Purple Giant and Sarsactic Snow White Part 4

Hazugság lenne azt mondani,hogy én nem élveztem a történéseket. Sőt..hülyeség is,mivel eléggé jól szórakoztam,kivéve talán azt a részt,ahol a cserép esett. Bár az a rész kifejezetten gyanús volt. Mármint az ablakoknál nincsenek cserepek vagy éppen bármi más, ami leeshet. De ha még ettől el is tekintünk,mert miért ne, akkor is ott marad az a tény,hogy kifejezetten Murasakibarára szándékozott esni. Ami azt jelenti,hogy valami itt történik és tényleg nem csak hobbiból küldtek ide. Azonban, attól,hogy itt vagyok nem lennék köteles megvédeni és abszurdnak tartom,hogy egy ekkora embert kellene pesztrálnom. Mondjuk az is igaz,hogy Murasakibara azon emberek közé tartozik,akik egy dologhoz értenek,ami itt a sport de a többi élethez szükségletes dolgokhoz mondhatni annyi köze van mint a Nutellának az űrhöz. Hmm..Fagyasztott Nutella…azt nyalogatni…

-Vigyáázz. -  ordítás szűrődött be a kicsi világomba és egy test vetődött elém a padlóra egy hatalmas dobozzal. Tiszta szájgazmus…

-Bocsi,hiába heversz előttem,nem vagy az esetem. - Mindeközben ösztönösen átugrottam a srácot és mit sem törődve mindennel haladtam tovább a terem felé Nutellás fagyit akarok enni… talán az hasonló,meg amúgy is miért ne raknám be a fagyóba a mennyei mannám?.  Vajon..Shiroki megengedné,hogy kipróbáljam? Bár kit érdekel? Amiről nem tud az nem fáj neki…  Ah már bizsegek…Befordulva a terembe furcsa volt,hogy nem legelöl van a padom. Mély sóhaj hagyta el a számat. Plussz méterek…Átslisszantam és szinte feltéptem a táskám.

-Bento,Obento,Bento- dúdolgattam és kivettem a lila kis dobozkám és mellé egy kisebb zacskó édességet. Nos haladás a mobilért. A közelebbi terem kijáraton már távoztam is és elindultam a tanári felé. Úgy dong a folyosó mint valami hülye méhkas…Bár isten adta szerencsém,egy részről,hogy magasabb vagyok mint az átlag,másészről pedig kerülnek egy kicsit, már csak a hajam és a szemeim színe miatt is. Aránylag zökkenő mentesen megérkeztem és bekopogtam. És láss csodát…Ki nyitott ajtót…Hát nem a drága Araki-sensei.

-Mit akarsz? –morrant rám.

-Jó napot, Shiroki-senseit keresem. – Eléggé udvariasan sikerült vele beszélnem rajta pedig már látom,hogy máshogyan tekint rám. Bár az ellenszenv még mindig jelen volt.

-Máris szólok neki. – be is fordult,és eltűnt. Hál istennek. Pár perc elteltével meg is jelent a drága unokabátyám enyhe vigyorral a képén kezében a telefonommal.

- Na mizu drágám? Vége az év első testnevelésének? – látszik rajta,hogy mennyire boldog…

- Vége. –mormogtam – Tudod néha gyűlöllek. – erre kacagás volt a válasz.

- Na gyere te morcona hercegnő. A tetőre,ugye?

-Yepp .

- Jössz a hátamra? Úgy mint amikor pici voltál és úgy függtél minden szavamon és tartózkodva mégis imádtál édesem. – lendült bele elérzékenyülve és közben már el is indultunk. Csak elnézően csóváltam a fejem.

-Végül is mindenkinek vannak mély pontjai. – válaszoltam viccesen. Erre a drága megtorpant és a mellkasához kapott.

-A szívembe tiporsz…Szeretsz te egyáltalán?!

- Hát persze. –erre ismét felvillanyozódott és elkezdett csacsogni minden féléről,de feltűnően sokszor szerepelt a mondandójában Murasakibara Atsushi és az ő kiváló sport teljesítménye,vagy éppen a hihetetlen érzéketlensége a tantárgyak vagy épp az emberekkel szemben. Néha néha még én is felkuncogtam, sőt amikor azt ecsetelte,hogy Masako hogyan borult ki,amikor edzés közben a palánk alatt állva beszundított és miután nagy nehezen felkeltette 10 percnyi csapkodással,csak bocsánatot kért majd a kispadhoz vánszorogva lefeküdt elé és a szájában egy nyalókával újra bealudt és jóformán záráskor kelt fel. Aztán mintha mi sem történt volna átöltözött és hazament. Komolyan… Ezt hogy hogy kihagytam?! Tuti még év elején volt,amikor rohangálnom kellett minden egyes hülye papírért és a próbák és megbeszélések tömkelegére. Hamar felértünk a tetőre. Ahogy kiléptem az ajtón egy test esett rám

- Yuuhhúúú Nővérkééém –kacagott ártatlanul az én drága egyetlen húgom.Miközben a nyakamban lógott és próbált egy stabil fogást találni. Igaz ezzel,azt érte el,hogy jóformán megfojtott. Mégis stabilan álltam bár a fejem egyre kékült.

-To-ra…Levegő- nyögtem minden erőmet beleadva mire lepattant rólam és rávetődött Shirokira aki már közben dobta a telefonom és nyújtotta a kezét a kis kattosért. Úgy dörgölték egymáshoz az arcukat mintha ezen múlna a kis életvitelük.

-Shiro-taan

-Tora-taan-  van az az érzés…amikor úgy érzed,hogy két egetverően inteligens ösztönlény talál egymásra és a hülyébbnél is hülyébben akarnak viselkedni….Na én pontosan ezt éreztem. Egy sóhaj után szétnéztem a tetőn,ahol már ott volt leterítve egy kis pléd,amin már ki volt rakva Tora ebédje. Ügyes kislány… Szinte oda vonszoltam magam és lepakoltam mindent,majd egy nagy nyögéssel lefeküdtem. Az arcomat az ég felé fordítottam és becsuktam a szemem.

-Valaki Murasakibara életére akar törni. Ezért jöttem ide? – a hangomra mind a ketten csendben maradtak és rám néztek.

- Meg van rá az esély. – vallotta be Shiroki. – Az igazat megvallva engem is ezért küldtek ide,de mint tanár…nem lehetek mindig a sarkában. Sőt. Yami..úgy vélte,hogy egyedül nem is lennék elég.

- Hm. – Ha Yami…ilyen kegyetlen dolgot vág egyikünk fejéhez…- Valószínűleg átfogóbb mint gondolnánk. Ez az ügy. – Fűztem hozzá magyarázat képpen. – Miért gondoltátok,hogy megvédem? – Nem azért,de az esetek többségében a testvéreimen és a csapatomon kívül senki nem érdekel… Kifejezetten érzéketlenül tudom figyelni más ember szenvedését.

-Nem tudom. Yami azt mondta,hogy te itt leszel jó helyen. Én csak örültem neki.. Hiányoztál, vagyis hiányoztatok már. – lendületből felültem és azzal a lendülettel majdhogynem behajoltam a lábaim közé.

- Egyenlőre nem tudok mit tenni…elfogadom. De ezért még valakit előszedek.- tippem nincs milyen arccal néztem,de mindketten hátrább léptek és nyeltek egyet.

