Meet my character 1~ Shirayukineko Kagamine

Nos hoztam egy kis karakter rajzot :) Elsőnek a KnB-s fanficcemből vettem ki egy karaktert.De azért nem az egészet ide rakom.. :D Facebookon elérhető az egész~

Shirayukineko Kagamine a Purple Giant and Sarcastic Snow White, Sarcastic Snow White-ja.

Úgy,hogy ebből már kijön,hogy egyik főbb vonása a karaktere az,hogy szarkasztikus.

 Elég sokáig érlelődött maga a karakter...

folytatásért katt: 

Shirayukineko

Mix

              Hoh..elég régen írtam ilyen helyzet jelentés szerű dolgot J főleg fanficre tértem át és ilyesmikre,de úgy éreztem,most neki állok így a vizsga időszak közepette és írok egy picit…csak úgy J Nos,hol is kezdjem….Talán…hát vissza tértem angolozni,mármint tanárral és megpróbálok lerakni egy felsőfokú nyelvvizsgát. Szóval nagyon ráálltam a tanulásra,meg az alkotásra is. Konkrétan…inkább mindig lefoglalom az agyam,minthogy gondolkodjak. Mármint mostanában nagyon rám járt a rúd és egyszerűen ha most picit is arra figyelnék,hogy mi történik bennem…több mint valószínű,hogy sírnék vagy minimum kiakadnék jobban mint ahogy általában szoktam. És…meglepő lenne,ha véletlen így tettem volna? :’D Mert így történt. Véletlenül. Ezért is kezdtem gondolkodni és mind tudjuk…a gondolkodás néha rossz,sőt. A legrosszabb amit tehetünk. Most valahogy az utálatom,az önutálaton,az íráson és  ilyeneken gondolkodtam el. Előre is sajnálom,hogy ilyen kis szétszórt lett. Na,de kezdjünk mindent az elejétől.

            Mi is az  utálat? Utána néztem egy szótárban. Szó szerint így volt: Az az állapot vagy érzés,hogy valamit nagyon nem szeretünk;kifejezetten viszolygunk valamitől/valakitől. Az önutálatnak pedig szoros kapcsolata van az énképhez és ahhoz ahogyan magunkat látjuk.De mit jelent az,hogy énkép? A személy énképe önmagáról kialakított állandósult mentális kép, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.

