissza térni. Ez már egy kezdődő durcinak is elmenne.

-Beszélnem kell pár tanárral,szóval ez az egy tesi..már se ide se oda.

-Akkor veled megyek. – végre felnézett. Az arcán még fel lehetett fedezni a pírt,de a mimikája már a megszokott volt.

-Velem ellentétben veled a drága tanárnőnk találkozik jóformán napi szinten. Nem hiányzik,hogy felbosszantsd.- látszott rajta,hogy nem győztem meg.- Amúgy sincs tesiruhám. Így pedig kezdem beképzelni azt,hogy mindenki a fehérneműmet vizslatja.- Ismét bepirult mire elkezdtem kuncogni. Milyen ártatlan lélek… Ez is mutatja,hogy a múltja makulátlan. Maximum megrontani próbálták vagy túl nagy hisztit csapott,valami miatt és megszidták. De az egoizmusára ezek nem mentségek. Csupán okok. Soha nem gondolhatja azt az ember,hogy nincs nála erősebb vagy jobb. Mert mindig van. Lehet nem a közvetlen közelében de megtalálható és ha összekerülnek,akkor nagy pofán csapás lesz a gyengébbnek. Eleve..mivel emberek vagyunk…van gyenge oldalunk.Minimum egy ami törődésre vágyik. De Murasakibara Atshushi…annyiban bűnös talán,hogy még soha nem veszített élesben.Nem értem miért akarnák bántani…Jó mondjuk elismerem,hogy vannak olyan momentumai ahol legszívesebben felugranék és lerugdosnám onnan fentről,de….ez csak naponta párszor fordul elő. Komolyan! Ráadásul 20-nál többször sose! Hát mi ez ha nem csoda?

-De ez így nem fair.Nem akarom. –Oh ismét egy kiváló magas labda.Picit araszoltam a földön és elértem a lábaihoz. Felnyújtottam a kezem és gyengéden az arcára helyeztem.

-Murasakibara-kun…nem hallottad még,hogy nem akarásnak nyögés a vége? –kérdeztem rá kedves,majdnem búgó hanggal. És voálá. Csuklott egyet és bepirult.Behunyta a szemeit.

-Yukichin olyan gonosz vagy. – bődült fel majd hátra vetette magát és elterült ő is.

-Én? Nem is.Csak egyedi és felvilágosító. Ha gondolod felvilágosítalak több téren is.-kuncogtam fel.

-Eléég – már az egyik kezével is takarta az arcát,de a másikkal beleborzolt a hajamba,ami nem segített amúgy is kócos tincseimen.

-Oh tehát folytassam? – csak felnyögött.- És már nyögsz is.Pedig nem csináltam semmit…még.-szúrtam oda a végéhez.Próbálta eltakarni a száját is,de érzékeny hallásomnak köszönhetően hallottam én a kis nyöszörgést. Oh…hogy én mennyire imádom szívni más emberek vérét néha…de ahogy nézem az övét különös képpen élvezni fogom. Olyan érzékenyen reagál minden szexuálisabb dologra .Félreértés ne essék. Általában nem vagyok ilyen. Sőt…én vagyok az aki ezeket vissza fogja és balta arccal képes mindenre reagálni.De…néha a fáradtság kihozza belőlem a szurkálódást…vagy ezt. Mondjuk ez ilyen vegyes vágott. Sőt édesség hiány is. Na aaz ami igazán ki tudja belőlem hozni az állatot.Apropó..Én tudom ám,hogy neki mindig vannak tartalékjai…szóval…Ez több dologra ad esélyt egyszerre. Nagyon zavarba hozhatom,édességet is kaphatok úgy,hogy nem kell lemásznom és még szórakozhatok is.Feltornáztam magam és felé pislogtam. Még mindig hanyatt volt feküdve és nem figyelt…valószínűleg vagy beszundított vagy gondolkodik. A helyzet és a helyszín tökéletes. Hehehehe…Esküszöm nehéz vissza tartanom az ördögi kacajom.Felkeveredtem négykézlábra és pár mozdulattal ráültem a derekára majd nemes egyszerűséggel elnyúltam rajta.Pont az álla alatt volt az én fejem. Hoh..nőttem volna? Mindegy. Erre összerezzent.De én is. Uram isten…Ez az illat…Édes mégis férfias. Bódító.Vonzó. Legszívesebben megnyalnám a nyakát és letesztelném,hogy ízre is ilyen édes-e…Aztán beleharapnék. Hooppá hoppáá…Fékezd magad Shirayukineko…Nem vagy te könnyűvérű…Uram isten..Mibe kevertem magam?! De…a darabnak folytatódnia kell.Lenézett rám és erősen pislogott,mintha azzal eltüntethetne. Benézted… -Hé Murasakibara-san…Adj valamit a számba. –pislogtam fel rá kicsi mosollyal az arcomon,mire már látszólag is lefőtt és a teste is életre kelt. Ohó kispajtás…Nem is vagy te olyan kicsi. Elkezdte kapkodni a levegőt. Mekkora mázlim van,hogy nehezen pirulok el ilyen szituációkban.

-Yukichin.-a hangja egyszerre volt kétségbe esett és túlfűtött.Mély…és borzongató.Oh te szent nutellás rúd…Koncentrálj…Egyik kezem a számhoz tettem és lebiggyesztettem azt.

-Nem kaphatok? – eléggé szomorúra sikerült és ártatlanra. Ez az. Istencsászárnő vagyok. Mindenhol remegett. És a mindenholt a szó szoros értelmében kell érteni. Hát…Mi is nem vagyok? Ribanc? Nem hát. Ez úgy tűnik az vagyok? Úgy hát. Érdekel ez? Kúrvára nem. Édességet akarok és ezzel a férfival játszani. A megvalósítás pedig másra nem tartozik.Ökölbe szorította a kezeit és látszott rajta,hogy nagyon küzdenie kell magával.Végül is bármennyire is gyermeki a természete akkor is egy 16 éves. A hormonok már tombolnak. -Hm? - Még pislogtam párat,erre látszott a szemein,hogy feladja.Hirtelen ült fel és megragadott.Így még jobban éreztem őt és majdhogynem felnyikkantam.  De végül sikerült magamban tartanom. A hirtelen mozgástól a lábamba hirtelen belenyilallt a fájdalom. Az a hülye cserép.. Észrevehette mivel teljesen az ölébe jóformán a khm na jó.Faszomnak leszek szégyenlős. Jóformán a farkára ültetett és a vállamra rakta a fejét. Tudtam,hogy nem fog csinálni semmit…és gondolom így magát is lefékezte..máskülönben nem rak ilyen kényes helyre.

-Miért nem mentél a gyengélkedőre? – ha nem lett volna a hangjában az a fajta rekedtség akkor majdhogynem dorgálásnak hangzott volna.Hátranyúlt és megtapogatta a zoknit,ami már enyhén át volt ázva a vérszivárgástól.

-Nem szükséges.Kibírom otthonig. – Most én jöttem zavarba. Nem tudom,hogyan kezeljem az ilyeneket…Csupán a családom volt eddig kedves hozzám. Bár itt ez nem tartalmazza az anyámat és az apámat is csak félig. Már csak a pozitúra miatt se találkozhatott a tekintetünk és ez így volt jó.

-Erős vagy. –Egy ilyen egomán óriástól ez hatalmas bók…Talán meg is látszódott volna az arcomon az,hogy valamely részem örül neki…-És teljes mértékben hülye.

-Ezt a te szádból hallani…felér egy világvégével.- Megszorított és átölelt.Közben pedig csak morgott.

-Én akarlak legyőzni és szétzúzni…nem akarom,hogy más csinálja vagy okozza.- Felnéztem a szép tiszta égre.Istenem…Ekkora barmot…Megsimogattam a fejét fél kézzel.

-Engem maximum egy édességboltban zúzhat össze egy hatalmas,tömött polc,amin csak a kedvenceim vannak.- Erre az arcát a nyakamba fúrta és halkan kacagni kezdett. Soha nem hallottam még nevetni. Egyszerűen aranyos volt…Az a…gyermeki és ártatlan fajta féle kacaj amit az ember újra és újra hallgatna,kiváltana.

