Murasakibara Atsushi fanfice part 2

Purple Giant and Sarcastic Snow White

Erősen pislogtam,hogy hátha csak egy rossz álom,amit látok.Komolyan…Hogy lehet megbukni pont jóformán a humán tantárgyakból…De ha mindezt figyelmen kívül is hagyom…hogy a viharban képes valaki megbukni rajzból?! Már nem azért a pár yenért…Ennél a tanárnőnél szinte lehetetlen. Annyira jóságos és naív,hogy egy pálcika emberbe is belelátja a mélységet. 

-Ööö…Murasakibara-san…ezt,mégis hogyan…? –kérdeztem rá picit habozva.

-Hm? – nézett le értetlenül nyammogva.

-Hogyan sikerült ezeket az érdemnek nem nevezhető jegyeket összehoznod?- pontosítottam. Erre csupán egy kicsit kezdte ráncolni az orrát.

-Unalmasak.- csücsörített. Istenem…Ez a válasz…Mennyiszer hallottam már a húgaimtól…  Tipikusan a tehetséges emberek felfogása,akik tudják,.hogy ha próbálkoznak sikerül minden,de ahhoz,hogy próbálkozzanak fel kell kelteni a figyelmüket,ami egy másik sokkal nehezebb feladat. Nekohimével is megszenvedtem rendesen ilyen téren.

-Lehet,hogy azok,de csak azért mert nem jól állsz hozzájuk. – kifejezetten kedvesen dorgáltam meg,de az arckifejezése nem változott csak felszegte a fejét.

-Akkor sem akarom. – El kellett fojtanom a nevetésem,komolyan…Akár egy hiperaktív gyermek,aki saját bevallása szerint a saját útját járja,de ezzel csak azt akarja elérni,hogy törődjenek vele. De ha már gyermek…

-Áh már értem. Tehát képtelen vagy rá. – szinte megdermedt és az ér kezdett kidagadni az fején. 

-De képes lennék rá.- megváltozott a hangja.

-Nem hiszem. Végül is,ezek a jegyek azt mutatják,hogy nem vagy elég jó ahhoz,hogy minimum hármast elérj…sőt –Hetykén lenéztem az előttem lévő ellenőrzőre- Talán egy óvodás intelligencia szintjét sem ütöd meg. –Erre felpattant és a padra csapott.Minden leesett.

-De igen is képes vagyok rá! Nem vagyok hülye! – kiabálta kiborulva.

-Oooh tényleg? Bizonyítsd be. 

-Be is fogom! Jobb leszek mint te! –pff…nem bírom.Kicsattant belőlem a nevetés.

-Rendben Murasakibara-san. Örülök,hogy mindent bele fogsz adni és számítok rád mint rivállis. – felnyújtottam a kezem kézrázás miatt de ő csak meredt rám. Azt hiszem leesett neki,hogy mit mondott….- Oh és megnyugtatlak,ha vissza vonnád ezt a csodálatos hadüzenetet és miattad esik kár a megítélésemen meg fogom találni a megfelelő módszert arra,hogy bosszút álljak.- enyhén eltátotta a száját de megfogta a kezem és megszorította. Kezd vissza térni a morcos,kényes megszokott Murasakibara Atsushi akit eddig láttam.

-Olyan vagy mint Aka-chin…- Morgott maga elé és vissza ült a székbe. –Mutasd meg a tiéd. Úgy fair. – Egy kis töprengés után oda ballagtam a padomhoz és kihalásztam az én kicsi füzetecskémet. Ahogy vissza értem,kinyitva letettem elé és picike mosoly kíséretében figyeltem az arcát. Néhány izma rendült csupán meg amikor szembe került azzal,hogy csak a legjobbal érem be. Aztán elért a testneveléshez. Nem volt jegyem. Szinte már analitikusan,szakértőként végig nézett rajtam.

-Miért? –Kérdezett rá nyíltan.

- Azért mert unalmas és nincs hozzá kedvem. 

- Ha én is,akkor te is.

- Nem.

- De.

- Nem vagyok hajlandó.-lehajolt hozzám és amikor az arcunk egy vonalba került semmitmondóan bele nézett a szemembe.

