-Mit
szeretnél tőlem? –kérdeztem rá picit rekedten. Erre csak lesütötte a tekintetét és a térdeit bámulta. Vagyis
nagyon remélem mert azon kívüli tippem a lába közötti terület…Semmi
reagálás.Balszerencséjére mivel feküdtem tökéletesen láttam,hogy még mindig pirul.
Kinyújtottam egy kezem és gyengéden meghúztam egy lelógó lila tincsét –
Murasakibara-kun?-Semmi.Picit erősebben megrántottam a kezeim közé került hajat,de
még egy csúnya nézést se kaptam.
-Nemsokára kezdődik az óra. –
nyögte ki végül.
-Nem terveztem most bemenni.
-De muszáj.Én is bemegyek
akkor te is. – látszik rajta,hogy elkezdett vissza térni. Ez már egy kezdődő
durcinak is elmenne.
-Beszélnem kell pár tanárral,szóval
ez az egy tesi..már se ide se oda.
-Akkor veled megyek. – végre
felnézett. Az arcán még fel lehetett fedezni a pírt,de a mimikája már a
megszokott volt.
-Velem ellentétben veled a drága
tanárnőnk találkozik jóformán napi szinten. Nem hiányzik,hogy felbosszantsd.-
látszott rajta,hogy nem győztem meg.- Amúgy sincs tesiruhám. Így pedig kezdem
beképzelni azt,hogy mindenki a fehérneműmet vizslatja.- Ismét bepirult mire
elkezdtem kuncogni. Milyen ártatlan lélek… Ez is mutatja,hogy a múltja
makulátlan. Maximum megrontani próbálták vagy túl nagy hisztit csapott,valami
miatt és megszidták. De az egoizmusára ezek nem mentségek. Csupán okok. Soha
nem gondolhatja azt az ember,hogy nincs nála erősebb vagy jobb. Mert mindig
van. Lehet nem a közvetlen közelében de megtalálható és ha összekerülnek,akkor
nagy pofán csapás lesz a gyengébbnek. Eleve..mivel emberek vagyunk…van gyenge
oldalunk.Minimum egy ami törődésre vágyik. De Murasakibara Atshushi…annyiban
bűnös talán,hogy még soha nem veszített élesben.Nem értem miért akarnák bántani…Jó
mondjuk elismerem,hogy vannak olyan momentumai ahol legszívesebben felugranék
és lerugdosnám onnan fentről,de….ez csak naponta párszor fordul elő. Komolyan!
Ráadásul 20-nál többször sose! Hát mi ez ha nem csoda?
-De ez így nem fair.Nem
akarom. –Oh ismét egy kiváló magas labda.Picit araszoltam a földön és elértem a
lábaihoz. Felnyújtottam a kezem és gyengéden az arcára helyeztem.
-Murasakibara-kun…nem
hallottad még,hogy nem akarásnak nyögés a vége? –kérdeztem rá kedves,majdnem
búgó hanggal. És voálá. Csuklott egyet és bepirult.Behunyta a szemeit.
-Yukichin olyan gonosz vagy.
– bődült fel majd hátra vetette magát és elterült ő is.
-Én? Nem is.Csak egyedi és
felvilágosító. Ha gondolod felvilágosítalak több téren is.-kuncogtam fel.
-Eléég – már az egyik
kezével is takarta az arcát,de a másikkal beleborzolt a hajamba,ami nem
segített amúgy is kócos tincseimen.
-Oh tehát folytassam? – csak
felnyögött.- És már nyögsz is.Pedig nem csináltam semmit…még.-szúrtam oda a
végéhez.Próbálta eltakarni a száját is,de érzékeny hallásomnak köszönhetően hallottam
én a kis nyöszörgést. Oh…hogy én mennyire imádom szívni más emberek vérét néha…de
ahogy nézem az övét különös képpen élvezni fogom. Olyan érzékenyen reagál
minden szexuálisabb dologra .Félreértés ne essék. Általában nem vagyok ilyen. Sőt…én
vagyok az aki ezeket vissza fogja és balta arccal képes mindenre reagálni.De…néha
a fáradtság kihozza belőlem a szurkálódást…vagy ezt. Mondjuk ez ilyen vegyes
vágott. Sőt édesség hiány is. Na aaz ami igazán ki tudja belőlem hozni az állatot.Apropó..Én
tudom ám,hogy neki mindig vannak tartalékjai…szóval…Ez több dologra ad esélyt
egyszerre. Nagyon zavarba hozhatom,édességet is kaphatok úgy,hogy nem kell
lemásznom és még szórakozhatok is.Feltornáztam magam és felé pislogtam. Még
mindig hanyatt volt feküdve és nem figyelt…valószínűleg vagy beszundított vagy
gondolkodik. A helyzet és a helyszín tökéletes. Hehehehe…Esküszöm nehéz vissza
tartanom az ördögi kacajom.Felkeveredtem négykézlábra és pár mozdulattal
ráültem a derekára majd nemes egyszerűséggel elnyúltam rajta.Pont az álla alatt
volt az én fejem. Hoh..nőttem volna? Mindegy. Erre összerezzent.De én is. Uram
isten…Ez az illat…Édes mégis férfias. Bódító.Vonzó. Legszívesebben megnyalnám a
nyakát és letesztelném,hogy ízre is ilyen édes-e…Aztán beleharapnék. Hooppá
hoppáá…Fékezd magad Shirayukineko…Nem vagy te könnyűvérű…Uram isten..Mibe
kevertem magam?! De…a darabnak folytatódnia kell.Lenézett rám és erősen
pislogott,mintha azzal eltüntethetne. Benézted… -Hé Murasakibara-san…Adj valamit
a számba. –pislogtam fel rá kicsi mosollyal az arcomon,mire már látszólag is
lefőtt és a teste is életre kelt. Ohó kispajtás…Nem is vagy te olyan kicsi.