- Inkább együnk. – terelte a témát az éppen bolondabbik húgom. Azonban ez így nem ennyiből áll… Ha tényleg itt kell lennünk az azt jelenti, hogy nem vezethetem meg őt tovább. De. ha elmondom neki,hogy ténylegesen Tatsuya van itt…kiborul és valószínűleg a helyszínen megöl engem és a srácot is. Mondjuk… van rá sansz, hogy én túlélem lévén, rokonok vagyunk és tudni fogja,hogy mindent az ő érdekében tettem. Szépen mondva is ő volt az a csávó aki elvette a szüzességét aztán rá pár órára már egy másik némbert bolondított. Bár…azóta a csaj…véletlen eltűnt. Véletlen. Mire felnéztem már minden ki volt elém pakolva és a dilis duó hatalmas mosollyal az arcán figyelt engem. Én se bírtam ki,a szám felfelé görbült.

- Jó étvágyat. – trilláztam és mintha csak erre vártak volna elkezdtek…öö…zabálni. Soha nem értettem,hogyan lehet így enni. Jóformán mint valami pocok vagy nyúl. Hozzájuk képest komótosan kezdtem fogyasztani a rizst és a husit. Valahogy a zöldség ha én alkotok ételt kimarad a menüből…. Zöldséget is csak módjával eszek,mivel a magyar papám ilyen téren nagyon bölcs dolgokat tanított. A cefrének valót nem meg zabálni. Sokszor mondta az öreg. A magyar famíliából…csak ők hordoznak valami…kellemeset. Őket szeretem. Kedvesek voltak és próbálták anyámat jó útra téríteni és rám vigyázni,de kevésszer volt eredményük. Annak a nőnek az alkohol és drog függősége nem ismert határokat. Keserű érzések martak belém. Milyen más tudna ilyen emlékre…Ismét lenéztem az ebédemre. Emlékszem… volt,hogy ennyi ételt hetekig nem láttam,sőt…sokszor az ebéd egy egy alma volt vagy valami hasonló, amit találtam. Még mindig érzem a testemen csattanó husángot…hallom a nő ordítását…

-Shi…Shira….Shirayuki- lassan hallottam meg Shi-chan szólongatásán. Rám nem jellemző bambasággal néztem fel rá.

-Tessék?

-Jól vagy? – kérdezett rá aggódva.

-Hogy lenne jól te hülye? Nem látod, hogy nem eszik. –reagálta le Tora

-Persze,ne haragudjatok. Csak eszembe jutott a múlt. -Egy biztos…Murasakibara Atsushi biztos nem élt állt ilyeneket…

- Oh..Neko-chan… -  csak akkor szólítanak így hogyha valami mély dolog van a fejükben…

-Semmi baj. Már… Túl tettem magam rajta. Inkább együnk. – Tereltem a témát,aztán eszembe jutott valami- Harut is fel kellene hívni. Azt mondta ,ha nem hívom valahova felkerül a telefonom és valahogy…nem szeretném.

- Ahj… De kaja idő van… Nem ér rá otthon? – nyávogta a kis Tigrisem.

-Azt mondta nem. Sőt ha jól rémlik valami pénteki dupla próba is szóba került. – szegénykém úgy nézett ki mint akiben egy világ tört össze.

-Dupla?! Hát ezek ezt hogy gondolják?! 24 órás próbát szeretnének tartani Tokyo külvárosában úúgy,hogy mi itt tanulunk és vagyunk?! Hát ezek hol a faszban normálisak?! – pattant fel ültő helyéből és szenvedélyesen kezdett el üvölteni és közben járkálni.

- Nem. Éppen ezért is kellene felhívni. – éés nyert ügy.

- Akkor mégis mire vársz? – szinte úgy vijjogott mint valami madár.

- Hát, hogy befejezzen az evést. Az előbb még az volt a probléma. – azért adjunk a látszatra, szóval elkezdtem duzzogni. Erre előkapta a telefonját és úgy írta befelé a telefonszámot, mintha az élete múlna rajta. Na így nekem dolgom kevés lesz. Folytattam az étkezést szépen lassan. Jobb ízűen fogyasztottam az ételt,mint előtte. Tora lába úgy járt tárcsázás közben,mintha az élete múlva rajta

-Mégis mi a jó ég ez a dupla próba,he?! – kezdett el ordítani. Hát na kijött belőle az amerikai vér… Haru vagyis teljes nevén Haruneko valószínűleg kikacagta. De ez csak egy kósza tipp…ötlet és köze sincsen ahhoz,hogy kihallatszódott a telefonból a röhögése… Na ez is szép lesz. Valójában ő is apám hódításainak az eredménye,azonban valahogy előttem született és mivel az az ő anyja tehetős nem volt szükségletes felvállalnia. Pár pillanaton belül a telefon kihangosításra került.

