(Ez egy Kise Ryouta fanfic lesz félig Kise-san szemszögéből^^ Nagyon megragadott a karaktere és csak remélni merem hogy elkapom azt a fonalat ami őt képviseli~)
Ez az egész hely furcsa....bár nem épp azért mert egy hatalmas kastély szerű építményben vagyok fotózáson és nem is az hogy egy amerikai szuper modellre várok mert azt én rendeztem így mert 17 éves férfi vagyok akinek testi igényei vannak és megteheti ezt.Az a furcsa hogy megváratnak.Sőt nem is kicsit.Én egy győztes vagyok.Nem az lenne a természetes hogy azonnal ide reppen ahogy meg tudja hogy itt vagyok?!De ezek szerint a kis szőke ezzel nincs tisztában.Sőt egy hibbant magába fordulós fotóssal vagyok össze zárva mert ő csak ezzel csináltat képeket Japánban.Hmm...Mondjuk a ruha amibe felöltöztettek tetszik.Majdnem annyira jó mint én.Báár
-Gomenee a késéséért csak Yume-san végre tudott rám szánni egy kis időt és nem bírtam ott hagyni mert olyan elfoglaltak vagyunk és ő meg olyan kawaii -szinte dalolva ugrott be a rövid szoknyás szőke bombázó.-Reen-chaan most téged keres valamit a fotózással kapcsolatban akar javasolni.
-Huh?Yume-san?Engem?-úgy ragyogott mint egy villany körte és úgy lőtt ki mint egy rakéta.Ez meg mégis...mi???
-Gomene Kise-kun.Nem így szokott ez itt folyni csak most mindenki hihetetlen elfoglalt és próbáljuk nem elhanyagolni egymást-pironkodott aranyosan miközben a melleit szinte az arcomba passzírozta...Így egyszerű lesz az ágyba csábítani.
-Ugyan Hope-san semmiség.Megtiszteltetés hogy veled dolgozhatok.-aranyos aura fej vakarás...menni fog ez mint a karika csapás.
-Maradjunk csak a Hopenál rendben?Dee a távol létemnek volt haszna is.Hoztam pár vázlatot ami lehet elnyeri a tetszésed és kiinduló pontot nyújthatnak a közös munkában.-amilyen lendülettel beszélt úgy kapott elő egy köteg papírt.Mire észbe kaptam már török ülésben nézegettem az egyre szebb és kidolgozottabb rajzokat magamról.Majdnem olyanok voltak mint a fényképek.
-Ezeket ki csinálta?-nem néztem fel miközben kérdeztem.Minek az?Most legalább valami leköt.
-Yume-san.Tetszett neki az ötlet a fotó sorozatról,de mivel csak tegnap dőlt el ennyit tudott lerajzolni.Szerintem most egyeztet Rennel a végső koncepcióról.
-Ő a ti Senpai-otok vagy mi?
-Végül is mondhatni-kezdett körvonalazódni a fejemben egy öreg nyanya képe és szinte bele is zöldültem.-Látom a fejeden hogy valami öreg nénit képzelsz el-kacagott fel idegesítő hangon-Megnyugtatlak Kise-kun Yume-san veled egy idős és -a mondatát nem tudta befejezni mivel a drága fotós belebegett a terembe.
-Ez a nap életem legszebb napja~~Yume-chan ide jön és velem dolgozik nem hiszem el-ez a hely...túl fura...itt mindenki ilyen hibbant?!Na majd én rendbe teszem ezeket az idiótákat
-Hope-chan-hallottam meg egy tiszta kellemes hangot mellőlem.Mellőlem!Amikor lenéztem egy tündérrel találtam magam szembe.Majdnem a vállamig ért,fekete haja és fehér bőre mellé hatalmas türkiz kék szemei voltak.Azok a gyönyörű szemek pedig engem figyeltek.Fürkészve,elgondolkodva.A számat is eltátottam azt hiszem,honnan szed ez az iskola ilyen lányokat? De ez az apróság elért valamit mást is nálam.Innentől kezdve változik a tervem.Hagyom a francba a szőkét,nekem ez a lány kell.Beindít...-Hope-chan kérlek menj és vedd fel azt a ruhát amit Ren-chan oda ad,rendben?
-De...
-Hope.
-Értettem.-pár másodperc múlva már ketten voltunk.Nem bírtam elszakítani a tekintetemet róla.Akkor...kezdjünk valamit mert ez így kezd kínos lenni....Komolyan mint ha teljesen átlátna rajtam
-Öhm...Én Kise Ryouta vagyok.Örülök a találkozásnak-bájos mosoly,gyors hajolás.
-Tudom hogy ki vagy.-megfordult és elindult a falhoz..A szemeim össze szűkültek...ez mégis mi?És persze ezt a pillanatot választotta hogy oda érjen ráadásul háttal neki támaszkodjon-Sőt azt is tudom hogy mit akarsz Hope-tól.-akaratom ellenére mosoly futott végig az arcomon.
-Már nem tőle.
.jpg)
-Oh tényleg akkor ki a szerencsétlen akarom mondani szerencsés?
-Éppen előttem áll.-pár lépéssel elé kerültem.Lehajoltam hozzá és kezembe vettem egy hosszú haj tincsét.
-Elég a játékból Kise-san.-egyenesen félelem nélkül nézett a szemeimbe.Mégis...volt benne valami kis pajkosság.
-Akkor mégis miért nem állítasz meg?
-Kíváncsi vagyok nagy Kise-sanra.Tudod a hírneved megelőzött.Bár nem épp a jobbik fajta.
-Naa ezt meg mire véljem?-háborodtam fel játékosan
-Úgy értem hogy nem kellene minden szembe jövő modellt meghúzni.-eh?eeeh?!
-Ez nem igaz.Én nem is csináltam ilyet.-durcáskodás on.Míg másokat ez lesokkol ő csak pislogott párat majd elkezdett kacagni.Hangosan.Tisztán.Nem bírtam ki én is megereztettem egy igazi mosolyt.
-Tudod a női nép felettébb pletykás.-dorgált meg most már kuncogva.De így is...valami hihetetlenül kawaii látványt nyújtott.
-És hangos.
-Nem kevésbé mint te.-egyre jobban tetszik ez az apróság.Kell nekem.Most.Lendülettel neki nyomtam a falra és hozzá dörgölőztem.
-Itt ÉN vagyok aki diktál.-suttogtam aprócska fülébe.De a remegés elmaradt.
-Biztos vagy te ebben...Kise-san?
-Igen-vakkantottam oda
-Akkor szerinted hogy hogy nem jöttek még vissza?-lemerevedtem.Két értelemben is.
-Te csináltad?Miért?
-Megmondtam.Kíváncsi vagyok.
-Mire?-nem értem...komolyan nem értem mit akar.Megsimogatta a hajam majd lejjebb húzott.Komolyan mégis kedvesen nézett szemeimbe.
-Rád.Hogy ki is vagy te.Milyen céljaid vannak,tényleg annyira romlott vagy-e mint ahogy a lányok mondták.
-Miért érdekel ez téged?-szinte sziszegésként jött ki ez a számon.
-A szemeid.A szemeid magukkal ragadtak.-a döbbenet úgy cikázott végig mint még soha.-Ez az átka annak ha valaki művész.Ösztönösen vonzódik a széphez.-a keze már az arcomon volt és olyan finoman...érintett.
-Te is csak az arcomat látod és a tehetségemet.-valami megváltozott.Én remegtem,én lettem az akit űznek.Mégis...mikor?
-Látom hogy mennyire szomjazol a szeretetre,a figyelemre és arra hogy mindenben amihez értesz a legelső legyél.Ez tetszik.-a szemei szinte beszippantottak....Ilyen ember...hogy létezhet?
-Mindent magamtól értem el.
-Nem vitatom.Ideje túl esned a fotózáson.-gyengéden megpaskolta az arcom.Lassan eljöttem tőle.-Hope,Ren elég a leskelődésből.Gyertek be-ordította el magát.És láss csodát.Mind a két ütődött beesett az ajtón.-Hát így tanítottalak titeket hm?Hát így kell viselkedni?-sipítozott mint egy anyuka aki leteremti a gyermekeit.A két idősebb pedig alá támasztotta ezt,mivel lehajtott fejjel szinte picire össze zsugorodva álltak a Tündérke előtt.