Elkezdte kapkodni a levegőt. Mekkora mázlim van,hogy nehezen pirulok el ilyen
szituációkban.
-Yukichin.-a hangja egyszerre
volt kétségbe esett és túlfűtött.Mély…és borzongató.Oh te szent nutellás rúd…Koncentrálj…Egyik
kezem a számhoz tettem és lebiggyesztettem azt.
-Nem kaphatok? – eléggé szomorúra
sikerült és ártatlanra. Ez az. Istencsászárnő vagyok. Mindenhol remegett. És a
mindenholt a szó szoros értelmében kell érteni. Hát…Mi is nem vagyok? Ribanc?
Nem hát. Ez úgy tűnik az vagyok? Úgy hát. Érdekel ez? Kúrvára nem. Édességet akarok
és ezzel a férfival játszani. A megvalósítás pedig másra nem tartozik.Ökölbe
szorította a kezeit és látszott rajta,hogy nagyon küzdenie kell magával.Végül
is bármennyire is gyermeki a természete akkor is egy 16 éves. A hormonok már
tombolnak. -Hm? - Még pislogtam párat,erre látszott a szemein,hogy feladja.Hirtelen
ült fel és megragadott.Így még jobban éreztem őt és majdhogynem felnyikkantam. De végül sikerült magamban tartanom. A
hirtelen mozgástól a lábamba hirtelen belenyilallt a fájdalom. Az a hülye cserép..
Észrevehette mivel teljesen az ölébe jóformán a khm na jó.Faszomnak leszek
szégyenlős. Jóformán a farkára ültetett és a vállamra rakta a fejét. Tudtam,hogy
nem fog csinálni semmit…és gondolom így magát is lefékezte..máskülönben nem rak
ilyen kényes helyre.
-Miért nem mentél a gyengélkedőre?
– ha nem lett volna a hangjában az a fajta rekedtség akkor majdhogynem dorgálásnak
hangzott volna.Hátranyúlt és megtapogatta a zoknit,ami már enyhén át volt ázva
a vérszivárgástól.
-Nem szükséges.Kibírom
otthonig. – Most én jöttem zavarba. Nem tudom,hogyan kezeljem az ilyeneket…Csupán
a családom volt eddig kedves hozzám. Bár itt ez nem tartalmazza az anyámat és
az apámat is csak félig. Már csak a pozitúra miatt se találkozhatott a
tekintetünk és ez így volt jó.
-Erős vagy. –Egy ilyen
egomán óriástól ez hatalmas bók…Talán meg is látszódott volna az arcomon
az,hogy valamely részem örül neki…-És teljes mértékben hülye.
-Ezt a te szádból hallani…felér
egy világvégével.- Megszorított és átölelt.Közben pedig csak morgott.
-Én akarlak legyőzni és szétzúzni…nem
akarom,hogy más csinálja vagy okozza.- Felnéztem a szép tiszta égre.Istenem…Ekkora
barmot…Megsimogattam a fejét fél kézzel.
-Engem maximum egy
édességboltban zúzhat össze egy hatalmas,tömött polc,amin csak a kedvenceim
vannak.- Erre az arcát a nyakamba fúrta és halkan kacagni kezdett. Soha nem
hallottam még nevetni. Egyszerűen aranyos volt…Az a…gyermeki és ártatlan fajta
féle kacaj amit az ember újra és újra hallgatna,kiváltana.