-Na mi van madárkáim? Eszegetünk eszegetünk?

- Ebéd szünetben mi mást lehet? –szúrtam oda.

- Hát a te esetedben sakkozni vagy aludni akár.Ajánlom,hogy normális kaja legyen előtted.

- Az van előtte baszod,de a kérdésem még ott van!

-Ja. Szóval készüljetek fel,mert pénteken nincs suli,nincs pesztra jöttök fel ide.

-Zseniális.. –mormogtam.

- Na ezt felejtsd el hirtelenjében mert jobban megbaszlak mint az áram a vizes embert! – borult ki teljesen Tora.

-  Na ilyen szépen se fejezted még ki magad. – Haru szinte visított a telefonba a röhögéstől. – Talán valaki rád kényszerítette a tanulást? – Erre  a hugicám elpirult és olyan sértődést vágott be,hogy azt tanítani kellene.

- Akkor a találka is akkor lesz? –kérdeztem rá a logikusan

- Eltaláltad. Akkor is. – Vicces előérzetem van.

- Hoh..Tehát mit terveltél ki?

-Mindenkit meglátogatunk az iskolájában. Csak hogy érezze a csodák generációja a szeretet. – olyan ördögi kacajjal kísérte,hogy az valami hihetetlen.

-Tahát találkoztál Momoival és sikerült valamilyen rivalizálásos viszonyt kialakítanod?

- Bingó. Ki fogom készíteni azt a csajt és Ti segíteni Fogtok. –tagolta veszélyesen lassan.

- Oké. Amúgy is vicces lenne ellenük kiállni és játszadozni velük. – játszadoztam a villámmal és merengve néztem magam elé. Erre Tora olyan vigyort produkált,ami vetekedett egy kattantéval.

- Akkor ezt megbeszéltük virág szálacskáim. Később beszélünk.

- Oké szia szia- már csak a pittyogás jelezte a csodálatos beszélgetésünk végét. Hirtelen ismerős nyávogás nyomta el a telefon moraját. Oh… Pár pillanattal később egy fehér test landolt mellettem. – Ide hozott a gyomrod fehérke?- Kedves nyávogás volt a válasz és szinte bírálóan nézte végig,hogy mi maradt az ebédből. Elétoltam a bentomat ő pedig lassan neki kezdett enni.

- Ő meg ki? – kérdeztek rá szinkronban.

- Ma ismerkedtem meg vele. Megtarthatjuk? – néztem rá nagy szemekkel. Pár percig bírták,de aztán rám vetődtek. Hárman puffantunk a talajra.

-Hát persze cicácskááám.

-Nővérkéém.- hát most mondjam azt,hogy tudom mi mit vált ki belőlük? Megpaskolgattam a fejecskéiket és ettől,lehiggadtak,de változatlanul rajtam hevertek. Nem mondom azt,hogy gyenge vagyok,de ha kb hirtelen felszedsz kb 140 kg-t azt megérzed. Ezt el tudom mondani még ha rákötnek az igazságvizsgálóra akkor is.

-Na drágák… pattanjatok le rólam,mert így is álmos vagyok…

- Mi lesz a neve a kicsinek? – kérdezett rá Shiroki,miközben mind a két jó madár már ülésben nézegette az új család tagot.Nehezen én is feltornáztam magam.

- Hmm… Fuyu…talán...Snowie. Ez lesz az. Áh..majd otthon eldöntöm meg megbeszélem majd a cicával is. Ahogy észrevettem eléggé erős személyiség a kicsike… - ebben a pillanatban a macska hátranézett majd bólintott.Mintha azt mondaná,hogy egyet ért ő majd azt tudja.

- És geci egyet ért veleee.Érteed? – hápogott a női energia bombánk.Úgy hápogott mintha egy kisebb csoda történt volna. Örülök…Hogy vidám…mert ez el fog baszódni..

- Hát persze,hogy egyet ért. Tudja,hogy egy zseni vagyok. – és csak a dramaturgia miatt hátra dobtam a hajam és egy hatalmas mosolyt küldtem az előttem ülőknek,mire mindkettőből kiröppent az öröm moraja.

- Na gyerkőcök én megyek. Tanári megbeszélés lesz. Később – azzal a csipet csapatunk férfi tagja elhagyta az egységet. Enyhe csend köszöntött be ezzel.Lustán elterültem ismét és becsuktam a szemem.

- Talán hazudtam neked.

-Tudom.

-Védeni akartalak.

-Ezt is tudom.

-Elég erős vagy,hogy elviseld?

-Talán.

-Ha gondolod leszek helyetted erős.

-Nem kell.Ez az én bosszúm lesz.

-Melletted leszek és segítek.

-Tudom.Szét fogjuk cincálni.

-Alap. – vad vigyor terült szét az arcomon. Még nem is tudják itt mi vár rájuk. Hatalmasat ásítottam és lustán elnyúltam a napon. Imádom. Ilyenkor minden olyan jó. Fentebb kell másznom…Akár egy macska,lustán álltam fel és a lépcsőház feletti kis részt vettem célba. Csupán pár fok vezetett fel. És máris egy üres,meleg,magas helyen voltam.Ismét eldőltem.Úgy,mint akit hasba rúgtak és nem semmilye nincsen. A hajam egy része még mindig lelógott,de én csak a napot érezte és a szelet. Kiváló.Októberhez képest…nagyon jó idő van. Tuti a globális felmelegedés miatt.Japánhoz képest…még az eső sem esett. Lehunytam a szemem és átadtam magam a sötétségnek. Nem aludtam…csupán pihentem. Az ajtó csapódása térített magamhoz.  Zacskók zörgése és nyámnyogás is társult hozzá. Ah….Tudom ki ez.

-Nee Itt van Shirayuki?

- Oh te vagy az Murasakibara Atsushi? – kérdezett rá jó kedvűen Tora.

-Igen. Ki vagy?

-Tora Kagamine. Örvendek a találkozásnak. –a sarkai jellegzetes összecsapódásának hangja ideáig is elér.

-Yukicchin hol van? Közöd van hozzá?

-Hai. Ő a nővérem. Ha őt keresed fentebb kell szétnézed. Mindig is magaslati fétise volt. –kuncogott gonoszan. – Na viszláát.- őt ismerve tuti szökdécselve haladt el. Itt pusztuljak meg ha nem.

-Chöh..Idegesítő…-hallatszódott fel a morcos hang. Egy ideig még bóklászhatott amikor elkezdett a kis helyem felé közeledni. Egy kis húzást éreztem a hajamon majd egy gyenge mégis erős simítást a fejemen. A hatalmas kezében szinte eltűntem. Felcaplatott a nagy zacskójával és letelepedhetett mellém,mivel a motoszkálás abba maradt. Na én alszok bazdmeg.. Nem látod? De tuti látta,mivel lassan pár ujjával elkezdte piszkálni az arcom. Végig simította a csukott szememet,az orromat majd a számat. De azt valahogy lassabban. Ezt a pillanatot választottam arra,hogy kinyissam a szemeimet és egy lágy tekintetű és elgondolkodott Murasakibarát találtam magam mellett,akinek tekintetében egyre több zavart véltem felfedezni,de mellette pír és még valamilyen egyenlőre ismeretlen arckifejezés kezdett terjedni rajta.