-Ez jó lenne.Majd megfogom. – Most mit a hol? Nem csinált semmit csak így maradt és el volt. Ennyi. De baszki…én komolyan kérdeztem,hogy van-e édessége mert menten belezeberedek az elvonásba.  Az én kicsi zacskóm meg lent ott a picsában…És túl kényelmes a helyzet ahhoz,hogy én most ebből kimozduljak. Csak sóhajtottam egy mélyet és elengedtem magam. Amennyire unatkoztam nap elején…úgy elfáradtam pár órával később…De valahogy ennek a meláknak a karjaiban ellazulok. Ami egyrészről jó..másrészről ha szerelmes leszek esküszöm megrugdosom magam.Kétszer.Egy hosszú kéz elengedett és elkezdett kotorászni,majd vissza tért egy doboz pokkival. Fél kézzel mesterien kinyitotta majd a lilaság elemelve fejét bekapott egyet és elkezdte nyámnyogni. Oké.Most kajak úgy jön le a jelenet,mintha egy hatalmasra nőtt óvodás ülne a kedvenc macijával és közben tömné a pofáját. Ösztönösen összeráncoltam a szemöldököm és eléggé rondán nézhettem rá,mert gebedje meg ha nem,de egy olyan sunyi,büszke,lenéző vigyort kaptam,hogy hihetetlen. Áh.Tehát ÍGY játszunk Murasakibara Atsushi! De egy valamit nem tudsz te égimeszelő. Édességben,sportban,alvás megzavarásában nem ismerek megbocsájtást. Picit eltávolodtam tőle majd felé hajoltam. Lassan haraptam bele a szájában lévő rudacskára mire ledermedt. Becsuktam a szemem és pár gyors harapással máris csak a szájában lévő rész maradt .

-Nem adtál,így vettem.Köszönöm. Finom volt. – mikor láttam a felhőket az arcát csak egy nagy puszit nyomtam a pofijára mire csendben lenézett.

-Nem játszol tisztességesen.Megint.-Morgolódott,mire kapott még egy puszit és nemes egyszerűséggel befogta a száját. Elégedetten néztem rá és hátra dőltem,magamat kezeimmel megtartva. Kihívóan néztem rá és vidáman ,de ő csak pirulva és egykedvű arccal,tüzes nézéssel viszonzott.

-Tisztességesen játszom.Azt használom amim van. – szólásra nyitotta a száját,mire orrba pöccintettem. –Ideje indulnunk. Neked még öltöznöd kell,nekem meg hosszú és unalmas beszélgetéseim lesznek.  – Meghúzta a száját és felkászálódott,de ez az isten barma elfelejthette azt,hogy az ölében tartózkodom,mert teljes mértékben figyelmen kívül hagyott. Vagyis azt hittem,amíg meg nem éreztem magam körül a karjait. Most nem a vállánál,van a hóna alatt utaztam. Elől fogott akár egy hercegnőt és céltudatosan állt fel. Felszedte a zacskót és a hasamra tette.

-Fogd meg. –Ennyit intézett hozzám,majd nemes egyszerűséggel leugrott a lépcsőház tetejéről. Se egy figyelmeztetés,se semmi csak zsupsz. Pislogtam párat majd szétnéztem. De azzal a tipikus mi a tököm nézéssel.

-Értem én,hogy te erős vagy meg nagy. De,hogy jelzés nélküli is…az új. –Ismét csak egy ráncolást kaptam és a nagy fiú szépen neki indult. Útközben felkapta az én táskámat is és szinte leügetett a lépcsőkön.És nem rakott le.Csak ment és ment és ment. –Oké merre megyünk? – kérdeztem rá kíváncsian

-El.

-Ha elmész Murasakibara-san azt privát helyen rendezzük… - erre csak bepirult és húzogatta a száját mintha nagyon a fejében lenne valami,de nem akarja kimondani. Na előbb utóbb úgy is ki fogod nyögni életem…hidd el.Hirtelen befékezett és megállt egy pillanatra és pont sikerült elkapnom,hogy a nővérkéhez vagy sulidokihoz vagy mi a fenéhez hozott. A kis fehér szoba üres volt,így pár hosszú lépéssel elérte az ágyat majd szépen,sőt hozzá képest finoman lehelyezett rá.

-Maradj itt.- Azzal neki indult a hátsó szoba ajtajához valószínűleg hívni az illetékest akit majd el kell küldenem.Kopogás minden nélkül nemes egyszerűséggel benézett.

-Hooy,valaki jöjjön ki.Most. – Oh de udvarias…

-Hai,hai. Máris megyek. –na neeee.Ez a hang…Mondjátok,hogy nem…Ezek a láptek…Jajj drága jó istenem…most az egyszer add,hogy ne legyen igazam! Esküszöm,ha nem Ő akkor még templomba is megyek,csak ne ő bukkanjon fel az ajtóban!

Purple Giant and Sarsactic Snow White Part 4

Hazugság lenne azt mondani,hogy én nem élveztem a történéseket. Sőt..hülyeség is,mivel eléggé jól szórakoztam,kivéve talán azt a részt,ahol a cserép esett. Bár az a rész kifejezetten gyanús volt. Mármint az ablakoknál nincsenek cserepek vagy éppen bármi más, ami leeshet. De ha még ettől el is tekintünk,mert miért ne, akkor is ott marad az a tény,hogy kifejezetten Murasakibarára szándékozott esni. Ami azt jelenti,hogy valami itt történik és tényleg nem csak hobbiból küldtek ide. Azonban, attól,hogy itt vagyok nem lennék köteles megvédeni és abszurdnak tartom,hogy egy ekkora embert kellene pesztrálnom. Mondjuk az is igaz,hogy Murasakibara azon emberek közé tartozik,akik egy dologhoz értenek,ami itt a sport de a többi élethez szükségletes dolgokhoz mondhatni annyi köze van mint a Nutellának az űrhöz. Hmm..Fagyasztott Nutella…azt nyalogatni…

-Vigyáázz. -  ordítás szűrődött be a kicsi világomba és egy test vetődött elém a padlóra egy hatalmas dobozzal. Tiszta szájgazmus…

-Bocsi,hiába heversz előttem,nem vagy az esetem. - Mindeközben ösztönösen átugrottam a srácot és mit sem törődve mindennel haladtam tovább a terem felé Nutellás fagyit akarok enni… talán az hasonló,meg amúgy is miért ne raknám be a fagyóba a mennyei mannám?.  Vajon..Shiroki megengedné,hogy kipróbáljam? Bár kit érdekel? Amiről nem tud az nem fáj neki…  Ah már bizsegek…Befordulva a terembe furcsa volt,hogy nem legelöl van a padom. Mély sóhaj hagyta el a számat. Plussz méterek…Átslisszantam és szinte feltéptem a táskám.

-Bento,Obento,Bento- dúdolgattam és kivettem a lila kis dobozkám és mellé egy kisebb zacskó édességet. Nos haladás a mobilért. A közelebbi terem kijáraton már távoztam is és elindultam a tanári felé. Úgy dong a folyosó mint valami hülye méhkas…Bár isten adta szerencsém,egy részről,hogy magasabb vagyok mint az átlag,másészről pedig kerülnek egy kicsit, már csak a hajam és a szemeim színe miatt is. Aránylag zökkenő mentesen megérkeztem és bekopogtam. És láss csodát…Ki nyitott ajtót…Hát nem a drága Araki-sensei.

-Mit akarsz? –morrant rám.

-Jó napot, Shiroki-senseit keresem. – Eléggé udvariasan sikerült vele beszélnem rajta pedig már látom,hogy máshogyan tekint rám. Bár az ellenszenv még mindig jelen volt.

-Máris szólok neki. – be is fordult,és eltűnt. Hál istennek. Pár perc elteltével meg is jelent a drága unokabátyám enyhe vigyorral a képén kezében a telefonommal.

- Na mizu drágám? Vége az év első testnevelésének? – látszik rajta,hogy mennyire boldog…

- Vége. –mormogtam – Tudod néha gyűlöllek. – erre kacagás volt a válasz.

- Na gyere te morcona hercegnő. A tetőre,ugye?

-Yepp .

- Jössz a hátamra? Úgy mint amikor pici voltál és úgy függtél minden szavamon és tartózkodva mégis imádtál édesem. – lendült bele elérzékenyülve és közben már el is indultunk. Csak elnézően csóváltam a fejem.

-Végül is mindenkinek vannak mély pontjai. – válaszoltam viccesen. Erre a drága megtorpant és a mellkasához kapott.

-A szívembe tiporsz…Szeretsz te egyáltalán?!

- Hát persze. –erre ismét felvillanyozódott és elkezdett csacsogni minden féléről,de feltűnően sokszor szerepelt a mondandójában Murasakibara Atsushi és az ő kiváló sport teljesítménye,vagy éppen a hihetetlen érzéketlensége a tantárgyak vagy épp az emberekkel szemben. Néha néha még én is felkuncogtam, sőt amikor azt ecsetelte,hogy Masako hogyan borult ki,amikor edzés közben a palánk alatt állva beszundított és miután nagy nehezen felkeltette 10 percnyi csapkodással,csak bocsánatot kért majd a kispadhoz vánszorogva lefeküdt elé és a szájában egy nyalókával újra bealudt és jóformán záráskor kelt fel. Aztán mintha mi sem történt volna átöltözött és hazament. Komolyan… Ezt hogy hogy kihagytam?! Tuti még év elején volt,amikor rohangálnom kellett minden egyes hülye papírért és a próbák és megbeszélések tömkelegére. Hamar felértünk a tetőre. Ahogy kiléptem az ajtón egy test esett rám

- Yuuhhúúú Nővérkééém –kacagott ártatlanul az én drága egyetlen húgom.Miközben a nyakamban lógott és próbált egy stabil fogást találni. Igaz ezzel,azt érte el,hogy jóformán megfojtott. Mégis stabilan álltam bár a fejem egyre kékült.

-To-ra…Levegő- nyögtem minden erőmet beleadva mire lepattant rólam és rávetődött Shirokira aki már közben dobta a telefonom és nyújtotta a kezét a kis kattosért. Úgy dörgölték egymáshoz az arcukat mintha ezen múlna a kis életvitelük.

-Shiro-taan

-Tora-taan-  van az az érzés…amikor úgy érzed,hogy két egetverően inteligens ösztönlény talál egymásra és a hülyébbnél is hülyébben akarnak viselkedni….Na én pontosan ezt éreztem. Egy sóhaj után szétnéztem a tetőn,ahol már ott volt leterítve egy kis pléd,amin már ki volt rakva Tora ebédje. Ügyes kislány… Szinte oda vonszoltam magam és lepakoltam mindent,majd egy nagy nyögéssel lefeküdtem. Az arcomat az ég felé fordítottam és becsuktam a szemem.

-Valaki Murasakibara életére akar törni. Ezért jöttem ide? – a hangomra mind a ketten csendben maradtak és rám néztek.

- Meg van rá az esély. – vallotta be Shiroki. – Az igazat megvallva engem is ezért küldtek ide,de mint tanár…nem lehetek mindig a sarkában. Sőt. Yami..úgy vélte,hogy egyedül nem is lennék elég.

- Hm. – Ha Yami…ilyen kegyetlen dolgot vág egyikünk fejéhez…- Valószínűleg átfogóbb mint gondolnánk. Ez az ügy. – Fűztem hozzá magyarázat képpen. – Miért gondoltátok,hogy megvédem? – Nem azért,de az esetek többségében a testvéreimen és a csapatomon kívül senki nem érdekel… Kifejezetten érzéketlenül tudom figyelni más ember szenvedését.

-Nem tudom. Yami azt mondta,hogy te itt leszel jó helyen. Én csak örültem neki.. Hiányoztál, vagyis hiányoztatok már. – lendületből felültem és azzal a lendülettel majdhogynem behajoltam a lábaim közé.