- Akkor viszlek .- Bele néztem mélyen a szemébe és láttam,hogy nem viccel.De én  sem. Sokmindent eltűrök,de azt,hogy az a nő ugráltasson,na azt pont nem.Nem hiányzik se nekem,se neki. Pont megfelelő a mostani helyzetünk. Félévkörül elmegyek az igazgatóhoz,elviszem az Angels igazolását az edzésekről és ennyi meg egy Bambi.

- Akkor viszel,de én nem csinálok semmit.- egy enyhe mosoly bukkant a szája szegletében és a szeme szinte vibrált.

- Más vagy,mint amit elképzeltem.

- Te pedig pontosan olyan. -  Mély sóhaj kíséretében felálltam és elkezdtem összepakolni a cuccom. Senki nem ült Murasakibara mellett. Bár megértem miért. Néha eléggé ijesztő lehetett a méreteivel. Mindent bezsúfoltam a táskámba,majd fogtam a padomat és megindultam,lassacskán topogtam vele szépen levírozva a többi között. Nem fogom a fejem felé emelni…azzal csak siettetném a sorsot.De hirtelen minden súly eltűnt a kezemből. Murasakibara fogta fél kézzel és minden akadályon átemelve lerakta a sajátja mellé.Majd mint akinek,semmi dolga nem lenne,szépen letelepedett a sajátjához és lehajtotta a fejét,mint aki aludni készül. Most…ezt meg kellene köszönnöm? Végül is én nem kértem,de magától tette. 

-Köszönöm.-  eléggé méltóságteljesen sikerült bejelenteni…no de sebaj.Leültem és egy jegyzet füzetet kotortam elő.Egyenes háttal ültem a padban és egy ideig csak meredtem a füzetre. Kell valami alap terv vagy irány elv ahhoz,hogy minden tantárgyból sikerüljön neki javítani…Egy lila tollat előkapva felírtam a monogramját a lap tetejére. Nos…elsőnek azokkal kell kezdeni amikben van valami féle potenciálja. A háztartástannal lenne ildomos kezdeni,hiszen imád enni és valószínűleg élvezné a cukrászatot,főleg az elkészült ételek elpusztítását.A termet lehet el tudom kérni keddenként és csütörtökönként,ha minden kötél szakad akkor nálunk is mehetünk. Shiroki imádja ha vendég van mert akkor én főzök,már csak a vendégeink egészségi állapotára való tekintettel is. Nem mintha olyan rossz szakács lenne…csak hajlamos néhány dologból túl sokat használni,ami a tapasztalatlan étkezőnek nem okvetlen normális. A japán irodalomhoz és történelemhez tudok neki jegyzetet adni,hiszen Torának is készítek és az eléggé egyszerűen van fogalmazva.Aztán a világ irodalom és történelem…ott pár dolgot csak szóban tudok elmondani,de az is megoldható. Végül is nem halok bele,hogy ha jegyzetet kell készítenem,a már meglévő tudásomból. Rajzból,ha jól tudom,akkor projekt munkákkal lehet javítani és ha megkérem Minami-senseit akkor biztosan bele megy,hogy segíthessek Murasakibarának kibontani a művészi szárnyait. Aztán ének…kotta olvasással,zene elmélettel és történettel fel tudjuk húzni az átlagot akár négyesre is…Biológia..Na az már picit nehezebb ügy,a tanár úr eléggé szigorú,de megoldható.Bár készítenem kell pár jegyzetet. Mély levegőt vettem. Valaki figyel. Nagyon is. Érzem magamon a munstráló tekintet,mintha csak a színpadon vagy egy próbán esetleg egy versenyen lennék. Jelenleg idegesít. Mivel egy ember van rajtam kívül a helységben nemigen kell hú de sokat gondolkodni azon,hogy ki néz. Oldalra pillantottam és tényleg ő nézett. Bár próbálta a lelkem titkolni,hiszen alvást színlelt és csak az egyik szemével nézegetett,de azzal túl intenzíven ahhoz,hogy titokban maradjon. Van még mit gyakorolnia,kémkedés vagy éppen észrevétlenség terén. De egy részről aranyosnak is mondhatnám,hogy ennyire erőlködik. Már…Pedig még bele sem kezdtünk semmibe.Figyeltem egy ideig,majd amikor szépen lecsukódtak a szemei és egyenletesen lélegzett,hátradőltem egy kifújtam a levegőt. A lábaimat is kinyújtottam és nyújtózkodtam egyet. Minden izmom elnyúlt és ellazult. A jobb kezemet a szemem elé raktam és minden kifejezés eltűnt az arcomról. Kicsit néha azért fárasztó ez az állandó megjátszás és figyelés.Sokkal könnyebb lenne,hogy ha önző lennék és nem érdekelne senki magamon kívül. Nem kellene a családra,barátokra,iskolára vagy éppen bármire gondolnom és úgy változtatni a viselkedésemet,ahogy nekik tetszik. Főleg amióta itt vagyok. Mindig ügyelnem kell arra,hogyan viselkedem… Míg azért az Angels Pulgatoryban szabadabb voltam. Mindenki szabadabb volt hála Yaminak... Az idő egy részében nem kellett semmire se figyelnünk. Jóformán tombolhatott a saját személyiségünk úgy,ahogy akart,csupán győznünk kellett és viselkedni a Fehérekkel és a Szürkékkel. Ja igen,azt kihagytam,hogy a régi iskolánkban 3 egyenruha volt. Fehér,szürke és fekete. Az Angels Academy alapvetően el volt így osztva,hiszen a cég,ami alapította három igazgatóval rendelkezik és még felettük is áll egy személy. A három igazgató mindegyikéhez tartozik egy szín. Luna Angels-hez tartozik a fehér,Faustus Angelshez a szürke és Yami Angels-hez a fekete. Igen. Az unokanővérem fiatal kora ellenére igazgató. Megvan a saját oka. A három igazgató jelen van az iskolában és az egyenruhák jelentik azt,hogy ki patronál,kinek a tanításait követed,hiszen ez a három ember nagyon különböző. Ezért az egyenruhát viselő emberek is mások,más értékrenddel és ezért alakult meg a három ház. White Angels, Grey Angels és Black Angels. Menny,Föld és Pokol. De leegyszerűsítve a mindennapokban is megkülönböztettük egymást. Fehérek,Szürkék és Feketék. Valójában a megkülönböztetés nem teljesen igaz,mert csak a Fehérek hordták fent az orrukat. Jó elismerem,hogy a Szürkék is féltek egy picit tőlünk, a Feketéktől, de ez csupán azért volt,mert a Black Angels az Angels csoport kardja. Picit,na jó eléggé féktelen és szeszélyes kardja. Hiányoznak…Alig várom hogy ez a küldetés véget érjen és újra ott legyek. 

