Otakultúra vizsgamunka

            Az Otakultúra projektmunkát azért kezdtem el, mert betekintést szerettem volna nyújtani egy magyar anime rajongó gondolkodásába, életébe, felfogásába. Projektem címe az otaku és a kultúra szó összevonásából született, címzettje pedig mindenki, aki valamilyen véleményt alkotott, vagy akar alkotni az Ázsiát kedvelőkről. Ám mindenek előtt, tisztáznom kell az „otaku” fogalmát, amivel hazánkban nem nagyon találkoznak az emberek.

Az otaku szó hallatára – már ha valakinek van egy halovány fogalma a szó jelentéséről – a legtöbb ember előtt egy megszállott Manga- vagy anime rajongó alakja sejlik fel, akinek a pólójától kezdve a fehérneműjén-legyen szó fecskéről vagy tangáról- át mindene, az egész közege sőt a legtöbb használati tárgya valamelyik képregény vagy sorozat karakterével díszített. Vagy valaki, aki farmert, kockás inget és szódás szifon szemüveget visel, és alig tud belépni a szobájába a sok apró kis mütyűrkétől, persze nem kell belépnie, mert ki sem megy, egész nap a saját szobájában teremtett fiktív világban ücsörög és lassacskán otaku vámpírrá fejlődik.

A magyar nyelvben talán a mániás, megszállott, fanatikus kifejezések állnak legközelebb a jelentéséhez. Azaz nem kizárólag a rajz filmekhez és kép regényekhez kötődik, hanem valaminek, bárminek a megszállottját jelentheti. Egynyelvű szótárak megfogalmazása szerint olyan ember, aki belemerül a hobbijába, melyről kimerítő tudással rendelkezik. Tehát az otakuhoz nem párosul feltétlenül negatív jelentéstartalom, hiszen a tudósok és kutatók is ebbe a csoportba sorolhatók. A többi meghatározás ezt az elsődleges jelentést árnyalja: a hobbijába abnormális mértékben belemerülő egyén; a hobbijával büszkélkedő, azt mindenáron megmutatni akaró egyén; igénytelen megjelenésű ember, akinek a percepciója különbözik a hétköznapi emberekétőlA szubkultúra további csoportokra bontható az érdeklődés tárgya szerint.

Itthon a japán témával kapcsolatban, még erősen él a rasszizmus, az elítélés és a különböző sztereotípiák armadájáról még nem is tettem említést. Akik mégis büszkén, felemelt fejjel vállalják azt, hogy ők igen is kedvelik, a japán kultúrát rengeteg akadályba ütköznek. Elítélik őket, esetenként kigúnyolják, sőt olyan esetekről is hallani, hogy testileg bántalmazzák a rajongókat. Ennek ellenére a japán fanok nem adják fel ezen hobbijukat, ami megváltoztatja a szemléletet egy idő után, a nehéz korszakukban erőt ad és ami a legfontosabb barátokat. Én is otaku vagyok és ezt büszkén vállalom, így sok olyan emberrel találkozok, beszélek, akikkel osztozunk szenvedélyünkön. Minden fan társként gondol a másikra, éppen ezért ért már egy ideje a gondolat, az ötlet, hogy valahogyan feldolgozzam, megmutassam aprónak már egyre kevésbé nevezhető közösségünket. Vizsga munkám kezdetekor tették fel nekem a kérdést, hogy mit adott nekem Japán, miért szeretem egyáltalán mikor annyira más és rengeteg negatívummal rendelkezik. Nem igazán tudtam válaszolni, hiszen ezt még soha nem gondoltam végig, így több ismerősömet megkérdeztem, köztük Masuda Esztert, Fülöp Fruzsinát és Barát Anitát. Mindegyik lány válasza megérintett és picit emlékeztetett arra,hogy nekem mit adott.

„Hát Japán elsősorban egy csodás férjet adott nekem, de ami nagyon fontos, hogy szabadságot, és jövőt! Mert ezt a kettőt otthon nem találtam meg.. Japán a szememben mindig is a jövő volt, egy hely ahol szabad lehetek, és erős. A japán emberek nagyon erősek, és ez nekem is erőt ad. Japán megtanít arra, hogyan legyél erős, nézz szembe a problémákkal, és küzd le azt.”

                                               Masuda Eszter egy újdonsült feleség

„Igazából pozitív dolgokból lehet sorolni, de én úgy érzem, hogy mindezek mellett, egy olyan tért, űrt csinált a lelkemben, amit igénylek, hogy ott legyen, szükségem van rá, de egyúttal tömény keserűséget is hagy, mert talán sose fogom azt a tudásvágyat, azokat az álmokat kielégíteni, megvalósítani, amik akkor születtek, amikor "rátaláltam". Én úgy gondolom, hogy ha az ember megismerkedik mélyebben ezzel az országgal, a kultúrájával, amit nem csak az animációk, képregények jelentenek, akkor kezdi megismerni önmagát. Máshogy kezd gondolkodni, tanul. Én a toleranciát köszönöm neki. Úgy gondolom, hogy ha nem ismertem volna meg sokkal elítélőbb ember lennék, ezzel ellenben sokkal érzékenyebb is lettem, amit nem szeretek ugyan, de az érzékenységhez ugyanannyi erő is társul. Még annyit, hogy nekem tényleg sokat segített abban, hogy megismerjem önmagam, hogy felvállaljam a milyenségem. Japán sok dolgot felölel, nem lehet rámondani, hogy "õ csak ilyen". Nem lehet egy féle-fajta jelzővel illetni. Mondhatni õ a "mindenség". Persze neki is két oldala van, ott is emberek vannak, akik nem mindig szépről álmodnak, de nekem úgy tűrik, hogy nem rejtegetik a rosszat sem. Elfogadják, hogy a rossz is létezik és jelen van, amiről nem szabad nem beszélni. ÉN valahol ezért is tisztelem.”

                                               Fülöp Fruzsina

„ Nos, nekem az animézés sokban segített, ha csak maga az animéket nézem, rengeteg olyan történet van, ami megfogott, ötleteket adott, vagy éppen lelkesített nem kell ahhoz felnőtt filmnek lennie, hogy erőt merítsünk belőle, jó ötleteket adjon, és kicsit kiszabaduljunk a hétköznapokból. Aztán az animéknek, és a japán kultúrának köszönhetően ismertem meg rengeteg csodálatos embert. Köztük a legjobb barátaimat is és az egyik amerikai lánnyal már egyszer élőben találkoztam is. Ő gyűjt nekem repülő jegyre, hogy kimehessek hozzájuk majd 1-2 éven belül. Ez is bizonyította, hogy igenis, vannak, akik nem álnevek mögé bújnak a neten, hanem tényleges barátok. Aztán ugye a rajzolás. Ha nem kezdtem volna annak idején el 'másolgatni' a Mondo címlapjáról a képeket, most nem tartanék ott, ahol. Nekem ez egy nagyszerű hobbi, felszabadultnak érzem magamat, és boldoggá tehetek embereket a rajzaimmal, ugyanakkor még pénzt is kereshetek vele. Persze van mindennek hátránya, sok gonosz ember kihasználja a jószívűségemet, becsaptak már, átvertek, de ez mindenhol előfordul az életben, úgyhogy összességében csupa pozitív dolgot köszönhetek az animéknek.”

                                               Barát Anita

            A fent idézett vélemények miatt, kezdtem el érezni úgy, hogy itt az idő végre megvalósítani az oly régóta érlelődő gondolatot, tervet. Anita volt hozzám a legközelebb, tér szempontból, ráadásul munkásságát, rajzait évek óta figyeltem, így ő volt az első interjú alany jelöltem. Azonban előtte sokáig próbáltam mellé keresni valakit, sikertelenül. Sokan nem merték fel vállalni az arcukat, véleményüket, így úgy döntöttem, elég lesz nekem Anita is. A projekt egészében szerves részt vállalt. Többször is találkoztunk személyen és egy találkozó minimum 2 órán át tartott, bár tegyük hozzá ezek egymás megismerésében segítettek a legtöbbet. Ötleteket adott, bátorított, hogy merjek merészen gondolkodni, segített is, hogy ha elakadtam és már nem jutott eszembe semmi használható. A kérdéseket próbáltuk úgy összeállítani, hogy egyfajta rövid jellemzést adjon róla és Japánról is. A kérdések a következők: Hogyan ismerkedtél meg a japán kultúrával? Milyen hatással volt rád? Milyen jellemzői vannak a szubkultúrának Magyarországon? Hogyan alakult külföldön és hazánkban? Sokszor hallani, hogy az anime gyerekeknek való. Mi a véleményed erről? Milyen vélemények, reakciókat kaptál, azért mert szereted Japánt?

Egyszerű kérdések, mégis találkozóink alatt sem sikerült teljen megválaszolni ezeket, tehát csak a felszínt tudjuk megmutatni, sőt ezekre a válaszok folyamatosan, napról napra változnak, így állandó tényeket nem tudunk a néző elé tárni. Anitát az utolsó két kérdés mozgatta meg igazán, ahogyan engem is, hiszen ezek érintenek minket napias szinten és nem mindig pozitívan. Bár, lehet éppen ezért volt az, hogy amint felkerestem interjú alanyomat, nem habozott igent mondani.

            A találkozók alatt is főleg ez a két felvetés volt a téma, mivel a műfaji sokszínűség jellemzi az animék világát is, ami itthoni rendezvényeken (például AnimeCon MondoCon) is észrevehető már. Ezek az össze jövetelek mutatják meg az országnak hogy mekkora rajongói bázis alakult ki, ezalatt a pár év alatt és hogy valóban szubkultúráról beszélhetünk. Különféle standok, árusok is fellelhetőek az eseményen. A kínálat még mindig nem vetekszik a külföldi rendezvényekével, bár egyre bővülő. Különböző előadásokat, versenyeket tartanak, például megtekinthetünk kimonókat viselő hölgyeket, urakat, a tea szertartást, harci katanákat, rajzokat vagy éppen az ötletes jelmezek megpróbáltatását is nézhetjük. Ha valakinek nagy a kézügyessége, ügyes rajzos akár kiélheti eme tehetségét hozzá hasonló emberekkel, hiszen nekik is megvan a saját helyük, ahogyan a számítógépes játékokkal foglalkozó embereknek.  A japán íz világot is elhozzák a találkozón résztvevőknek, igazi sushit kóstolhat a látogató. Anita több ilyen rendezvényen részt vett, ahogyan a képeket szolgáltató Emese is, és nem voltak restek megosztani tapasztalataikat valamilyen formában.

            .Véleményem szerint a 8 perces idő korláthoz mérten mindent megcsináltunk, amit elterveztünk. A projekt technikai része volt az igazán nehezen megoldható. Legalábbis számomra. A vágási munkálatok gondos előkészítést igényeltek, sőt segítség kérést, magyarázatot és youtube-ot is, mégis próbáltam mindent magam megoldani, hogy ha más nem is , fejlődjek. Az interjú alany választása vissza tekintve tökéletes volt. Ugyan olyan maximalista, kreatív hozzá állással rendelkezik amit becsülök A felvétel nagyon élvezetes volt és ennek a projektnek köszönhetően kaptam egy új barátot.