-Ez jó lenne.Majd megfogom. –
Most mit a hol? Nem csinált semmit csak így maradt és el volt. Ennyi. De baszki…én
komolyan kérdeztem,hogy van-e édessége mert menten belezeberedek az elvonásba. Az én kicsi zacskóm meg lent ott a picsában…És
túl kényelmes a helyzet ahhoz,hogy én most ebből kimozduljak. Csak sóhajtottam
egy mélyet és elengedtem magam. Amennyire unatkoztam nap elején…úgy elfáradtam
pár órával később…De valahogy ennek a meláknak a karjaiban ellazulok. Ami
egyrészről jó..másrészről ha szerelmes leszek esküszöm megrugdosom magam.Kétszer.Egy
hosszú kéz elengedett és elkezdett kotorászni,majd vissza tért egy doboz pokkival.
Fél kézzel mesterien kinyitotta majd a lilaság elemelve fejét bekapott egyet és
elkezdte nyámnyogni. Oké.Most kajak úgy jön le a jelenet,mintha egy hatalmasra
nőtt óvodás ülne a kedvenc macijával és közben tömné a pofáját. Ösztönösen összeráncoltam
a szemöldököm és eléggé rondán nézhettem rá,mert gebedje meg ha nem,de egy
olyan sunyi,büszke,lenéző vigyort kaptam,hogy hihetetlen. Áh.Tehát ÍGY játszunk
Murasakibara Atsushi! De egy valamit nem tudsz te égimeszelő.
Édességben,sportban,alvás megzavarásában nem ismerek megbocsájtást. Picit eltávolodtam
tőle majd felé hajoltam. Lassan haraptam bele a szájában lévő rudacskára mire
ledermedt. Becsuktam a szemem és pár gyors harapással máris csak a szájában
lévő rész maradt .
-Nem adtál,így
vettem.Köszönöm. Finom volt. – mikor láttam a felhőket az arcát csak egy nagy
puszit nyomtam a pofijára mire csendben lenézett.
-Nem játszol
tisztességesen.Megint.-Morgolódott,mire kapott még egy puszit és nemes
egyszerűséggel befogta a száját. Elégedetten néztem rá és hátra dőltem,magamat kezeimmel
megtartva. Kihívóan néztem rá és vidáman ,de ő csak pirulva és egykedvű arccal,tüzes
nézéssel viszonzott.
-Tisztességesen játszom.Azt
használom amim van. – szólásra nyitotta a száját,mire orrba pöccintettem. –Ideje
indulnunk. Neked még öltöznöd kell,nekem meg hosszú és unalmas beszélgetéseim
lesznek. – Meghúzta a száját és
felkászálódott,de ez az isten barma elfelejthette azt,hogy az ölében tartózkodom,mert
teljes mértékben figyelmen kívül hagyott. Vagyis azt hittem,amíg meg nem
éreztem magam körül a karjait. Most nem a vállánál,van a hóna alatt utaztam.
Elől fogott akár egy hercegnőt és céltudatosan állt fel. Felszedte a zacskót és
a hasamra tette.
-Fogd meg. –Ennyit intézett
hozzám,majd nemes egyszerűséggel leugrott a lépcsőház tetejéről. Se egy
figyelmeztetés,se semmi csak zsupsz. Pislogtam párat majd szétnéztem. De azzal a
tipikus mi a tököm nézéssel.
-Értem én,hogy te erős vagy
meg nagy. De,hogy jelzés nélküli is…az új. –Ismét csak egy ráncolást kaptam és
a nagy fiú szépen neki indult. Útközben felkapta az én táskámat is és szinte leügetett
a lépcsőkön.És nem rakott le.Csak ment és ment és ment. –Oké merre megyünk? –
kérdeztem rá kíváncsian
-El.
-Ha elmész Murasakibara-san
azt privát helyen rendezzük… - erre csak bepirult és húzogatta a száját mintha
nagyon a fejében lenne valami,de nem akarja kimondani. Na előbb utóbb úgy is ki
fogod nyögni életem…hidd el.Hirtelen befékezett és megállt egy pillanatra és
pont sikerült elkapnom,hogy a nővérkéhez vagy sulidokihoz vagy mi a fenéhez
hozott. A kis fehér szoba üres volt,így pár hosszú lépéssel elérte az ágyat majd
szépen,sőt hozzá képest finoman lehelyezett rá.
-Maradj itt.- Azzal neki
indult a hátsó szoba ajtajához valószínűleg hívni az illetékest akit majd el
kell küldenem.Kopogás minden nélkül nemes egyszerűséggel benézett.
-Hooy,valaki jöjjön ki.Most.
– Oh de udvarias…
-Hai,hai. Máris megyek. –na neeee.Ez
a hang…Mondjátok,hogy nem…Ezek a láptek…Jajj drága jó istenem…most az egyszer
add,hogy ne legyen igazam! Esküszöm,ha nem Ő akkor még templomba is megyek,csak
ne ő bukkanjon fel az ajtóban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése