Purple Giant and Sarsactic Snow White Part 6

De igen. Komolyan..miért nem mentem el orákulumnak? A nővér szoba ajtajából kilibbent az egy ismerős mell elsőnek.Aztán követte a hozzá tartozó karcsú test is. És igen..Komolyan ő volt az.. Shimizu Ayumi. Az egyik rangidős az Angelsnél. Az egyik aki az edzések alatt felügyelt minket és tegyük hozzá a leg…öntudatosabb és nagyarcúbb nő akihez valaha volt szerencsém. Félre értés ne essék. Volt miért fent hordania az orrát. Gyönyörű volt. Hosszú karamell színű haja és meleg mahagóni szeme átlagos mégis hihetetlen kombináció. A teste pedig nemes egyszerűséggel tökéletes. Akkora mellei voltak,hogy az hihetetlen. De ő..nem csak ezért volt különleges. Eredetileg a White Angelsben volt és aztán került át hozzánk. A kosárlapba csapatunk felnőtt képviselője volt…És Haru-Yami párossal kegyetlen kínzásokat találtak ki,amit edzésnek csúfoltak. Vagy inkább kivégzésnek. Mégis mi a jó eget keresett itt…? Az arcomat megpróbáltam rendben tartani és nem mutatni semmit,de Ayumi láthatta rajtam,ezért egy hatalmas mosolyt küldött felém,amiben azért látható volt a kár öröm. Lehet,hogy Murasakibara nem ismerte fel az én erroromat,de erre a mosolyra mögém állt és elég kritikusan mérte fel a helyzetet. Meglepő,hogy nem a mellkasára szegezett tekintettel állt több értelemben.De valahol…még jól is esik. Kicsit védelmezőnek érzem..De nem mondanám,hogy nem tetszik,sőt..kifejezetten tetszik. Mármint,hogy figyel rám. Jézusom…most komolyan magamnak magyarázkodom?

-Oh ugyan Atsushi-kun. Felesleges védened ennyire ezt a kis pillangót. Tudja,hogy nem bántanám. Igaz Shi-chan? – kérdezett rá ragyogva. Hogy a jó ég szakadna rád ilyenkor… Murasakibara várakozva nézett le rám. Látszott rajta,hogy ha azt mondom felkap és úgy visz ki,ahogyan behozott.

-Hmm?

-Igaza van Murasakibara-san. Amúgy is…Ezt a nőstény ördögöt elég lenne távol tartani tőlem… -  jelentettem be higgadtan,de a végére egy enyhe fújás kiszaladt a számon. Hogy a cica rúgja meg valaki veséjét…Enyhe prüszkölés hallatszott mögöttem….-Murasakibara-kun..most…kikacagtál…? –kérdeztem rá lemeredve.

-Én? –ártatlannak tűnik…de csak tűnik!  

-Te.

-Nem is.

-Persze,az előbb meg csak tüsszentettél mi?!

-Áhhá- elnyújtott á-val bólintott rá a dologra. Hátradőltem egészen neki és úgy néztem fel rá,összehúzott szemöldökkel.

-Értem én,hogy azt hiszed,hogy te nem.De te nagyon is igen! – lassan,nyomatékosan ejtettem ki minden szavam,de ő csak oldalra kapta a fejét és láttam rajta,hogy alig bírja vissza tartani a nevetést. Hooh…tehát nevethetnéked van drága életem… Figyelve,hogy ne vegye észre a hasához emeltem a kezeimet.Mintha csak a hátamat vakarnám..

-Yukichin vicces vagy. – Ezt olyan kényes és lezser hangon jelentette be,hogy az ér elkezdett volna dagadni a fejemen,hogyha nem figyeltem volna. Mert figyeltem. Nem szabad látnia mire készülök.

-Hé,Murasakibara kérlek hajolj közelebb. Súgni szeretnék valamit. – komolyan néztem rá.Mintha egy világ megváltó titokról lenne szó. Áh a gyermeki kíváncsiság… ilyen téren is nagyon szeretem…Ahogy lehajolt és még közelebb került hozzám a teste,tudtam,hogy eljött a megfelelő alkalom…Hirtelen kezdtem el csikizni,mire jóformán felcsuklott,de még pont sikerült visszafogni a nevetést és jelentem nem is akár hogy! Még közelebb húzott magához és az arcát a hajamba temette,így csak a teste rángatózott néha-néha.

-Yukichiin hagyd abbaa.- fújtatta a hajamba mély levegőket véve.

