Ahogy az ablakban álltam és bámultam kifelé elragadtak a gondolataim. Ez a hely…Unalmas.Amióta elhagytam az Angels Academy-t a Senpaiok kérése miatt,minden túl unalmas lett. Hiányzik a csapatom,hiányzik a kosárlabda és hiányzik az is hogy nem klisés emberekkel vagyok körülvéve.De persze Akitán,jobban mondva a Yosen High-ban tömérdek ilyen semmitmondó karakterű ember van.Ezt már meg tudom mondani,hiába vagyok itt csak 2 hónapja. Így jobbnak láttam felvenni az jéghideg mintadiák szerepét. Senki nem szól hozzám és én sem szólok hozzájuk. Na jó,most elég nagy dolgot állítottam,ami ráadásul csak nagyjából igaz,hiszen volt pár le nem vakarható,sziporkázó egyén. Ilyen például Himura Tatsuya aki mély megdöbbenésemre nem ismert meg,pedig Torával az egyik játékosommal közeli kapcsolatot ápolt,sőt Amerikában nem egyszer-kétszer találkoztunk. Hah ahogy bájolog és elő adja a nagymenőt…Legszívesebben képen verném. Egyedül a fegyelmi eljárás tart vissza és a szomszéd teremben leledző Tora,akit elég nehéz a tudatlanságban tartani,bár eléggé jól bevált az „Ez nem az a Himura” mondat. Nála már csak a kapitányuk Okamura idegesítőbb,aki amekkora kolosszus…akkora balfácán. Bár azt el kell ismernem,hogy van bennük potenciál,de ennyi az egész.A csapat húzó ereje Murasakibara Atsushi. A 208 centis center ereje és idiotizmusa egyszerűen lenyűgöző volt.Amennyi édességet betermelt egy nap alatt…én azt minimum 2 napig fogyasztanám.Bár az is igaz hogy ő inkább volt egy lila óriás mint egy ember.Ráadásul középiskolás és még növésben van. Talán Dru-sannak lenne esélye az ereje ellen…Bár ez hülyeség. Legyőzné. Talán Tita-channak félnie kellene még tőle,de ha az én orosz centerkém tovább folytatta az edzést akkor nincs mitől félnem.Lesz esélye.Hah…nem is volt szó arról,hogy játszunk ellenük…se semmi hasonló. Na de…ennyi pofázás után had mutatkozzam be. A nevem Shirayukineko Kagamine. Bár maradjunk a Shirayukinál. Általában a nevem ezt a részét írom mindenhová a Nekot jótékonyan lehagyva.A szüleimnek mániája volt a gyermekeik nevébe belevinni valahogy hogy macska… Apám japán állampolgár míg édesanyám magyar,tehát félvér vagyok. Pár hónapja rendeltek vissza Japánba,de amúgy különböző országokban bóklásztam,de legfőképp Amerikában a féltestvéreim mellett. Ott tanultam és edzettem az Angels miatt. Végül addig fejlődtem míg az Angels Pulgatory alkapitánya lettem,bár jelenleg Akitai lakos vagyok, iskolámnak hála, azon belül kíváncsi unokanővéremnek. 170 centire helyezkedik el a fejem búbja a felszíntől.Fehér hajjal születtem, zöld szemekkel születtem,bár az egyik eléggé sárgára sikerült. Imádom a hideget,az édességet,a csapatomat és utálok veszíteni. Nem szeretem továbbá az idegen,irritáló embereket, a pláza állatokat,azokat akik külső alapján ítélnek stb stb. Mint már említettem a Yosen High-ba járok,ahol az első évemet tengetem,a Murasaki Atsushi nevezetű állatfaj megfigyelésével és elemzésével. Érdekes munka. Kaptam már jobbat is,egy ideje kifejezetten magányosnak érzem magam. Továbbá hiába vagyok relatív jó sportoló nem szeretem a tesit. Kifejezetten irritál a tanárnőnk Araki-sensei. Bár azt elismerem,hogy mint nőt tisztelem,hiszen tudja irányítani azokat a majmokat,akiket a kosárlabda csapatunknak csúfolunk. Hah..említettem már…hogy mennyire unatkozom? Nem állítanak semmi kihívás elé..Ez az iskola játék, vagy inkább kabaré. De a komédia kategóriába is belepasszolna…
-Kagamine-san! –Áh ez a hang…drága matematika tanárunk édes lánc fűrész hangja.Vajon mióta szólongathat…?- Kagamine!- ordította minden nemű türelem nélkül.
