Amikor minden el száll és csak te maradsz a semmiben az egy szívszorongató érzés. Mindenki más repül az álma felé,de már nincsenek szárnyaid amivel követhetnéd őket,így jelenlétük csupán kegyetlenség. Hiába nyújtod ki a kezed,porrban,koszban maradsz,hisz oda hullottál.A helyzetedhez mérten nem vagy más mint egy röpképtelen,ketrecbe zárt madár. Hiába nézed a környéket,mindent hamu borít.Sőt a nap fénye is elvakít. Beszélni kívánsz,hiába. A szavaidat elnyeli a ketrecek rácsa. A színek ott vannak később,emberekkel együtt,de te a kalitkában maradsz megkeseredett szíveddel együtt. Hamis,ékes dal hagyja el csőröd. Mindenki igaznak véli,s ez neked öröm. De a tényeken ez nem változtat. El fogsz hullani a magányodban.