-Tehát még többet szeretnél? Rajtam ugyan ne múljon. – lezseren szólaltam meg és szinte abban a pillanatban folytattam tovább előbbi tevékenységem. Ő erre teljesen rám telepedett és körbefont hatalmas testével miközben remegett és halkan kacagott a fülemnél. Kicsit olyan volt mint egy hatalmas piton szorítása. Aztán olyan dolog történt amire nem számítottam. Egy picit eltávolodott majd éles mégis bizsergető fájdalmat éreztem a nyakamban. Ő most…komolyan…Megharapott?! Lemerevedtem. Abba hagytam a csikizését és csak ültem és pislogtam. De ő csak tovább folytatta. Lassan megnyalta a nyakam és újra belém harapott majd megszívta az érzékeny bőrömet. Most rajtam volt a sor a remegésen. Ha nem ültem volna és nem szorított volna ez a kígyó…biztosra veszem,hogy összeestem volna. Úgy ízlelgetett,mintha valami édesség lennék. De az újabb fajtából, amit próbálgat…És láttam már ezt nála. Lassan ízlelgeti úgy, hogy egyszerre egészen sokat vesz a szájába…nyalogatja,megjegyzi…majd utána mohó lesz. És mindennel végez..Egyszerre voltam merev és laza,féltem és vágytam sőt..Ha nagyon költői szeretnék lenni… Egyszerre éreztem úgy hogy újra éledek és meghalok. Teljesen olyan volt,mintha elpillednék. Félrebicsaklott a fejem és valahogy ezt a pillanatnyi elgyengülést az óriás bátorításnak vélte. Egy hirtelen mozdulattal még több helyet szerzett magának majd,jóformán neki állt csócsálni. Lányos zavaromba csak belekaptam stabilabb kezébe. Húsába mélyesztettem a körmöm,de ő csak erre morgott pár sort. De nem hagyta abba tevékenységét,sőt… Mintha tetszett volna neki. Próbáltam magam nyugtatgatni és magamhoz téríteni mély sóhajokkal,vagy mást is figyelni rajta kívül,de nem ment. Valahogy…Túl sok volt. Az édes illata,az éles fogai. Csapdába estem..? Halk kacaj,majd torok köszörülés törte meg a nem is tudom beazonosítani milyen hangulatot. Murasakibara olyan volt mintha direktesen figyelmen kívül szándékozta volna hagyni a mindenséget,csak azért,hogy folytassa amit elkezdett.

-Murasakibara… - szóltam rá csendes hangon,de semmi…

- Ugyan fiatalok,az előjátékot ágyban illik. –kacagott fel hangosan Ayumi,mire abba maradt a kínzásom.

-Atsushi…-próbálkoztam újra mire csak magához szorított még jobban és a vállamra helyezte a fejét.Nem akarom tudni,hogy milyen fejjel nézhetett,de látszott Ayun,hogy jóformán felröhög. De jó,hogy ilyen fasza kedve van…

-Még mindig itt vagy? – kérdezett rá élesen a lilaság.

-Jól látod. De az idősebbekkel főleg egy ilyen szépséggel,mint én illik szépen beszélni. –dobta hátra a haját a barnaság. Olyan kioktató hangon beszélt,hogy az valami horribilis. Atsushi mögöttem ismét egy durcás majom szerepét vette fel. Látszik,érzi,hogy itt nincs esélye nyerni… -Ideje indulnod órára. Én pedig ellátom ezt a kis angyalkát. – Olyan parancsoló él volt a hangjában,mint egy anyának.

-Nem akarom itt hagyni. –fújtatta a mögöttem ülő.

-Vettem észre,de a jövőd érdekében itt fogod. A következő szünetben is itt fogod találni. Megígérem. –Egy hosszú sóhaj és egy haj borzolás után ellépett tőlem és hatalmas léptekkel elindult az ajtó felé.

-Várj meg itt. –Szólt vissza félválról.

-Talán. –ismét sóhaj szökött ki a száján és csillogó szemekkel elhagyta a helységet. Csend telepedett ránk.

-Olyan hamar felnőttök…már barátot is szereztél magadnak. Olyan mintha tegnap totyogtál volna be a kis fa pofiddal az Akadémiára. Bár mit ne mondjak. Jó nagy pali madár vetette ki rád a hálóját. – sokatmondóan nézett rám és mégis sajnálóan és vidáman.

-Ez olyan vénasszonyosan hangzott,hogy hihetetlen. –szúrtam neki oda,mire a szívéhez kapott.

-Milyen gonosz vagy. Hát így kell beszélni egy olyan istennővel,aki előtt mindenki ott hever.

-Ha látsz egy ilyet kérlek szólj.Megpróbálok majd kulturált lenni vele. –kicsattant belőle a kacagás.

-Már kezdtél hiányozni,Hófehérke.- Lassan elém sétált és merengően nézett végig rajtam.-Hah…Ha ezt Yami megtudja…sírni fog a királynőnk… Elveszti az egyik unokahugát egy ilyen barbár állat miatt. – Na igen… Ez ő. Az az Ayumi aki a körülötte lévőket,a ravaszokat és az intelligenseket becsüli,de az ilyen embereket mint Murasakibara Atsushi gyűlöli. Nem rejtenek neki elég kihívást.

-Ha lehetséges ne tudjon róla még egy ideig.

-Amíg csak szórakozol és nem látom,hogy ő maga ártott neked,nem teszek semmit. De nem ezért vagy itt gondolom. Láttam milyen agresszíven támadtad meg azt a cserepet. –Elhúztam a számat. –Nos feküdj fel és vedd le a cipőd és a zoknid. Had nézzem mit alkottál. –Úgy tettem,ahogy kérte. A cipő nagy zajt csapva ért a földre,míg a zokni hangtalanul,felfedve ezzel sebzett lábamat.Még a véren át is látszódott a vádlimon és a bokámon lévő tetoválás. Felhúzott egy kesztyűt és lassan letörölte róla. Az eddig elnyomott fájdalom új életre kelt. Éreztem a húsomban lévő szilánkokat. –Szerencséd van. Nem sérültek a tetoválások.Nem kell majd rávarrniuk a sebre is. – Analitikusan nézte tovább.- Ehhez csipesz kell. – Ahogy kimondta máris elindult egyért.Pár másodpercig volt oda,majd úgy tért vissza mintha természetes lenne a lábamnak esni az iskolában egy csipesszel.- Tudod ez nagyon rád vall. Régen is mindig megsérültél mert a többieket védted. Emlékszem,mikor jóformán egy fél fa szakadt rád és te mégis a húgaid felett álltál és varázslatos módon egyikük sem sérült meg.Bár az is igaz,hogy már akkor se voltál éppen kicsinek mondható. –Eközben a csipesz már az apró sebekben motoszkált. Emlékszem erre…Mindig mellettük voltam. Némán. Tora kitalálta,hogy mi lenne ha egy vastagabb ágon ugrálnának és hintáznának. És csodák csodájára meg is csinálták.Akkor még nem látszott,hogy bármi baja lenne a fának.Csak recsegett ropogott de nem tört. Ezután alatt ebédeltünk és az ebéd közepén újra hallottam azt a hangot…Láttam ahogy lassan elválik a törzstől és tisztán emlékszem a hirtelen félelmemre.Szerencsére a lányok egymás mellett ültek. Rájuk vetettem magam és pont ebben a pillanatban az ág búcsút intett öreg tartójának. Egyenesen rám zuhant,de én tartottam a hátam..értük. –Emlékszem hetekig szedegettük belőled a fa darabkáit,de te egyszer sem rezzentél meg…pedig eléggé fájdalmasan nézett ki. –Ismét végig simított hűvös kezével a bőrömön,nyugtatásképp,de a következő pillanatban már ismét bennem birizgált. Hah…Felnéztem a plafonra és a homlokomra tettem a kezem. Valójában ez azért volt mert már akkor is történt már velem rosszabb is. Annak a nőnek aki az anyámnak csúfolja magát voltak rosszabb megmozdulásai is. Komolyan..az a fa szinte semmi volt a baseball ütő után.

- Nem nagyon számít ha megsérülök. Egy magamfajtának… megtudni,hogy vannak olyanok akikhez tartozhat felbecsülhetetlen. Annyit tehetek viszonzásképp,hogy védem őket és mellettük vagyok bármi is történjék.- Éreztem,hogy ledermed egy pillanatra,de tényleg csak egy pillanatra.

-Ismerem az érzést….-a hangja szomorúnak hatott. Már van egy tippem miért…Hiszen amikor utoljára láttam éppen egy apró gyermeket tartott a kezében. És most ez a gyermek sehol sincs.-Mi tennél ha el akarnák tőled venni őket?

-Azért ,hogy biztonságban legyenek vagy csak úgy?

-Csak úgy.

-Nem engedném.

-És ha bántani akarnák őket?

-Elpusztítanám azokat akik megpróbálják ezt.

-Olyan szenvtelenül mondod ezt,hogy el is hiszem.Bár ebben…Mind egyformák vagyunk. Mi feketék,de még így sincs mindenkinek bátorsága..hiszen ki indulna el egy vesztes háborúba?. –A hangja bársonyos és szomorú volt…

-Én gondolkodás nélkül ha rólatok lenne szó. Nem tudok olyan forgató könyvet elképzelni,hogy veszítsek egy olyan háborúban amit a szeretteimért vívok.

-Ezt hogy érted?

-Egyszerű.A legtöbbször akkor beszélünk vereségről,hogy ha az egyik fél feladja és nem próbálkozik tovább azért,hogy az éppen győzelemre állót letaszítsa.Nem emlékszel az Attack on Titan openingjére?

-Hoh? –Hirtelen egy nagyobb darabot rántott ki belőlem.

-„Ami végez a prédával az nem a fegyver,nem is a képességeid,hanem a saját gyilkolási szándékod” – röviden felkacagott.

-Végül is igazad van. Készen vagyunk. Az igazat megvallva az volt a probléma,hogy túl erősen rúgtad meg. Túl vannak feszülve az izmaid.Mikor mozogtál utoljára?-elgondolkodtam egy pillanatra.

-Úgy egy hete.-feleltem nyugodtan mire hirtelen erős szorítást éreztem a sebeknél. Halkan felnyikkantam. –Ezt most miért is kell? –Kérdeztem rá csevegve.

-Azért mert te teljesen hülye vagy. A tested nagyobb igénybe vételhez van szokva. És még csodálkozunk,hogy megsérülsz. Lustultál te ostoba macska ugye?! –csattant fel.

-Néha az is kell.

-De nem ennyi ideig te láng ész. Hogy lehetsz te zseni?-pufogta

-Hát ezt én se tudom. Pedig láthattad milyen hülyék közé születtem. –vigyorodtam el.

Fel akartam ülni,de ő visszanyomott.

-Még be kell kötöznöm. –Hallottam a puha lépteit és az apró motoszkálást. Rá kellene kérdeznem,hogy jól gondolom-e a dolgokat…

- Támadás készül.

-Mennyit tudsz?

-A célpont a csodák generációja.

-Eltaláltad.

-Mióta?

-Egy ideje gyanította.

-A tehetségük miatt.

-Pontosan.

-Miért kell rá vigyáznom?

-Mert úgy látta,hogy talán javadra válik.Bár a sebed miatt…nagyon dühös lesz.Egy biztos nem én fogom neki elmondani. –Éreztem egy erősebb szorítást. –Kész is vagy. Most már aztán mozogj rendesen. Ez neked meg sem kell kottyanjon. – Lendületesen ültem fel és szinte lepattantam az ágyról. Kinyújtóztattam minden végtagom és fáradtan szétnéztem.

-Húzós napod volt.

-El nem hiszed mennyire. Ez a sok érzelem fárasztó.

-Üdv a normál emberek világában. –kacagott fel gonoszan. –Hooh.Te nőttél? –kérdezett rá döbbenten.

- Tessék?

-Jóval magasabb vagy,mint amikor legutóbb láttalak.

-Mi van? Csak észre vettem volna ha növök. Minimum a ruháimat le kellett volna cserélnem.

-Elég jó szemem van az ilyesmihez,hidd el nőttél. Na pattanj a centihez szépen,had mérjelek meg. – Lehetetlen,hogy még nőjek..Így is én vagyok a legmagasabb lány a családban…-Mikor mértek utoljára?

-Úgy egy éve. – ismét nevetés csattant ki belőle.

-Ez alatt az idő alatt simán nőhettél te bolond macska.

-De én nem akarok nőni. –néztem rá komolyan. Barna szemében csintalanság csillant.

-Mennyi voltál legutóbb.

-Kereken 170 centi.-gonosz mosoly költözött ajkaira.

-Akkor van több  nagyon rossz hírem csillagom.

-Nana!

-Már közelebb vagy te a 180-hoz mint a 170-hez.

-HE?!

-Ezek szerint csúnyán át lettél ejtve. Mégis ki mért?

-Hát Shi-na neem. Nem merte..

-Shiroki? Tőle teljesen várható,hogy ilyenekben füllent,csakhogy kényelmesebb legyen neked. Ez..az a baj,hogy igaz..

-Mégis mennyi az annyi?-kérdeztem rá csendesen.

-185 –lefagytam. Sistem Error.Rendszer újra indul. Lecsúsztam a mérce mentén és szétvetett lábakkal lenéztem magam elé.

-Hogy…?

-Ez a biológia kedvesem.

-De….

-Azért döbbenet,hogy nem vetted észre magadon…Látod ez a rossz oldala,ha nem törődsz rendesen a testeddel. –dorgált meg.

-Nem lehet…És én még főzni akartam neki…ezek után örüljön,ha nem tanítom meg repülni,úgy mint a kis verebeket…-motyogtam magam elé.. De várjunk…-Mi rossz hírek vannak még?

-Oh te kis naiv. Hát az,hogy szerelmes beléd az az őslakos és ha rajta múlik,nem sokáig marad meg az erényed. –kacagott fel sokatmondóan. Enyhe pír szökött az arcomra.

-Nem hiszem.

-Dehogynem. Ebben sokkalta tapasztaltabb és bölcsebb vagyok mint te,hiába van akkora IQ-d.

-De…AH. Áruld el nekem.  Miért is jöttél te ide? –kérdeztem rá az orrnyergemet masszírozva.

-Hogy legyen egy normális felnőtt felügyelet és mert éppen nem volt dolgom. – kedves pajzán vigyorral ezt közölni…kész gyilkosság.

-Hogy te..normális ?

-Akkor egy normálisabb most ne foglalkozz a részletekkel. – csücsörítette gyermekien.

-Valaki mondja meg nekem…mibe keveredtem és miért? –itt Ayumi felröhögött.

-Azért sajnálom szegény flótást. – szólalt meg a könnyeit törölgetve.

-Miért?

-Hát…nem tudja milyen vaddal játszik.-Van benne valami…- De azért…kíváncsi lennék arra,hogy milyen arcot fog vágni amikor meglát kosarazni. Már csak azért is megéri itt maradnom. – Fél kézzel megtámasztotta az arcát és így mégjobban hasonlított egy csodaszép babához.

-Az igazat megvallva ezt én is várom. Főleg,hogy szembe kerüljek vele.

-Meghiszem azt. Főleg,hogy te a centerek elleni csatákra és váratlan támadásokra szakosodtál úgy mond. –Így igaz…Végül is nagyokat ugrok és nem én vagyok a csapat legmagasabb tagja…így nem várt részről jön a csapás.

(Murasakibara Atsushi)

Unalmas és egyszínű. Semmi megerőltetőt nem csinálunk,így csak jobb. Az íze…a nyelvemen…mint az olvadó csokoládé, a pillecukron…de annál jóval finomabb.Ahogyan átadta magát nekem…De még nem teljesen.Tartotta magát. Ez tetszik. Tetszik ahogy viselkedik. Már év elején feltűnt. Ő más. Oda figyelt rám.De csak ha muszáj volt. Ha neki akartam menni,hogy megszaglásszam,elreppent mint valami pihe. És az a gyorsaság…Az az édes hang. Tetszik,ahogy a nevemet mondja. Sok hangsúllyal tudja mondani. De eddig a nővér szobában lévő a kedvencem. Nem tudom,miért viselkedtem úgy…furcsa érzés. Mintha a legeslegkedvencebb édességem lenne… Aw…Ezek szerint tetszik?Szeretem..Én tényleg szeretem.Sookkal sokkal többet akarom megérinteni.Törődni akarok vele,meg akarom szagolni,azt akarom hogy megöleljen,és egymáshoz közel legyünk. Igaza volt Akashinak. Tényleg nagyon önző vagyok. De tudom,hogy megszerezhetem. Ő is olyannak látszik. Tehetségesnek és hűségesnek. Masachin nem kedveli. Talán pont azért mert ellenálló. De látom rajta,hogy tiszteli és tart tőle. Megértem miért. Elsőnek én is megtorpantam amikor megláttam. A haja és a bőre fehérsége,a hosszú,vékony lábai és karjai nagyon törékeny külsőt kölcsönöztek neki.Aztán mikor belenézel a szemébe…Mintha egy tigris szemébe néznél,aki bármikor támadhat. Aztán ha közelebbről megnézed,látod,hogy milyen kellemesen izmos. Szép. Az első lány aki nem lohol utánam. Végül is…ő olyan mint az a fehér macska az udvaron. Nem rohan senki után. Néz és ha tetszel neki oda megy. Hozzám most oda jött…és talán ez volt a legnagyobb hibája. De valahogy úgy érzem,mindig úgy cselekszem ahogy ő elvárja. Mintha látná a jövőt,látna engem. Ijesztő mégis tetszik.