-Gomene-szóltak szinkronban.
-Innentől kezdve kifogástalan munkát várok el vagy büntit kaptok.Hope.Magyarázd el Kisének a dolgokat.Ren kamerához jössz velem.Még pár dolgot elmagyarázok.-ezzel neki indult.Amikor elhaladt mellettem végig simította a kezem,de hátra sem nézett.Hope egy szem pillantás alatt termett mellettem és kezdett el valamit magyarázni de én csak Yumét tudtam nézni.Ezt Hope is észrevette mivel csendben maradt.
-Lenyűgöző lány,ugye?-kérdezett rá kedvesen.
-Uhm.-bólintottam rá.
-Tudod....Eredetileg ezt a fotózást nem is akarták engedélyezni.Feleslegesnek tartották.Ő volt az egyedüli aki azt mondta hogy csináljuk meg.Így bele mentünk.-a döbbenet a mai nap szinte a részemmé vált azt hiszem mert sokadjára futott rajtam végig.-Nagyon nem vall rá.Általában hidegen hagyják az ilyen fiúk mint te.Most mégis...felemelte a hangját.Sőt hajlandó volt bele menni hogy cserébe róla is készüljön egy sorozat.Így Ren is azonnal bele ment.Yume-chan...utálja ha rá figyelünk.Ő akar törődni mindenkivel,úgy hogy önmagáról megfeledkezzen.Ezért is akarunk mind a kedvében járni.Óvni őt.És az hogy ennyire érdeklődjön egy fiú iránt számunkra elég idegesítő-kacarászott hát borzongatóan.Szinte láttam magam előtt ahogyan kékült a fejem.Ez...totálisan ijesztő!-Tudd meg Ryouta-kun hogy rád is vigyázni akar.Talán azért mert totális idiótának tűnsz a szemeid mégis élesek.Na de folytassuk a munkát már a drága szervezők is jönnek.
-Ha-Hai-itt és most vonom vissza azt hogy ez a csaj valaha aranyos volt.A fotózás zökkenő mentesen ment.
Tökéletes volt minden,Yume pedig végig figyelemmel követett,de a vége előtt valahova elment.Onnantól kezdve ügyetlenkedtem egy kicsit.Zavart hogy nem éreztem magamon a tekintetét.Itt kellene lennie velem....
-Ennyi elég volt.Végeztünk.Köszönöm mindenkinek a kemény munkát-rikkantotta el magát Ren-san.
-Hé Ren-chan benn maradhatunk megnézni Yumét is??-kérdezett rá énekelve a mellettem lévő irritáló nő személy.
-Persze,de-nem tudtam tovább figyelni mert belépett a terembe egy angyal.Comb középig érő lolita ruhát viselt,a nyakára egy fekete vastag szalag volt kötve amin egy kis csengettyű lógott.Bámulatos volt.Gyönyörű.
-Yume-saan csak bájolj el minket ahogy szoktál-ennyi instrukciót kapott.De lehet ezt sem kellett volna kimondania annak a tökkel ütöttnek,mert erre csak ki lett röhögve.Yume szinte szökdelve indult meg,itt máris elkezdett kattogni a gép.Azt hiszem életemben először hittem el hogy léteznek tündérek.Ahogyan mosolygott,kacagott,incselkedett...legszívesebben elvittem volna innen a lakásomba és soha nem engedtem volna ki.Pedig..csak egy ismeretlen lány.Volt egy pillanat amikor kinyújtotta felém a kezét és olyan arcot vágott hogy konkrétan a szőke csaj rántott vissza...Erre a kis démon még inkább incselkedett.Csak legyen vége ennek...esküszöm hogy elkapom és ahogy magamat ismerem addig nem eresztem amíg meg nem unom.A percek szinte repültek és mire feleszméltem már csak ketten voltunk a teremben.Elém táncolt és ártatlan arc kifejezéssel vizslatott.
-Nee,Kise-kuun jól vaagy??-pislog...miért van ekkora szeme?!-Tetszettem?-ez a pajkos hang...Te akartad hercegnő.Megragadtam vékony kezét és magamhoz rántottam miközben testem enyhén meghajolt.Így tökéletesen passzoltunk egymáshoz.
-Mit tettél velem te boszorkány?-kérdeztem kétségbe esetten.
-Csak megpróbálom elő csalogatni azt aki vagy.Mert engem igazán érdekel.Veheted úgy is...hogy te lettél az új hobbim.-Nem bírtam tovább.Az ajkaira martam.Ahogy össze ért a szánk szinte végig perzselt egy meleg érzés.Többet...Többet akarok belőle.Újra és újra csókoltam szenvedélyesen és lassan ő pedig csak szorított mindig csak erősebben.Nem bírtam leállni,felkaptam és öblös léptekkel már a falnak döntöttem és eltakartam minden kíváncsi szem elől.Levegő hiány miatt szétváltunk,de én máris a nyaka vonalán kalandoztam.
-Kiseh....itt lakom a közelben...folytassuk ott-suttogta akadozva.Leraktam mire megfogtam a kezem és húzni kezdett.Végig az egész épületen,ki az udvarra amin szinte átrohantunk és egyszer csak szembe találtam magam egy kis házzal.Az ajtóban azonban szembe fordult velem és egy ügyes ugrással máris a derekam köré tekerte formás lábait aztán szám után kapott.A szenvedélyt csak fokozni tudtam.Bebotorkáltunk és valahogy kikötöttünk egy szobában ahol csak egy hatalmas ágy szúrta a szemem.Rádöntöttem ügyelve hogy össze ne nyomjam parányi testét.Mielőtt meggondolhatta volna magát lehámoztam róla a ruháit.Meztelenül csak nem szaladna el...Csak egy pillanatra kalandozott el a szemem a testén de máris a hátamon találtam magam.Mire észbe kaptam csak az ingem szakadását hallottam.Nani?! Végig simított a hasamon miközben olyan gyengéden nézett rám hogy szinte könnyek gyűltek a szemembe.
-Ryouta...ugye tudod hogy mibe vágunk most bele?-kérdezte miközben lágyan simogatott.
-H-Hai...
-Neem Ryouta...-a nevem hallatán enyhe remegés futott végig minden porcikámon-Nem vagy egészen tisztában vele.Mert....tudod ha most ezt így folytatjuk...az enyém leszel én pedig a tiéd.De ami az enyém...az csakis az enyém,és megvédem azt.Így is benne vagy?
-Amióta beléptél abba a terembe....azóta.-nyögtem elkeseredve.Minek tagadjam?Ha nem tetszik hát cserélem,de egyenlőre....ő tűnik annak a lánynak aki képes lenne kitartani mellettem.
-A nevem...Kuro Yume.Kevesen tudják.Becsüld meg Ryouta-ennyi kellett és nem több.Fordítottam a helyzeten.Lerugdostam a nadrágom boxerrel együtt,igaz hogy közben pirultam mint egy szűz de ő is és ez így tűnt helyesnek.Róla már lassabban szedtem le a maradék ruhát,közben pedig ismét egy lassú,szenvedélyes táncba kezdett a nyelvünk.Imádtam minden pillanatát.Egy kis erőszakkal szét feszítettem a lábait és közéjük helyezkedtem.Elváltam ajkaitól majd szemeibe néztem és megláttam a bizonytalanságot és a félénkséget és a tömérdek szeretet mire bekattant az agyamban valami.Csiga tempóban kezdtem el belé helyezni magam.De...ez..ő szűz?
-Yumechi....teh?
-Hai.Ryou kérlek csináld.-Hamar elmerültem forró,szűk és oda adó testében.Életem legtökéletesebb élménye volt.Mintha...megtaláltam volna a helyet ahol lennem kell.Úgy kielégített akár egy jó kosár meccs.Kihúztam magam majd ismételten behatoltam.Mennyei....Ütemes mozgásba kezdtem miközben a szobát megtöltötték a nyögéseink.Még,még,még.Egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam.Üldöztem a gyönyört,pont mint a győzelmet vagy őt.Az orgazmus olyan erővel tört rám hogy rá estem.Csak lihegtem ő pedig simogatott ahol csak ért.A fejemet a mellei közé fektettem,mire apró puszit nyomott a fejem tetejére.
-Yosei-chan....maradj velem....örökkön örökké és nézd meg hogy leszek én a legjobb.
-Rendben-újabb puszi ezúttal az arcomra és nemsokkal ezután elnyomott az álom egy tündérrel alattam.Holnap meccsem lesz Aominechi ellen....de erre csak az ébrenlétem utolsó kis pillanatában döbbentem rá.
.
.
.
Reggel kipihenve és boldogan keltem fel.De egyedül.Már majdnem megijedtem amikor nyílt az ajtó és az szétszakadt ingemben belépett Yosei-chan elmerengő fejecskével.Még nem vette észre hogy ébren vagyok így hamar becsuktam a szemeimet.Leült mellém és vigyázva elkezdte simogatni szőke hajam.
-Igaza volt Kurokonak....Ő tényleg nekem való pedig soha nem kedveltem a szőkéket.-sóhajtott fel halkan-De ideje felkelteni az alvó Herceget.-Apró puszit nyomott az orromra.-Kise-kun ébresztő-hát..ennél legyen kreatívabb,de a játék kedvéért egy picit megmozdítottam a fejem-Ryouta...el fogsz késni te butus-sustorogta majd bele harapott a fülem peremébe aztán a számba.Nem bírtam ki.Megfogtam és magamra húztam.
-Ilyen ébresztőt kérek minden egyes reggel.-jelentettem be rekedten. Imádni valóan felkuncogott.
-Az én részemről rendben van.Kint vár a reggeli.
-De én tortát kérek-biggyesztettem le a szám.
-Tortát??Kora reggel?
-Hai.Olyat ami legalább olyan jó mint a tegnap éjjel és olyan édes mint te.-vigyorodtam el,mire a kis drága olyan piros lett mint egy pipacs.
-Baka....
-De komolyan gondoltam.
-Rendben van-megint az a tekintet.....amitől a szívem csak úgy pattog mint egy labda...-Ha jól emlékszem van is a hűtőben,szóval vedd fel az egyenruhád és együnk.-tettem ahogy mondta és élveztem hogy közben minden mozdulatomat árgus szemmel figyeli.Ha nem lenne dolgom egész nap vele maradnék ebben a szobában...de győzni akarok.Így sajnos nem tehetem.
Alig 10 percen belül már kicsi,világos konyhában ültem a sütit eszegetve,mellette egy forró teával.
-Nagyon finom-dicsértem meg vidáman,bár csak egy halk és szívmelengető köszönömöt kaptam érte,de ez pont elég.
-Kosár meccsed lesz??-kérdezett rá váratlanul.
-Ühhüm-nyögtem be tele szájjal.Hamar lenyeltem majd csak azután folytattam-De ne aggódj,győzni fogok.-jelentettem be egy ezer wattos vigyorral.
-Megígéred?-kérdezett rá szendén.Mint aki tart attól hogy valami bajom esik.
-Igen.Már csak azért is mert te is azt akarod.-soha nem akartam még ennyire győzni mint most.
-Ott leszek.És megnézlek.
-Meg leszek figyelve?-érdeklődtem vigyorogva.
-Természetesen.Megmondtam.Ami az enyém az az enyém.Nem adom senkinek-durcás arc kifejezése és enyhe pirulása,vagy eleve csak azért mert róla volt szó feloldotta a szívem és olyan szavak szöktek ki a számon amelyek befolyásolták a jövőm
-Ez fordítva is így van.Nem foglak elereszteni.Soha.-Boldog pofija és az a pár kósza könny csepp elég bizonyíték volt arra,hogy ő is ugyan olyan elveszett volt nélkülem,mint én ő nélküle.Éppen ezért....tudom hogy soha nem fogjuk elengedni egymást.Mert végre...megtaláltuk azt amit kerestünk és mindketten önzően fogunk hozzá ragaszkodni,mivel a nyertesek...már csak ilyenek.
The End~