-Igen Sensei? – emeltem rá metszően a tekintetem. Erre összerezzent és elpirult. Ohó…
-A maga dolgozata lett a legjobb,de a viselkedése egyszerűen hallatlan a mai napon.- kezd bele lendülni…én már látom rajta.
-Gomenasai Sensei. Miért akar velem beszélni?
- Egy diákról lenne szó. Szeretnénk,hogy gondoskodjon róla.
-Kiről?Mikortól?
-Következő órán fogja az osztályfőnökük ismertetni a részleteket. Jelenleg még a tanáriban folyik a megbeszélés az üggyel kapcsolatban- áh akkor ezzel megspórolt egy kérdést,az osztály főnökkel kapcsolatban,de generált mellé egy kettőt.Mindegy.
-Értettem. Ha nem bánja ebben az esetben vissza indulnék a terembe.- Meg sem várva a válaszát megfordultam és elindultam. Céltudatosan haladtam a terem felé,magam elé nézve. Csak tudnám,hogy az ilyenekkel miért zargatnak? Láthatják,hogy mennyire pocsékul jövök ki a legtöbb diákkal. Röhejes felfogásuk van az úgynevezett felnőtt humanoidoknak. De mégis úgy érzem valami érdekes jön ami megtöri ezt az unalmat.Ahogy haladtam előre hirtelen egy nagy árnyék vetült rám. Áh…ez Murasakibara. Mellette Himuro magyarázott neki nevetve és észre sem vettek,pedig nem számítok Japánban kicsinek. Ez a nap…egyre problémásabb. Egyik lábamra helyeztem a súlyom és egy egyszerű pörgéssel kikerültem. Az alacsonyabb ledermedten állt.
-Legközelebb azért ne legyetek ilyen figyelmesek. Még a végén valaki megköszöni.- néztem hátra a vállam felett.
-Hah láttátok? a Jéghercegnő kioktatta Himura-samat!
-A kis… -
-Milyen bátor!
-Inkább csak rideg. Mint valami jégcsap. - suttogások. Mindenfelől. Azt hiszem szereztem pár utálót. Bár nem értem a lányokat.Nem értem,hogy nem lehet látni egy ember hibáit…Vagy éppen,hogy hagyhatnám,azt , hogy fellökjenek a francba. Ch…logika…Kicsit feszülten ültem be az osztály terembe és nagy lendületemben elővettem a telefonom. Az online sakk mindig segített újra racionálisan látni az életem,de ha az sem segít akkor egyszerűen beszél az unokanővéremmel. Yami mindig képes volt rám hatni és ösztönösen követtem őt ,azóta a nap óta, mióta megmentett. Bár azt el kell ismernem néha voltak hajmeresztő ötletei és tervei,de pont ez adott számára egy olyan vad bájt ami elbűvölővé tette. De azért egy jó sakk partinak örülnék. Múltkor volt egy férfi aki okozott egy kisebb fejtörést.Hamamiya-sama néven mutatta be magát és majdnem döntetlen alakult ki. De csak majdnem. Azóta se találkoztam olyan alantas kígyóval mint vele. Bár élveztem. Érdekes mosoly kúszhatott az arcomra,mivel a teremben lévők meghátráltak. Heh,jól teszitek,mert nem okvetlen tolerálnám most az oktalanságotokat. Minden izmom üvölt azért,hogy végre újra jól megdolgoztassam őket.Ahogy lepillantottam a kis halvány lila kütyümre észre vettem,hogy egy (pár) üzenetem már van,mégpediglen Harutól,Torától és Hamamiyától. Nolám falra festett ördög.
„A próba elmarad.Valamikor össze kellene jönnünk,nem gondolod? Még nekem is hiányoztok lassan.Minnél hamarabb egyeztessünk.Ja,és ne merészeld ignorálni ezt az üzenetet mert a telefonod egy nyílásodban landol!
A te szeretett Haru-chanod”
Esküszöm ez a nőszemély…nem változott semmit. Ugyan az a kotnyeles menedzser mint aki volt.Bár ez az ötlete nem is rossz...Talán otthonról felhívom. Úgy gyorsabban tudnánk haladni a szervezéssel.