- Egyenlőre nem tudok mit tenni…elfogadom. De ezért még valakit előszedek.- tippem nincs milyen arccal néztem,de mindketten hátrább léptek és nyeltek egyet.

- Inkább együnk. – terelte a témát az éppen bolondabbik húgom. Azonban ez így nem ennyiből áll… Ha tényleg itt kell lennünk az azt jelenti, hogy nem vezethetem meg őt tovább. De. ha elmondom neki,hogy ténylegesen Tatsuya van itt…kiborul és valószínűleg a helyszínen megöl engem és a srácot is. Mondjuk… van rá sansz, hogy én túlélem lévén, rokonok vagyunk és tudni fogja,hogy mindent az ő érdekében tettem. Szépen mondva is ő volt az a csávó aki elvette a szüzességét aztán rá pár órára már egy másik némbert bolondított. Bár…azóta a csaj…véletlen eltűnt. Véletlen. Mire felnéztem már minden ki volt elém pakolva és a dilis duó hatalmas mosollyal az arcán figyelt engem. Én se bírtam ki,a szám felfelé görbült.

- Jó étvágyat. – trilláztam és mintha csak erre vártak volna elkezdtek…öö…zabálni. Soha nem értettem,hogyan lehet így enni. Jóformán mint valami pocok vagy nyúl. Hozzájuk képest komótosan kezdtem fogyasztani a rizst és a husit. Valahogy a zöldség ha én alkotok ételt kimarad a menüből…. Zöldséget is csak módjával eszek,mivel a magyar papám ilyen téren nagyon bölcs dolgokat tanított. A cefrének valót nem meg zabálni. Sokszor mondta az öreg. A magyar famíliából…csak ők hordoznak valami…kellemeset. Őket szeretem. Kedvesek voltak és próbálták anyámat jó útra téríteni és rám vigyázni,de kevésszer volt eredményük. Annak a nőnek az alkohol és drog függősége nem ismert határokat. Keserű érzések martak belém. Milyen más tudna ilyen emlékre…Ismét lenéztem az ebédemre. Emlékszem… volt,hogy ennyi ételt hetekig nem láttam,sőt…sokszor az ebéd egy egy alma volt vagy valami hasonló, amit találtam. Még mindig érzem a testemen csattanó husángot…hallom a nő ordítását…

-Shi…Shira….Shirayuki- lassan hallottam meg Shi-chan szólongatásán. Rám nem jellemző bambasággal néztem fel rá.

-Tessék?

-Jól vagy? – kérdezett rá aggódva.

-Hogy lenne jól te hülye? Nem látod, hogy nem eszik. –reagálta le Tora

-Persze,ne haragudjatok. Csak eszembe jutott a múlt. -Egy biztos…Murasakibara Atsushi biztos nem élt állt ilyeneket…

- Oh..Neko-chan… -  csak akkor szólítanak így hogyha valami mély dolog van a fejükben…

-Semmi baj. Már… Túl tettem magam rajta. Inkább együnk. – Tereltem a témát,aztán eszembe jutott valami- Harut is fel kellene hívni. Azt mondta ,ha nem hívom valahova felkerül a telefonom és valahogy…nem szeretném.

- Ahj… De kaja idő van… Nem ér rá otthon? – nyávogta a kis Tigrisem.

-Azt mondta nem. Sőt ha jól rémlik valami pénteki dupla próba is szóba került. – szegénykém úgy nézett ki mint akiben egy világ tört össze.

-Dupla?! Hát ezek ezt hogy gondolják?! 24 órás próbát szeretnének tartani Tokyo külvárosában úúgy,hogy mi itt tanulunk és vagyunk?! Hát ezek hol a faszban normálisak?! – pattant fel ültő helyéből és szenvedélyesen kezdett el üvölteni és közben járkálni.

- Nem. Éppen ezért is kellene felhívni. – éés nyert ügy.

- Akkor mégis mire vársz? – szinte úgy vijjogott mint valami madár.

- Hát, hogy befejezzen az evést. Az előbb még az volt a probléma. – azért adjunk a látszatra, szóval elkezdtem duzzogni. Erre előkapta a telefonját és úgy írta befelé a telefonszámot, mintha az élete múlna rajta. Na így nekem dolgom kevés lesz. Folytattam az étkezést szépen lassan. Jobb ízűen fogyasztottam az ételt,mint előtte. Tora lába úgy járt tárcsázás közben,mintha az élete múlva rajta

-Mégis mi a jó ég ez a dupla próba,he?! – kezdett el ordítani. Hát na kijött belőle az amerikai vér… Haru vagyis teljes nevén Haruneko valószínűleg kikacagta. De ez csak egy kósza tipp…ötlet és köze sincsen ahhoz,hogy kihallatszódott a telefonból a röhögése… Na ez is szép lesz. Valójában ő is apám hódításainak az eredménye,azonban valahogy előttem született és mivel az az ő anyja tehetős nem volt szükségletes felvállalnia. Pár pillanaton belül a telefon kihangosításra került.

-Na mi van madárkáim? Eszegetünk eszegetünk?

- Ebéd szünetben mi mást lehet? –szúrtam oda.

- Hát a te esetedben sakkozni vagy aludni akár.Ajánlom,hogy normális kaja legyen előtted.

- Az van előtte baszod,de a kérdésem még ott van!

-Ja. Szóval készüljetek fel,mert pénteken nincs suli,nincs pesztra jöttök fel ide.

-Zseniális.. –mormogtam.

- Na ezt felejtsd el hirtelenjében mert jobban megbaszlak mint az áram a vizes embert! – borult ki teljesen Tora.

-  Na ilyen szépen se fejezted még ki magad. – Haru szinte visított a telefonba a röhögéstől. – Talán valaki rád kényszerítette a tanulást? – Erre  a hugicám elpirult és olyan sértődést vágott be,hogy azt tanítani kellene.

- Akkor a találka is akkor lesz? –kérdeztem rá a logikusan

- Eltaláltad. Akkor is. – Vicces előérzetem van.

- Hoh..Tehát mit terveltél ki?

-Mindenkit meglátogatunk az iskolájában. Csak hogy érezze a csodák generációja a szeretet. – olyan ördögi kacajjal kísérte,hogy az valami hihetetlen.

-Tahát találkoztál Momoival és sikerült valamilyen rivalizálásos viszonyt kialakítanod?

- Bingó. Ki fogom készíteni azt a csajt és Ti segíteni Fogtok. –tagolta veszélyesen lassan.

- Oké. Amúgy is vicces lenne ellenük kiállni és játszadozni velük. – játszadoztam a villámmal és merengve néztem magam elé. Erre Tora olyan vigyort produkált,ami vetekedett egy kattantéval.

- Akkor ezt megbeszéltük virág szálacskáim. Később beszélünk.

- Oké szia szia- már csak a pittyogás jelezte a csodálatos beszélgetésünk végét. Hirtelen ismerős nyávogás nyomta el a telefon moraját. Oh… Pár pillanattal később egy fehér test landolt mellettem. – Ide hozott a gyomrod fehérke?- Kedves nyávogás volt a válasz és szinte bírálóan nézte végig,hogy mi maradt az ebédből. Elétoltam a bentomat ő pedig lassan neki kezdett enni.

- Ő meg ki? – kérdeztek rá szinkronban.

- Ma ismerkedtem meg vele. Megtarthatjuk? – néztem rá nagy szemekkel. Pár percig bírták,de aztán rám vetődtek. Hárman puffantunk a talajra.

-Hát persze cicácskááám.

-Nővérkéém.- hát most mondjam azt,hogy tudom mi mit vált ki belőlük? Megpaskolgattam a fejecskéiket és ettől,lehiggadtak,de változatlanul rajtam hevertek. Nem mondom azt,hogy gyenge vagyok,de ha kb hirtelen felszedsz kb 140 kg-t azt megérzed. Ezt el tudom mondani még ha rákötnek az igazságvizsgálóra akkor is.

-Na drágák… pattanjatok le rólam,mert így is álmos vagyok…

- Mi lesz a neve a kicsinek? – kérdezett rá Shiroki,miközben mind a két jó madár már ülésben nézegette az új család tagot.Nehezen én is feltornáztam magam.

- Hmm… Fuyu…talán...Snowie. Ez lesz az. Áh..majd otthon eldöntöm meg megbeszélem majd a cicával is. Ahogy észrevettem eléggé erős személyiség a kicsike… - ebben a pillanatban a macska hátranézett majd bólintott.Mintha azt mondaná,hogy egyet ért ő majd azt tudja.

- És geci egyet ért veleee.Érteed? – hápogott a női energia bombánk.Úgy hápogott mintha egy kisebb csoda történt volna. Örülök…Hogy vidám…mert ez el fog baszódni..

- Hát persze,hogy egyet ért. Tudja,hogy egy zseni vagyok. – és csak a dramaturgia miatt hátra dobtam a hajam és egy hatalmas mosolyt küldtem az előttem ülőknek,mire mindkettőből kiröppent az öröm moraja.

- Na gyerkőcök én megyek. Tanári megbeszélés lesz. Később – azzal a csipet csapatunk férfi tagja elhagyta az egységet. Enyhe csend köszöntött be ezzel.Lustán elterültem ismét és becsuktam a szemem.

- Talán hazudtam neked.

-Tudom.

-Védeni akartalak.

-Ezt is tudom.

-Elég erős vagy,hogy elviseld?

-Talán.

-Ha gondolod leszek helyetted erős.

-Nem kell.Ez az én bosszúm lesz.

-Melletted leszek és segítek.

-Tudom.Szét fogjuk cincálni.

-Alap. – vad vigyor terült szét az arcomon. Még nem is tudják itt mi vár rájuk. Hatalmasat ásítottam és lustán elnyúltam a napon. Imádom. Ilyenkor minden olyan jó. Fentebb kell másznom…Akár egy macska,lustán álltam fel és a lépcsőház feletti kis részt vettem célba. Csupán pár fok vezetett fel. És máris egy üres,meleg,magas helyen voltam.Ismét eldőltem.Úgy,mint akit hasba rúgtak és nem semmilye nincsen. A hajam egy része még mindig lelógott,de én csak a napot érezte és a szelet. Kiváló.Októberhez képest…nagyon jó idő van. Tuti a globális felmelegedés miatt.Japánhoz képest…még az eső sem esett. Lehunytam a szemem és átadtam magam a sötétségnek. Nem aludtam…csupán pihentem. Az ajtó csapódása térített magamhoz.  Zacskók zörgése és nyámnyogás is társult hozzá. Ah….Tudom ki ez.

-Nee Itt van Shirayuki?

- Oh te vagy az Murasakibara Atsushi? – kérdezett rá jó kedvűen Tora.

-Igen. Ki vagy?

-Tora Kagamine. Örvendek a találkozásnak. –a sarkai jellegzetes összecsapódásának hangja ideáig is elér.

-Yukicchin hol van? Közöd van hozzá?

-Hai. Ő a nővérem. Ha őt keresed fentebb kell szétnézed. Mindig is magaslati fétise volt. –kuncogott gonoszan. – Na viszláát.- őt ismerve tuti szökdécselve haladt el. Itt pusztuljak meg ha nem.

-Chöh..Idegesítő…-hallatszódott fel a morcos hang. Egy ideig még bóklászhatott amikor elkezdett a kis helyem felé közeledni. Egy kis húzást éreztem a hajamon majd egy gyenge mégis erős simítást a fejemen. A hatalmas kezében szinte eltűntem. Felcaplatott a nagy zacskójával és letelepedhetett mellém,mivel a motoszkálás abba maradt. Na én alszok bazdmeg.. Nem látod? De tuti látta,mivel lassan pár ujjával elkezdte piszkálni az arcom. Végig simította a csukott szememet,az orromat majd a számat. De azt valahogy lassabban. Ezt a pillanatot választottam arra,hogy kinyissam a szemeimet és egy lágy tekintetű és elgondolkodott Murasakibarát találtam magam mellett,akinek tekintetében egyre több zavart véltem felfedezni,de mellette pír és még valamilyen egyenlőre ismeretlen arckifejezés kezdett terjedni rajta.