-Komolyan…Milyen problémás ez az élet nevű játék.- halkan szökött ki a számon,de az alvó férfiú azonnal megrezzent rá. Nagy nehezen feltápászkodtam és mellé sétáltam.-Murasakibara-san…ideje felkelni. Nemsokára le kell menned testnevelésre.-Erre bezzeg nem reagált…A kis pimasz. Bár… jó lenne,ha sokan lennének ilyen nyugodtak…és örülnék,hogy ha ilyen békés álmaim lennének. Lassan hatalmas fejére raktam a kezem és megsimogatta.-Murasakibara-san tényleg itt az idő elindulni. –Erre beletolta a fejét a kezembe,mint valami dörgölőző cica.

-Még egy picit…- ásított.Ismét megsimítgattam,mire tényleg lassan kezdett magához térni.

-Nem nem…..Ideje indulnunk.-Hatalmasat ásított és felkelt picit kócos fejjel,de ez valószínűleg nekem köszönhető.Ahogy álmatagon szétpislogott megakadt a tekintete rajtam és felkapott,minden jellegű tájékoztatás nélkül. 

-Ezt mire véljem?- kérdeztem rá a hóna alól,mire egyenletes tempóban neki indult.

-Most én jövök.- Nem igazán értettem,hogy mit szeretett volna ezzel mondani,de csak ment és ment. Én pedig mint valami krumplis zsák utaztam. Egyenesen bevitt a fiúk öltözőjébe majd nemes egyszerűséggel kinyitotta egy szekrényt és betett. Én pedig csak pislogtam a sötétben,hogy ez meg mi a tököm…de ez részlet kérdés. Pár perc után kinyílt az ajtó és kivett,mint valami babát és bedobta a cuccait.Ezután ismét kalandra vitt,egészen egy teremig,ami előtt Himuro állt.

-Muro-chin add ide a váltás pólód. – az említett hal efektus kíséretében bement a terembe és kihozott egy felsőt. A lila óriás mit sem várva elvette és tovább sétált. Ismét a fiú öltözőben állt meg és lerakott.- Vagy felveszed vagy én adom rád. És így történt,hogy inkább saját kezűleg felvettem és leültem.

-Nem. 

-De.

-De akkor sem.

-Milyen zavaró. –azzal ismét felvett és ezúttal az udvaron állt meg.- Masako-chiin,elhoztaaam- azzal levágott Araki-sensei elé. 

-Csak ide került Kagamine? – túl nyugodt hang..ijesztő.Oh…erről jut eszembe.

-Hát persze Sensei,mivel hoztak.-az ér kezdett dagadni a fején és elő vette a fa kardját.

-Murasakibara,csak fogd.Én addig kivégzem.-látszott rajta,hogy komolyan gondolja,de nekem már erre is megvan a tervem.

-Sensei…emlékszik Yamira? –erre ledermedt. Egy mély sóhaj után,dramatikusan folytattam. – Mert ő emlékszik önre. Már csak azért sem akartam ide jönni,mert akkor át kell adnom a kiránynőnk üzenetét.- egy pici remegés futott végig testén.

-Mit?

- „Alig várom, hogy újra játszunk Masako-chan. Remélem még mindig olyan szenvedélyes vagy mint voltál” és talán még azt is hozzá tette,hogy vigyázzon az unokahúgára,azaz rám. – Szinte minden szín kifutott az arcából. Vicces…áh meg kell majd köszönnöm Yaminak,hogy én adhattam ezt át és a kezembe adott egy ilyen fegyvert… 

-Te az ő..?

-Igen.

-Akkor meg mit keresel itt?!- ordított rám.

-Az egyenlőre ti-tok.

- 10 kör- jelentette be,vérszomjas arccal. Murasakibara karjaiban csak meglóbáltam a lábam és érdektelenül meredtem a nőre. 

- Ez nem meglepő reakció.Nem értem mi benne a szenvedélyes. 

-20. Murasakibara rakd le. Indulás. – Én neki álltam sétálni,a lilaság pedig lomha léptekkel futásnak eredt.-Futásró volt szó!

- Az ön részéről Sensei. – rám akart csapni a kardjával,.de egyszerűen eldőltem az egyik irányba és csináltam egy egyszerű fordulást,mintha csak a levegőben lennék és nem is várva semmire tovább mentem.Elkezdtem a talajt bámulni,hogy nehogy kitörjön belőlem a röhögés. De aztán elkezdett távolodni a talaj. Na…Már megint poggyász lettem? Felnéztem a centerre ,aki semmitmondóan bámulta az edzőjét. 

-Majd fut velem. – kezdek tompulni. Nem vettem észre,hogy vissza jött,sem azt,hogy mögöttem állt. Ez lenne az öregedés…? De minden esetre ez megdöbbentett rendesen…Hatalmas lépteivel,a gyenge kocogás is futásnak minősült a többiekhez képest. Így jobban átgondolva…nem csak a lábai hosszúak,de a karjai is. Hatalmas a tenyere és erős izomzatú. A korához képest. Ami azt jelenti,hogy nem megerőltető számára,ha engem cipel,de a saját maga és a méretei eléggé kikészítheti. Nem hiányzik,neki a plussz súly. Ráadásul.. Attól,hogy nem voltam itt,minden testnevelés órát megfigyeltem,ahogyan az edzéseit is. Szóval tudom ám,hogy megdöbbentő amit tett,éppen ezért nem szólt vissza az a nő. Haah….

-Nem fogok veszíteni. – puffogta magában ismét. Még mindig itt tart..?

-Hmm..Talán mégsem lesz olyan unalmas ez az év. – merengtem el hangosan.