A pozitív énkép kialakítása rendszerint nagy kihívást jelent a személy számára, különösen mivel a közösségek gyakran pontatlan vagy túlzó elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben. A következmények súlyosak is lehetnek a személy számára (na ez vezet az önutálathoz egy részről). Valójában a kép, amelyet másoknak önmagukról adunk, közvetlenül befolyásolja a cselekedeteinket. De sokszor van úgy,hogy úgy érezzük,valahogyan elvárják azt,hogy milyenek is legyünk. Tipisan: "Nem ilyennek képzeltelek/ismertelek mondat jön,ha ettől eltérünk. Ha nagyon sokáig egy séma szerint cselekszünk elkezdünk kérdezni. Az énképpel kapcsolatos kérdések („Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem? A többiek ezt várták el tőlem?”) rendszerint a tizenéves korral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni. Fontos megjegyeznünk, hogy a személyről szóló információk egy része sosem közvetlenül hozzáférhet mások számára, és ez a bizonyos információ egy pontos és jól működő énkép része lehet. Például csak a személy tudhatja biztosan, hogy a tetteit jó vagy rossz szándékkal követte-e el. A sok történetben előforduló tanulsággal élve: mindig neked kell emlékezned, hogy kicsoda vagy valójában. De ez rohadt nehéz. Sokszor könnyebb lenne feladni azt aki vagy,mert egy egyénnek,egyéniségnek folyamatos akadály pálya futás az élete. Ahhoz,hogy tudjuk mennyit bírunk pedig önismerettel kell rendelkeznünk,ami,ön megismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését.Az ön megismeréshez szükség van őszinteségre, hogy be tudjuk vallani magunknak azokat az igazságokat is, amelyek bevallása fájdalommal jár.Az önismereti folyamatot jó esetben ön elfogadás követi. Rossz esetben pedig a gyűlölet. De ahhoz.hogy eljussunk az önismerethez emberek között kell lennünk és visszajelzéseket kapnunk. A vissza jelzés szokott általában kérdéses lenni,hiszen sokan nem teszik,lévén miért is tennék? Mi hasznuk van belőle? Semmi. Én ezen a gondolat meneten indultam el. Mármint…elég sokszor semminek érzem magam. Nem szeretem ahogyan kinézek. Nem tetszik a testen és az,hogy mire hogy reagál. Erre mondjuk azt a laikusok,hogy ezen lehet változtatni. Igen lehet.Bizonyos mértékig. Mivel van egy nagyon rossz dolog,a genetika. Az alapvető kódoltságunkat, felépítésünket nem változtathatjuk csak úgy meg. Ha mégis megpróbáljuk…maximum részleges és azt is nagyon nagyon nagy elszántsággal. De ezek még csak a testiségek. Eddig is felbírtam dolgozni azt,hogy testesebb vagyok mint a többiek,de mostanában már a személyemben is elkezdtem kételkedni. Mármint…erőszakos vagyok,depresszív,néha túl domináns mégis szeretem ha irányítanak. Csak…túl felesleges vagyok az élethez. Miért? Nem tudom. Egyszerűen úgy érzem,hogy nem vagyok elég a barátaimnak,nem vagyok elég ahhoz,hogy sikeres vagy épp jó legyek valamiben. Így vagyok általában az írással is. Jó vagyok benne? Nem hiszem. Csinálom? Még jó hogy. Mindig eldöntöm,hogy komolyan veszem,de soha nem érek el vele semmit. Nem igen tudom,hogy mit csináljak… Sokszor voltam már úgy vele,hogy hagyom a fenébe. Úgy sem bánná senki. Én sem bánnám…? Nem tudom. Egy ideig mindig megy,hogy hagyom,de aztán…kell.Szükségem van arra,hogy írjak és csak…kiadjam magamból,vagy éppen alkossak valamit ami lehet mást jobb kedvre derít vagy segít valahogy. De…ilyenkor belegondolok és rájövök,hogy csak azt szeretném,hogy valaki figyeljen rám…hallja meg a hangom… Lehetetlen alak vagyok,mivel tudom,hogy ez mennyire szánalmas. Röhelyes…Komolyan,hát nem nevetséges egy szituáció? A vágyak mindig csak bajt okoznak. De…mi lenne,ha folytatnám? Előrébb lennék? És ha feladnám? De ha feladnám akkor nem veszítenék? És ha veszítek azt el tudom fogadni? Nem hiszem…Ilyen nagy vereséget…fel lehetne dolgozni? Nem hiszem…Amúgy is gyűlölök veszíteni,de jelenleg nem tudom,hogy mi lenne jó.

            Megint negatív vagyok,megint közel állok a palló rosszabbik végéhez. Tudom,hogy jó páran vannak így nap mint nap és felteszik maguknak azt a kérdéseket,hogy „Miért nem hagytam még abba?” „Fel kellene adnom?” és ehhez hasonlók. Szerintem ugyan azért nem hagyták még abba,mint én az írást. Gyűlölnek veszíteni és inkább mennek a fejük után,emésztik magukat egyedül és mosolyognak a külvilág felé,minthogy beismerjék azt,hogy elbuktak. Hah…tudjátok,hogy ezt a sok mindent leírtam jöttem csak rá arra,hogy mennyire igaz az a japán mondás,hogy minden embernek három arca van. Egy amit a családjának mutat,egy amit a barátainak és egy amit nem mutat meg senkinek.

Purple Giant and Sarcastic Snow White 7.fejezet

Murasakibara Atsushi)

Ez az óra hosszú.Ha így folytatom Yukichin el fog szökni. Azt nem akarom. Lassan oda kocogtam Masachinhez.

-Nee Masachiin elmehetek már? – néztem le rá. Már idegesnek látszott.Pedig csak kérdeztem.

-Miért és hova mennél?

-Yukichin el fog szökni ha nem sietek.

-Na és?

-Nem engedem el. – morrantam rá. Összeráncolt a aszemöldökeit.Látszott rajta,hogy gondolkodik. Felesleges. Annyi a dolga,hogy engedjen.

-Miért?

-Hm?

-Azt kérdeztem miért nem engeded el?- egyre dühösebb.

-Mert akarom. –A szemei kitágultak. Mi ezen annyira megdöbbentő? Pár percig bámult. Mintha azt nézné mennyire gondolom komolyan. Ez így hülyeség. Komolyabban nem gondolhatnám.

-Hát akkor menj. – Nem kellett több. Picit gyorsan mentem az öltözőbe a szekrényemhez. Igen.Van saját szekrényem. Egy nagy szekrény.Gyorsan levettem minden ruhám,beraktam és a zuhany felé indultam. Beálltam a meleg víz alá. Ez a melegség össze sem hasonlítható a Yukichinével. Amikor a tetőn rám feküdt egyszerre volt jó és rossz.Jó mert puha volt,jó illatú és édes. Rossz mert nagyon kívántam és nem kaphattam belőle többet. Kötekedett velem. Nem hitte el,hogy veszélyt jelenthetek neki. Vagyis erre gondoltam. Soha nem tudom biztosra,hogy mit gondolhat. Pont mint Akachinnél. Azzal a különbséggel,hogy Akachint nem akarom ezért megenni és magam alá kényszeríteni. De az íze…

-Aa-aah.Milyen bosszantó. – A falnak döntöttem a fejem. Még többet. Nem bírom kiverni a fejemből.Kell egy kis hideg víz,hogy lelankadjak. Morogva csavartam el a csapot. Mit kellene csinálnom vele? Siettem. Mint még soha. Felkapkodtam magamra mindent. A nyakkendőt meg sem kötöttem. Gyűlölöm.Olyan mintha fojtogatna egy kígyó. Elég gyorsan oda értem a gyengélkedőre. Kopogás nélkül vágtam ki az ajtót. Csend volt. Egy ágy az ablakhoz volt tolva. Ott szuszogott benne ő. Mintha csak pár pillanattal ezelőtt aludt volna el.Össze volt kuporodva,de az arca és a teste az ablak üvege felé nézett.Mintha az utolsó pillanatig  figyelt volna valamit. Vagy valakit,mivel a sport pályát lehetett csak rálátni. Kifújtam a levegőt. Hát ezért siettem annyira? Egy harcias lusta macska. Ledobtam a cuccom a legközelebbi sarokba és felé indultam. Óvatosan ültem le,nehogy felkeltsem. Vigyázva értem hozzá.Megsimogattam a fejét,el el kaptam egy nagyobb tincset a hajából.Egy pillanatra elhúztam a kezem,mire utána mozdult. Hoh…Yukichin…ezek szerint szereti ha kényeztetik. Milyen apró orra van…és sűrű szempillája. A szája és formás.Egy picit el van most nyílva.Oh..Milyen éles pár fogacskája. Teljesen belemerültem az arcának a nézegetésébe. Egy közelebb és közelebb hajoltam hozzá. Már az orrunk is össze ért. Éreztem az édes eper és csoki illatot ami mindig körül lengte. Emlékszem,amikor első nap elmentem mellette megálltam. Azt hittem valamilyen édességet eszik éppen. Kérni akartam belőle,de amikor megfordult a kezei üresek voltak. Az Shirochinnel beszélt ezért még mosolygott is.Ahogy meglátott végig mért. Ezt már megszoktam,de ami utána következett furcsa volt. Felszegte a fejét és megkérdezte,hogy miért vagyok mögötte és hogy jót állok-e érte. Amikor pedig nem figyeltem rá,nem kiabált.Csak fújt egyet,közölte a Shirochinnel,hogy ez a hely tele van idiótákkal,szóval jól ellesz és elsétált. A tanár pedig csak nevetett és megveregette a vállam. Boldog volt és jó kedvűen közölte,hogy most osztottak ki minket és hogy a női nép tényleg szeszélyes. A szavait csak most értettem meg. Hála Yukichinnek. Lassan a homlokához érintettem az ajkaimat. Majd az orrához,mire fél kézzel megpiszkálgatta. A keze furán állt.Mintha mancs lenne. Már a szája felett tartottam a szám. Éreztem,ahogyan kifújja a levegőt.

-Murasakibara-kun,elfáradnál az alvó hercegnő mellől? – éles hang. Egyértelműen utasításnak szánta. Hátra néztem.

-Miért?

-Mert nem illik lányokat álmukban letámadni. Ülj fel szépen.  –Legalább belátta,hogy nem hagyom itt. Felültem. Lassan és morcosan. – A helyedben meggondolnám mit teszek. – tette hozzá egy kis hallgatás után.

-Hm?

-Úgy értem,hogy nem tudsz róla semmit. – Egy széket húzott elém és leült. Keresztbe vetette hosszú lábait.

-Ezt hogy érti? – egyre türelmetlenebb vagyok és dühösebb. Miért áll az utamba?

-Tudod Atsushi-kun,ő egy nagyon rendes lány. De más mint te. Kedves,okos,bájos és mindenben elől végez. Bár a kedvességét sem úgy kell értelmezni,mint a többi embernél. Ha nem kedvel téged akkor egy fikarcnyi sincs benne,sőt. Érdektelen. De ha egyszer megkedvel…a leghűségesebb ember, aki szeret téged,kitart még akkor is ha a világ ellened fordul. Sőt… - mosolygott mégis furcsa arcot vágott.

-Na és?

-Ezzel azt akarom mondani,hogy három arca van. Egy kedves,egy érdektelen és a legrosszabb rémálmodban feltűnő. Ezzel együtt jár,az,hogy ha ártani fogsz neki minden szerettét magad ellen fordítod és szétzúzunk. – a mosoly még mindig az arcán volt. Mégis ijesztő...

-Kell nekem. – morrantam rá.

-Istenem…Te tényleg egy barlanglakó vagy. – A mikró pittyegésére felpattant és hátra sétált. Egy hatalmas bögrével tért vissza.- Mire vársz? Keltsd felfelé. Jajj, és el ne felejtsd ezt oda adni neki. Nagyon morcos szokott lenni,ha nem kapja meg kelés után. –Lerakta a bögrét és kacagva vissza ment hátra. A bögrében forró kakaó volt. Oh úgy bele innék…De elsőnek.

-Yukichiin. –Elkezdtem bökdösni. Morrant egyet és felém fordult. –Yukichin kelj fel.Éhes vagyok. – Semmi. Csak nyújtózkodás. Hmm..Beletúrtam a hajába és megsimogattam a fejét. Ismét elnyúlt a szája. Úgy megharapnám… -Yukichin. –morrantam rá. Nem ér,hogy ő így képes aludni.

-Atsushi….csak egy picit még…- Rekedt hangon szinte dorombolta a szavakat. Minden ellenem dolgozik? Igen. A fejét az ölembe ejtette és picit már kinyitotta a szemét,de még aludt.

-Yukichin,kelj fel végre. – Erősen akartam mondani,parancsolni neki. De fel sem ismertem a saját hangom.Felhúzta magát,aztán vissza esett.

-Álmos. –szinte nyávog…

-Yukichiin.- Elnyúlt rajtam és az ágyon. Macska módjára el kezdett nyújtózkodni. A ruhája felcsúszott,az inge picit elállt.Pont beládtam….A szemem elé kaptam a kezem és elfordultam. –A felsőd…- kilestem. Meg sem hallotta csak ropogtatta az izületeit,nyújtotta tovább karcsú testét.

-Kakaó….-morgott. Oda nyújtottam neki a bögrét.Megszaglászta és felült. Lassan kezdte szürcsölni,néha megnyalva száját.Direkt csinálja…? Picit mozogtam,hogy ne legyen kényelmetlen lent.De ő rá se hederített. Bár fél szemmel,laposan már felém pislogott. Neki dőlt a falnak. Akarok a kakaóból…Mélyen sóhajtott és még közelebb ült hozzám.Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám.

-Hah Atsushi olyan felelőtlen vagy.- Olyan puhán mondta.. Rárakta a párkányra a bögrét.Fellendült és lassan a nyakam köré kanyarított nyakkendőért nyúlt. Teljesen rám mászott és lassan elkezdte megkötni. Az orra szinte hozzám ért,olyan közel volt. De ami ennél is rosszabb…az én orrom alatt is ott volt. Az államat ráraktama fejére amíg kötögette azt a vackot. Így pont jó. Kényelmes és kellemes. Tetszik. Miután befejezte még meghúzta egyszer. Egy vékony uja közben elkalandozott.Végig siklott a kulcs csontomon és ezután vissza vette a kakaóját és leült. Mintha semmi sem történt volna. Nem értem. Vajon…mit akar?

(Shirayuki)

Kezemben a bögrémmel merengve néztem az előttem ülő óriásra. Tényleg úgy nyúl hozzám,mintha minimum a házi állata lennék…vagy egy nagyon törékeny dolog. Azonban én nem vagyok üvegből. Bár…ezt jelenleg egyszer tapasztalta. Vagyis csak látta. És akkor is sikeresen sérülten úsztam meg. Olyan éhesen és csillogó szemekkel nézi ezt a bögrét mintha minimum arannyal lenne tele… Milyen aranyos…Mellé ültem szorosan és mélyet sóhajtottam. Felnyújtottam neki a bögrét. Kitágultak a szemei és csak bámult.

-Igyál mielőtt meggondolom magam. –Rá könyököltem a párkányra és picit pirosan kinéztem rajta. Mennyi probléma van ezzel a melákkal. Azért még sunyiban hátranéztem rá,de szigorúan úgy,hogy ne legyen feltűnő. Pontosan ott ivott a bögréből ahol én. Miért…? De ami ennél is fontosabb,mi a jó büdös élet vett rá engem erre? Esküszöm…Még senkinek nem adtam a bögrémet. Ezt még Yamitól kaptam. Az első ajándékom volt. És mégis oda adtam ennek a jóformán idegen embernek. Magamra sem ismerek…Valaki pofozzon fel,hogy újra normális legyek…Hatalmas kortyokban nyelte lefelé.Uram isten…Milyen hosszú nyaka van… Hirtelen hagyta abba az ivást és vissza nyújtotta a bögrét.Végig nyalta az ajkait és enyhe mosolyt küldött felém.

-Finom. – ahogy elvettem tőle a bögrét észre vettem,hogy az aljában még van. Picit döbbentem felnéztem rá,mire elpirult.- A tiéd. – ezzel rendezettnek vélte a dolgokat és kibámult az ablakon. De még egyáltalán nem volt nyugodt. Ez nagy dolog egy ilyen haspóktól… Elmosolyodtam.

-Köszönöm Murasakibara-san. – felém nézett és elpirult. Emiatt csak még nagyobb lett a mosolyom. Tényleg gyermeteg. Lassan ittam meg a maradékot és közben őt figyeltem. Érdekes… Más mint 1 órával ezelőtt. Valószínűleg Ayumi beszélt vele… Nagyon remélem,hogy nem mondott semmi hülyeséget,mert ha igen és kiderül,kapni fog a kis szájára az biztos. Hah…. Hogy erőlködik,hogy ne nézzem rám. Milyen kis naiv..Azt hiszi nem veszem észre. –Mi lesz a következő óránk? –kérdeztem rá csevegve. Legalább letesztelem,hogy mennyire van képben.

-Nem tudom. – és már csücsörít is. Nem szereti ezt a témát.

-Akkor fel tudsz valamit idézni,hogy előzőleg miről volt szó? – csak türelem…

-Miért kellene? –picit dühösen nézett le rám.

-Mert ha elmondod miről volt szó,mesélek neked róla. – mondtam könnyedén.Mire félrebiccentette a fejét. A homloka ráncokba szaladt és látszott rajta,hogy nagyon komolyan gondolkozik.

-Egy férfiról beszélt. – ismét csend- írt – majdnem kicsattant belőlem a röhögés. Irodalom órán író faszikról beszélünk…karrier. De ha ki is mondtam volna,akkor a maradék akarata is elszáll.

-Igen ez eddig igaz.

- Írt egy valamit egy nőről és egy férfiról. Szerelmesek lettek,de meghaltak. –Haladunk…Legalább meg van neki,az alap.

-És még valami információ?Mert tudod ez elég sok könyvre és drámára igaz.

-A családjaik nem szerették egymást. – bökte még ki nagy nehezen. –És mérget ivott az egyik és a másik leszúrta magát. – Ügyes…

-Ügyes vagy Murasakibara-san.

-Atsushi.

-Hm?

-Jobban szeretem ha így hívsz Yukichin.-mormogta bosszúsan.

-Renben.Nos Atsushi feküdj le szépen. – kigúvadt szemekkel nézett rám. –Istenkém..Miért is kell mindent félre érteni? – sóhajtva ránéztem és lehúztam. –Tedd az ölembe a fejed te butus . –dorgáltam meg. Elég döbbent lehetett mert kapásból engedelmeskedett. Lassan a fejére tettem a kezem és végig simítottam rajta. – Ha ügyes leszel adok neked pár umaibot. – csak bólintott – Csukd be a szemed és csak figyelj a hangomra jó?

-Hm.

-Tudod akiről beszéltél az William Shakespeare. Az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja. Mai napig nagyon híres és sokaknak a kedvence. –Lassan beszéltem közben pedig folyamatosan simogattam a fejét,mintha csak estimesét mondanék.Ez régebben is mindig bevált a többieknél..- Shakespeare világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát emlegetik,pedig az 1800-as években élt és azóta rengeteg tehetség bukkant fel…de egy sem vetekedhetett vele,sőt általában ő inspirálta őket. Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak.Tehát pontosan tudta,hogy mi nevetteti és mi szomorítja el az embereket.A Shakespeare életét igazoló adatok meglehetősen hiányosak, emiatt később a személyisége, de főleg a műveinek szerzői hitele is megkérdőjeleződött, ezektől a véleményektől függetlenül azonban a művelődéstörténet valós önálló személynek és szerzőnek tekintik. Az igazat megvallva ez csak nagyobb misztériumot adott neki…hiszen Ő nem olyan volt mint a többiek. Szegény sorból emelkedett fel és tudta mi az a nélkülözés.A története,amiről elkezdtél beszélni az egyik leghíresebb drámája,ami sokak szemébe könnyeket csal. A Rómeó és Júlia. Egy szerelmi drámáról van szó.Egy tragédiáról…Kér nemes Veronai család legifjabb gyerekeinek életét követelte. A lány Júlia Capulet volt a fiú Rómeó pedig Montague.A két család gyűlölte egymást. Azt mondtad nem tudod miért…hát már ők sem tudták. Viszont a gyűlölet lángja nem aludt ki.Minden egy bálon kezdődött,amit Capulették tartottak. Ott szeretett egymásba a két fiatal. Azonban Rómeó részéről ez nem volt meglepő.Mindig abba szeretett bele akinél semmi esélye nem volt és az igazat megvallva,elég sokszor cserélgette a szíve választottjait.

-Teljesen hülye volt? –szólt közbe felnézve.Hoh…tehát figyel…Befelé fordult és átölelte a derekam,de a szemét nem vette le rólam.

-Ha a tanár kérdezi,csak hirtelen vérű,de amúgy ja. Teljesen hülye volt. Ahogyan az egész helyzetük. Ha körülmények úgy hozzák,könnyen beleszeretett volna másik lányba és tovább lépett volna.Minden maradt volna a régiben.

-De ha így történik nem lesz belőle könyv. –Mormogta maga elé.

-Na igen.Ez is igaz.

-És mi van Júliával? Ő is ilyen volt?

-Hát nem mondhatnám. Ő teljesen…más volt. Ártatlanabb mint Rómeó,jobban el volt köteleződve a családjához szerintem és…számára a szerelem érzése új volt és földön túli. –Emlékszem…amikor én olvastam a regényt nem értettem,hogy hogyan tud egy érzés ennyire behálózni valakit és jóformán miért vesztik el az emberek a fejüket ettől a szerelemnek csúfolt elmebajtól. – Elvitték őket az érzelmek…Házasságot kötöttek szerelemben,de pár halál eset miatt…ez a boldogság nem tart sokáig. Rómeó barátját megölte Júlia unokatestvére és ezért Rómeó megölte őt. Ezek után a herceg száműzte őt az országból.Júlia erre elveszti a fejét. Vagyis nem csak ezért,mert kiderül,hogy még férjhez is kell mennie..Szóval a számára leglogikusabb dolgot választja. Mérget iszik,hogy tetszhalott legyen.

-Inkább ő a nagyobb hülye...-mormogta a hasamba.Megállt a kezem a simogatásban.Erre Atushi morgott mint egy rossz kutya. – Ne hagyd abba. – Felkuncogtam.

-Igen, ő is hülye volt.De szerintem a pap aki oda adta a mérget neki,az volt a legnagyobb marha.De jó szándékkal tette.Azt hitte a két fiatal szerelme elmulasztaná a viszályt. De sajnos nem sikerült Rómeót értesíteni a trükkről. Megtudta,hogy a lány meghalt…Visszatért és ott találta Júlia hivatalos vőlegényét,megölte majd mérget ivott és meghalt. Júlia ezután kelt fel és mikor meglátta a szerelmét…Leszúrta magát. A két család beleroppant abba,hogy meghaltak. Az ellenségeskedés kezdett elhalni,a Herceg pedig rendet rakott. Vége.

- Hmm?Ez nem jó mese. Semmi haszna.

- Dehogynem. Megtanítja azt,hogy a szerelem nem egyszerű dolog és sokszor nagyon végezetes.De azt is megmutatja,hogy mekkora áldozatot kell néha hozni azért, akit szeretsz.

- Mind hülyék voltak.

- Miért gondolod ezt?

- Én ha szeretek valamit, akkor azt magamnak akarom. És ennyi. Aki el akarja venni azt, pedig összezúzom. – Teljes komolyság csendült minden szavából. Nem is vártam tőle mást…

- Néha nem ilyen egyszerű a dolog. –borzoltam bele jobban a hajába.Milyen puhák a tincsei…és hosszúak egy pasiéhoz képest. Lehajtottam a fejem. Én pontosan tudom,azt, hogy milyen amikor kényszerítenek…amikor el kell mindent engedned és az érzelmeid nagyobb kárt,mint hasznot okoznak…Elhomályosult a látásom.Egy hatalmas tenyeret éreztem meg az arcomon,ma már nem is tudom hanyadik alkalommal.

-Yukichin?

-Tessék?

-Ne gondolkozz.

-Nekem muszáj. A feladataim közé tartozik. –elhúzta a száját.

- Túlbonyolítod.

- Nem mondanám. De Atsushi,ne felejtsd el amit,most mondtam. Rendben? –Felelni fogunk..Jó lenne ha legalább ennyit el tudna mondani.

- Rendben,de cserébe kérek 4 Umaibot.

-Természetesen. –Felnéztem az órára. 3 perc van becsengőig. –Indulás a terembe. Nemsokára kezdünk.

-Nem akarooom.Így kényelmes. – Még jobban megszorított és a hasamhoz dörzsölte hatalmas fejét.

- Ha ügyes leszel akkor erre az órára így fogunk készülni. –Abba hagyta a dörgölőzést és felnézett rám. Most először láttam a szemében azt,hogy erre számított..ezt várta tőlem. Hoho…Tehát azt,hiszed drágám,hogy TE tudsz ENGEM irányítani? Nem ebben a világban. Felkószálódott és felemelt.

- Megegyeztünk .

- Letehetsz.  – Meg sem hallotta. Pár egyszerű mozdulattal kiszabadítottam magam és talpra estem. Nos…Így is lehet csinálni. Hátra néztem enyhén izgatottan. – Tudok járni és amúgy is indulhatunk. – Magabiztosan indultam meg. –Elmentem Ayumi. – kiabáltam be hátra.

-Okkeey-  vidám kurjantás…ez annyira tipikus. Hallatszik a hangján,hogy büszke rám,de akar velem beszélni,ahogyan én is vele. Továbbra is emelt fővel haladtam előre,mögöttem egy morcos óriással,akin látszik,hogy nem preferálja,azt,hogy önállósítottam magam. Viszont elfogadta. Hamar oda értünk a teremhez és egy erőteljes rántással szinte feltéptem az ajtót. A padomnál fel volt akasztva a kis táskám,amiben az édességeim szépen gyűltek. Csak ez a pad,most nem elől a jól megszokott helyen volt,hanem hátul Muraskibara Atsushié mellett. Mindenki síri csendben figyelte a kettősünket. Felemelt fejjel,kecsesen sétáltam a padomhoz majd helyet foglaltam. Atsushi is csendben bepréselte magát,pont addigra mire becsengettek. A tanár pár perc késés után toppant be. Kellemes,inteligens fajta tanár emberke. Kusabe Mayurinak hívják és az egyetemen kiválóan teljesített. Igazi fiatal gondolkodó. Picit döbbenten vette tudomásul,hogy hátra kerültem. Ezek szerint nem vette komolyan Shiroki tervét…Érdekes.

-Tehát,ahogy látom történt egy kis változtatás a mi fénylő sport csillagunk érdekében.-Áh azt kihagytam volna,hogy nem a szíve csücske az új koloncom? Nézzük,hogy volt-e önre valamilyen hatással…Mit szólna,egy szóbeli felelethez?-csevegve kérdezett rá…de ez nála egyet jelentett azzal,hogy:Felelni fogsz köcsög.Muhaha. Sajnálom Sensei..most először nem tud majd neki egyest adni…

-Nem akarok. Problémás. –Óh te isten barma…Egyik lábamat kiszabadítottam a padból és jól belerúgtam.

-Nos,akkor most problémákba fog ütközni.

-Haah. – rám sandított és na ne..szája szegletében apró rövid mosoly tűnt fel és le.Csupán egy pillanat  volt…de én észrevettem. - William Shakespeare. Az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja. Mai napig nagyon híres és sokaknak a kedvence. – Unott hangon szó szerint idézte azt amit mondtam..Mindenkiben megfagyott a levegő…Mayuri-sensei is döbbentem állt és végig hallgatta Shakespeare rövid jellemzését majd a Rómeó és Júliájét is. Síri csend…Talán..még sem lesz olyan nehéz mint gondoltam?