’’ Shiro-chaaan,
Át akarok hozzád menniii.Uncsi itt. Mikor játszunk? Ebéd szünetben a tetőn? „
Hah…Tora.Az egyedüli.Gyorsan bepötyögtem egy okét aztán máris ugrottam az utolsó üzenetre.
„Mit szólnál egy új játékhoz?
H3”
Na ez meg….Még a nevét is lusta kiírni…Meg mi az hogy san? Vagy esetleg H-san? de ezek szerint az is luxus. Meg milyen új játék? Nem tudtam tovább gondolkodni mivel az átkozott csengő jelezte,hogy ideje elraknom a telefont,hacsak nem szeretném,hogy elvegyék. Hamar a padomban landolt ismét,majd egyenes háttal és enyhén unott tekintettel kezdtem az ajtót figyelni. Az osztály főnökünk szinte bezuhant a terembe és kecsesen landolt az asztalon eszeveszett vigyorral. Shiroki-sensei volt a legfiatalabb tanár a Yosenben és a legtöbb lány és néhány fiú is úgy csorgatta utána a nyálát mintha valami isten lenne. Elismerem,hogy nem csúnya,de az épelméjűsége kétséges. Mellesleg az unokabátyám. Ahogy felállt hátra dobta enyhén tépett fekete haját,mire a lányok kaptak egy kis sikító görcsöt a fiúk pedig egy agylobbot. Tapintani lehetett a rossz kedvüket.
-Nana gyerekek,csendesen. – kacsintott egyet,mire a női nem kevésbé normális képviselői a bugyijukba pirultak. – Egy nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk ma. –kezdte el a hivatalosabb hangnemében. – Ami kivételesen nem az,hogy milyen nyakkendőt vegyek fel holnap…haneem osztályunk 2 kiváló tagját érinti. – he? –Bár el kell ismernem,.hogy másban magaslanak ki jelenleg,de mindkettőjükben megvan a potenciál,ahhoz,hogy segítség osztályunk győzelmét a télen és tavasszal megrendezett versenyeken. De ahhoz,hogy minden téren kiegyensúlyozottak legyünk és hogy a mi kis kosárlabda csillagunk tovább játszhasson kitaláltam egy briliáns tervet. – Ne….neee….rossz előérzetem van. Nagyon rossz. A hátul ülő Murasakibarára néztem a szemem sarkából. Látszólag fel sem fogta,hogy miről van szó,csak a pockyját eszegette halálos nyugalommal… Én is akarok… Nem ér. Meg amúgy is,mi az,hogy ennyire nem érdekli a saját sorsa?
-Mit Shiro-sensei? – pillogott rá az osztályunk nyali királynője Mimi.
-Aaazt, hogy Shiroyuki-chan és Atsushi-chan együtt fog mostantól tanulni,sportolni éés a mi drága hercegnőnket hátra ültetjük az újdonsült pártfogoltja mellé..-Eh?! Olyan boldog csillogó tekintettel nézett rám,hogy menten befejelem a padot…
-Tessék? – nézett fel Mursakibara.Még a rágást is abba hagyta.
-Ezt ismételje meg Sensei,mert azt hiszem,hogy rosszul hallottam. – A hangomban lévő metsző él és ridegség ellenére ugyan úgy vigyorgott,de picit összerezzent.
-Hát együtt fogjátok az időtök nagy részét tölteni,hogy Atsushi ne bukjon meg te pedig sportolj. Ugye,milyen briliáns?
-Nem.
-Na de Shiroyuki-chaan
-Nem. Nincs az az isten. –Mélyet sóhajtott majd jóformán trillázva szólalt meg.
-Na gyerekek menjetek ki az udvarra,úgyis testnevelés lesz a következő órátok. Én addig beszélek a két kis madárkámmal.- a lányok csalódottan a fiúk pedig olyan boldogan hagyták el a termet,hogy az hihetetlen.Amint az utolsó ember is kiment bezárta az ajtót és picit félénken pillogott rám.- Gyertek ide a tanári asztal elé. – Jóformán egyszerre értünk oda,de én valahogy hamarabb lekeveredtem, az előtte lévő padba mint az óriás.Bár szerencsétlennek még a lába se fért be rendesen.
-Shiroki. Áruld el nekem. Mi vezetett téged erre a döntésre és miért hiszed azt,hogy briliáns?- úgy húzta össze magát mint valami kiskutya aki fél a közeledő vihartól. Az indulataim és a ,,családi" légkör miatt teljesen elhagytam minden tiszteletet és megszólítást.
-Hát Yuki-chan…tudod…hát ha Murasakibara nem javít….akkor Masako leordítja a fejem…és ha továbbra is ellógod a tesiket akkor is….és úgy gondoltam,hogy ez mindkettőtöknek jó lenne…
-Hát te nem vagy normális Shiroki. –Csattantam fel. – Nem viccből nem megyek be és amúgy is hidegen hagy a szerelmi életed,ráadásul én nem tudok csodát tenni ezzel itt. –böktem oldalra.
-Jé,te tudsz hangos és szerencsétlen is lenni. –Jegyezte meg a lila hajú.
-Murasakibara.Neked ez megfelel? –nézett rá,Shiroki reménykedve.
-Nem.Nem akarok tanulni. – fújta fel az arcát.Ki-chan tudhatta,hogy vele egyszerűbb dolga lesz,mivel higgadt maradt és jó kedvű.
-És kosarazni?-kérdezdett rá buzgón.
-Akarok.
-Tehát?
-Vele leszek.-Ezzel a mondatával ismét elérte,hogy az a szerencsétlen úgy ragyogjon akár egy villany körte.
- Ne,ne Shi-chan látod? Ő belemegy. Te vagy az utolsó reménye.A megváltó angyala.Az unokabátyád egyetlen reménye-hah attól,hogy Angels-be jártam én nem vagyok angyal,vagyis nem az a féle amire ő vágyik.Viszont a második érv picit szíven ütött.Hát így játszunk..?
-Nem akarom.- húztam fel az orrom.Leeshetett neki,hogy most aztán félre nézte a dolgokat.
-És mi lenne ha kapnál érte napi két doboz pockyt? – megvesztegetés? Nem rossz.
-Hat. – a szemöldöke felszaladt és elnyílt a szája.
-Hogy fér beléd annyi?
-Gyorsan.
- Öt.
- Hát akkor legyen tíz.-kigúvadt a szeme.Velem nem igen tud alkudozni. Még nem jár azon a szinten.
-Tehát 6… Értem.Reggelente oda adom a kocsiban. – Látszott a fején a beletörődés. Majdnem felnevettem. Azért aranyos volt tőle,hogy nem pattogott sokat. Talán átvállalom majd tőle a főzés egy részét. De aztán felvillantotta ismét azt az erez wattos molyát. – Tudtam,hogy rá tudlak majd venni. Na maradjatok itt és az óra maradék részében ismerkedjetek – szinte énekelte,miközben kiugrált a teremből,ezzel egyedül hagyva Murasakibara Atsushival,aki felettébb semmitmondóan mégis kíváncsian és éhesen nézett rám.
-Komolyan gondolta ?- kérdezett rá ásítva.
-Több mint valószínű.- erre a válaszra csak lehajtotta a fejét és maga elé kezdett bámulni.Hosszú lila haja előre esett és kicsit szégyellem bevallani,de majdhogynem jól nézett ki.
-Hah…milyen zavaró. – jelentette be úgy mint a Narutóból Shikamaru,mégis gyermetegen,de mély hanggal. Nem tudtam vissza tartani. Felnevettem. Döbbenten nézett fel a maga csendes morconaságából.
-Igazad van. De úgy se hagyna minket békén,amíg össze nem ülnénk.- Ismét mély sóhaj szökött ki a száján,de ezúttal szemöldökét is ráncolta mellé. – Nos,miből állsz gyengén?- kérdeztem rá aránylag kedvesen. Tudom,hogy egy ideig egymás becses társaságára leszünk kényszerítve így mindenkinek előnyösebb ha nem akarjuk majd megölni a másikat. Legalábbis egyenlőre,amíg végeznem kell a feladatom.
-Nem tudom.-Fordult felém teljes testtel,majdhogynem analitikusan nézett rám.
-Akkor megmutatnád az ellenőrződ?- Nem válaszolt csak felállt és pár hosszú lépéssel a terem végébe ért majd vissza. Ledobta elém a kis füzetecskét és vissza ült,folytatva eredeti tevékenységét. Tehát az evést. Kinyitottam és jóformán leesett az állam. Az ellenőrzőjében katonás rend volt. Jóformán bukta mindenből…kivéve a tesit,matekot,fizikát. Jóformán kifutott az arcomból minden szín és döbbenten néztem rá. Ezt a tömérdek tantárgyat mégis,hogy tudnám felhozni?
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése