Elsőnek hát mit mondjak....Túl vagyok a 6000 megtekintésen O.o ezt most vettem észre és úgy ledöbbentem hogy 5 percig csak pislogtam a számlálóra,hogy ez moost koomoly? Nem létezik.De kajaak? És kajak :D Szóval kya love you guys <3
Valójában az idei év a 7. év,hogy írok és huh 6 hogy valamilyen formában blogolok :) ez a blog természetesen nem azóta van meg.Több nevem is volt amit használtam....kerestem önmagamat.Kicsit érdekes vissza olvasnom azt,hogy miket írtam,meg miket osztottam meg az interneten >-< Nem értem,hogy nem bújtam el valahova. Azonban...ez vezetett oda ahová jutottam.Emlékszem amikor 11 évesen elkezdtem gondolkodni,hogy hogyan fejezzem ki magam.Belevetettem magam a rajzolásba aztán verseket kezdtem írni.Mit ne mondjak...erősen halál vágyam volt.Emo korszakomat éltem ruházatilag,azonban már akkor is meghatározó volt az életemben az animék nézése,amit 7-8 évesen kezdtem el tudatosan (értsd Inuyasha és Dragon Ball volt előtte csak meg Vadmacska kommandó) Minden este csüngtem a tv-n.Tanultam és animét néztem.Gépünk még nem volt.Amikor 12 éves voltam éltem Alkonyatos lázban (nyugalom.Ama ízlésficamom már kinőttem,azonban Emmettet és Jaspert még mindig likolom><) és megírtam életem első fanficcét...Amit azzal indítottam,hogy Bellát likvidáltam a történetből xD Az írási stílus borzasztó volt,a helyesírásról ne is beszéljünk. Végig olvastam most és esküszöm sírtam a röhögéstől.Ezek után Bleacheseket írtam....mai napig szeretem Ichimarut és Hisagit és Kirát és Uraharát és Ukitakét és Grimmet és Ulqi cicát.Szóval ez annyira nem volt már vészes xD Mármint kezdett kialakulni a mostani stílusom.Szépen fokozatosan. Az írásba menekültem.Az iskolában is kb csak annyit láttak belőlem,hogy vagy olvastam vagy rajzoltam vagy írtam.6-ban új barátra tettem szert a könyveknek hála.Vagyis Alkonyatnak.Ágival azóta is szégyeljük xD
Aztán kaptunk öcsémmel ketten egy gépet és neten is megosztottam a dolgokat.Azt hiszem 15 éves koromban kaptam meg az első laptopomat onnantól meg már nem volt velem bírás. Írtam mert megkönnyebbültem.Természetesen az internet összehozott megannyi emberrel.Ledöbbentett,megbotránkoztatott mint mindenki mást is.De ennek is köszönhetem azt,hogy merem magamat kifejezni,merek írni és megismerkedtem Senseiel.Szóval...értitek.Nem tudom mi lenne velem ha ezeket kihagytam volna az életemből(^.^")>
És így elérkeztünk egy régi motoroshoz az életemben^^ (figyelitek az átkötést?xD)
Pici Gombóc Artúrhoz aki 16 éve a családunk tagja.
Ő egy tacskó pincsi keverék és elég érdekes történettel rendelkezik
Régen anya anyukájának volt 2 pincsije akiket imádtam.Pedig annyira nem vagyok oda magáért a fajért,mégis akad pár akiket kifejezetten szeretek~ Na de visszatérve.Őket ellopták vagy elszöktek.Az a lényeg,hogy egy nap csak eltűntek az életemből.Akkoriban 3éves voltam...és nem nagyon szerettem ott lenni azonban a rengeteg cica és a két kutyus miatt lelkesen ott maradtam ha kellett.Nos miután a 2 jószág eltűnt én bele voltam betegedve.Folyamatosan sírtam és depressziós is lettem.Egy nap azonban,ahogy bejött a postás bácsi mikor ott voltunk mindenki engem kezdett nézni én meg nem értettem mire fel..és ekkor a zsebéből elővette ezt a kis gaz fickót.Olyan apró volt és törékeny,hogy az valami hihetetlen.Úgy kellett a földet kémlelni nehogy rálépjünk.Hát nem nőtt túl sokat....De az éveket rendíthetetlenül tölti folyamatosan velünk.Nagypapa létére még mindig felugrik a derekamig és lelkesen követ mindenhová ha ott vagyok és ki van engedve.És ha most utána számoltak 16 éves...az kutya évben...112 év. Mi vén már szegénykém.Papa nem igazán szereti ,mivel már nem úgy ugat ahogy régen...magyarán csak akkor ugat,ha én ott vagyok xD Nyaranként ha medencézek és bealszok a betonon akkor lelkesen nyalja le rólam a nap tejet.A hintára is felugrik minden gond nélkül.
Remélem,hogy még jó sokáig velünk lesz a csöppség~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése