Barátokkal rendelkezni egy elég alapvető dolog. A társas lét része az,hogy nem vagy egyedül,egyesekkel jobban kijössz és többet megtennél értük mint másokért. Ezek az emberek különleges helyet kapnak az ember szívében és sokkal toleránsabbnak leszünk velük szemben. Én az a típusú ember vagyok aki a többi embert magasabb pozícióba rakja mint önmaga. Persze ez a viselkedésemből,de főleg a beszédemből sokszor nem jön le,de ettől függetlenül ez a valóság. Ha valaki durván bánik velem,ott hagy,kihasznál úgy érzem,hogy ezt érdemlem,az én hibám,ehhez hasonlók. És tudom,hogy nem csak én vagyok így. Szerintem elég sűrűn fordul elő egy barátságban,hogy az egyik fél jobban szeretne a másik mellett maradni,mint a másik. Én..az utóbbi időben 3 barátomat vesztettem el. Persze nem meghaltak,se semmi ilyesmi. Félre értés ne essék. De…még nálam is van egy pont ahol elég. Régebben nem zavart,hogy ha kihasználtak,ha egyedül hagytak,ha elvették mindenem és érzelmileg kikészítettek,de most…valahogy egy belső hang azt üvöltötte elég. Furcsának találtam,de egy részről érthetőnek. Nem akarok tovább emberek után futni úgy,hogy közben nem kapok érte semmit,de még egy csepnyi bizalmat,megértés morzsát sem.De hogy,hogyan jutottam ide? Hah..Talán az elején kellene kezdenem,ugye?
Elsőnek jóformán decemberig szeretnék visszaugrani. Jó messze,ugye? De…talán itt kezdődött minden. Egy olyan barátra leltem az egyetemen akinél jobbat nem is kívánhattam volna. Vagyis ezt hittem. Minden rendben ment,sok mindent elárultunk egymásnak. De…valami félre ment. Vagyis nem félre,csak máshova. A lánynak barátja lett. Persze ez természetes és nem is volt vele bajom,mivel a srácot is barátomnak tekintettem és segítettem mind két félnek ahol tudtam. A srácot egy kicsivel a lány után ismertem meg,de elég hamar megértettük egymást és a szerelmi hullámvasútéinál végig ott voltam. Segítettem. Egy részről nagyon örültem,mikor együtt voltak,mert mind két ember fontos volt számomra és szerettem volna,hogy boldogak legyenek. A lánytól mindig azt mondta,hogy nem tudja elhinni,hogy létezik még egy ilyen ember mint én,mivel sok közös van bennünk,sok hobbink egyezik a gondolkodás módunk is hasonló,én is hasonlóan éreztem. A sráccal sokszor beszéltem komoly dolgokról,érzelmekről . Aztán egy nap a lány eljött hozzánk. Úgy látszott nagyon boldog volt,jól szórakoztunk,beengedtem a privát szférámba,ami tőlem nagyon furcsa volt,de úgy éreztem,hogy megtehetem. Nem tudom mit láthatott…talán a sráccal való barátság mélysége nem tetszhetett neki…de miután elment tőlünk…minden kommunikációt megszakított velem. Pont úgy ahogy a srác is. Nem köszöntek. Kerültek. Felért egy arcon csapással. Nem tudtam mire vélni. Jellememből adódóan pedig rohantam utánuk,mint valami kis kutya. Miután szétmentek újta elkezdtek beszélni velem,meg volt az egymás nyakába borulás, az öröm. De időszakos volt. Mint manapság minden más. A lánnyal van egy közös nagyon kedves barátnőnk,akinek a szülinapjára meglepetést szerveztünk,egy közös nagy ajándékot,aminek a beszerzése előtt pár nappal kihátrált. Végig hallgattam az érveit és őszintén elmondtam neki,hogy nem értem meg őket. Nem azért mert hülye vagyok meg ilyenek,csupán azért mert más vagyok és egyáltalán nem gondolom így. Innentől kezdve megint nem beszélt velem. Úgy dolgozta fel,hogy ellene támadtam és haragszom vagy valami hasonló. De azért…az a momentum amikor az az ember aki annyi szépet és jót mondott nekem ,aki elmondta,hogy mindig barátok leszünk satöbbi a születésnapomon rám sem nézett,nem érdekelte,hogy mi van,sőt mikor mindenki felköszöntött megölelt,még elfordul…hát mit ne mondjak nem volt kellemes. De…ennél csak az volt szebb amikor a kézzel írt verseimet vissza küldte úgy,hogy közben 2 méterre ült tőlem…na ott majdnem elpattant a cérna. Nem vártam ezt. Utána még én voltam a hülye így vissza tekintve,hogy se szó se beszéd ahol tudtam suliban segítettem neki. Vizsgán is én voltam az,aki felhívta,hogy hol van,mert késésben volt. De semmi. Ne értsetek félre. Nem haragszom rá. Csalódott vagyok. Nem is tudom mennyire elmondani mennyire. Aztán jött a srác…amióta szétmentek a lánnyal nagyon depresszív volt,végig ott voltam,volt,hogy le se szart,de intett,köszönt,a lány is haragudott rám eleinte egy kicsit amiért még beszélek vele,de nem érdekelt…Egy barátot az én szemszögemből nem lehet eldobni. Nála azt hittem kezd minden rendbe jönni,de…hátat fordított. Mármint egyik barátnőmmel Mesével voltam (a csajszi akinek nemrég írtam a blog ajánlóját),aki rengeteget segített neki,de nem köszönt. Pedig észre vett minket. Hátat fordított,becsajozott,már a pórnép azaz mi nem számítunk ezek szerint. De ha még utána ránk ír,hogy bocsi,a barátnőmmel voltam és azért nem mentem megértem. De semmi. Kicsit…oda vágott. Egy dolog volt nála a fejemben: Engedd el. Én az én részemről már nem sajnálom…Nem elsőnek csinálja ezt a leszarlak dolgot,de Mese…Aki annyi mindent megtett érte…azt hiszem többet érdemelt volna. De ez kellett mind kettőnknek,hogy rájöjjünk….nincs miért küzdeni. A harmadik eset az…nos röviden tömören egy tragikomédia. Amikor mamám kórházba került,akkor az albérletünk kulcsa másnál volt,egy barátomnál.Írtam neki,hogy gáz van kell a kulcs mert mama kórházban van és Debrecenből haza akarok menni megnézni őt,a holnapi vizsgámra már úgy is tanultam. Elkezdett velem kiabálni ordítani,hogy felesleges,nem tudok vele mit kezdeni amúgy se,amúgy is az én családom nincs olyan anyagi helyzetben,hogy utazgassak,meg még vizsgája is van holnap stb. Oké…nem vagyunk gazdagok,de azért szegények se. Egy vonat jegyre futja. Azt elismerem,hogy nincs kocsim meg lakásom,mint neki,de hiányt nem szenvedtem sose a fontos dolgokból.Ezzel a leányzóval már amúgy is volt pár összetűzésem…de valahogy mindig megbocsátottam. Ez az én hülyeségem tudom,de… Ez több volt.20 percet ordított velem,majd amikor a Campushoz értünk,úgy hozzám baszta a kulcsot,hogy hetekig lila volt a hasam. Aztán még felhívja az ÉN lakó társamat panaszkodni,akivel kölyök korom óta ismerjük egymást. Nagyon fájó volt az egész. És…nem hiányzott az eseményekhez.Ahogy a további viselkedése se. De szerintem ennyi…bőven elég erről.Ugorjunk.
Nem tudom Ti,hogy vagytok vele,de ha egy barátom rám ír,hogy figyi már gáz van ,akkor nem így reagálok rá.Továbbá…ha valakinek elmondom mennyire hú de örülök neki,nem dobom el. Nem használom ki,ott ahol tudom,nem fordítok neki hátat. Ha észreveszem minimum intek neki,ha még segített is nekem,akkor minimum egy jó hangos sziát oda vetek.Nem fenyegetem,nem ugrok a nyakának, nem hülyézem le az indokát,főleg,ha az betegség a családban. Nem tudom…lehet,hogy velem van a baj,de barátot hátra hagyni,tönkre tenni…Nem szokás. Persze Barbi (a közös barát) mondta,hogy legyek tekintettel az első egyén állapotára. Tekintettel voltam.Azért nem rendeztem jelenetet,úgy,hogy amúgy nálam is vannak körülmények és…hidegen hagyja őt. Mindezek után…eldöntöttem,hogy nincs szükségem olyanokra akik csak bántanak,akik kihasználnak. Elvágom tőlük magam,ha kell,udvariasnak a szak társaimmal udvarias leszek,de…nem hagyom,hogy tönkre tegyen az ezen való aggódás. Meg…most komolyan azt nevezzük barátságnak,ahol egyik a másik után folyamatosan rohan,úgy,hogy közben magának árt? Nem hiszem. Nem akarom elfogadni,hogy ez lenne a barátság…És nem is fogom ezért jutottam erre a dologra. Persze…még bennem volt az,hogy hátha valami történik ezért,gondoltam úgy,hogy várok. Várok hátha valami mozdul. De nem történt meg,én pedig…elengedem. Fájni fáj még a hiány,de…egy idő után elmúlik. Egyedül Barbit sajnálom...Mert ő igazán akarta,hogy minden olyan legyen,mint volt,mind legyünk ismét barátok. De...talán ő is el fogja fogadni a döntésem.
Szóval gyerekek,ne hagyjátok magatokat kihasználni és vigyázzatok azzal,hogy kit neveztek a barátotoknak. Mert ez egy fontos szó,amivel nem lehet,csak úgy dobálózni,mivel egy barátság egy kincs,vagy talán jobban illene rá,ha azt mondanám,hogy egy virág amiről csak ketten lehet gondoskodni. Ápolni kell,oda ügyelni rá,kincsként kezelni,minden mértékre figyelni,mert ha az egyik fél ügyel rá,akkor a virág elrohad,mérgezővé válik.Nem is akárhogy,a másik félt akkor hosszú távon is szétroncsolhatja lelkileg és testileg is. Ezért kérek minden olvasót…legyenek óvatosak és becsüljenek meg minden barátot,de ha észreveszik,hogy a virág mérgező,hiába tűnik önzőségnek,tépjék ki tövestül és hajítsák el messzire,mert úgy lesz jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése