Otakultúra vizsgamunka

            Az Otakultúra projektmunkát azért kezdtem el, mert betekintést szerettem volna nyújtani egy magyar anime rajongó gondolkodásába, életébe, felfogásába. Projektem címe az otaku és a kultúra szó összevonásából született, címzettje pedig mindenki, aki valamilyen véleményt alkotott, vagy akar alkotni az Ázsiát kedvelőkről. Ám mindenek előtt, tisztáznom kell az „otaku” fogalmát, amivel hazánkban nem nagyon találkoznak az emberek.

Az otaku szó hallatára – már ha valakinek van egy halovány fogalma a szó jelentéséről – a legtöbb ember előtt egy megszállott Manga- vagy anime rajongó alakja sejlik fel, akinek a pólójától kezdve a fehérneműjén-legyen szó fecskéről vagy tangáról- át mindene, az egész közege sőt a legtöbb használati tárgya valamelyik képregény vagy sorozat karakterével díszített. Vagy valaki, aki farmert, kockás inget és szódás szifon szemüveget visel, és alig tud belépni a szobájába a sok apró kis mütyűrkétől, persze nem kell belépnie, mert ki sem megy, egész nap a saját szobájában teremtett fiktív világban ücsörög és lassacskán otaku vámpírrá fejlődik.

A magyar nyelvben talán a mániás, megszállott, fanatikus kifejezések állnak legközelebb a jelentéséhez. Azaz nem kizárólag a rajz filmekhez és kép regényekhez kötődik, hanem valaminek, bárminek a megszállottját jelentheti. Egynyelvű szótárak megfogalmazása szerint olyan ember, aki belemerül a hobbijába, melyről kimerítő tudással rendelkezik. Tehát az otakuhoz nem párosul feltétlenül negatív jelentéstartalom, hiszen a tudósok és kutatók is ebbe a csoportba sorolhatók. A többi meghatározás ezt az elsődleges jelentést árnyalja: a hobbijába abnormális mértékben belemerülő egyén; a hobbijával büszkélkedő, azt mindenáron megmutatni akaró egyén; igénytelen megjelenésű ember, akinek a percepciója különbözik a hétköznapi emberekétőlA szubkultúra további csoportokra bontható az érdeklődés tárgya szerint.

Itthon a japán témával kapcsolatban, még erősen él a rasszizmus, az elítélés és a különböző sztereotípiák armadájáról még nem is tettem említést. Akik mégis büszkén, felemelt fejjel vállalják azt, hogy ők igen is kedvelik, a japán kultúrát rengeteg akadályba ütköznek. Elítélik őket, esetenként kigúnyolják, sőt olyan esetekről is hallani, hogy testileg bántalmazzák a rajongókat. Ennek ellenére a japán fanok nem adják fel ezen hobbijukat, ami megváltoztatja a szemléletet egy idő után, a nehéz korszakukban erőt ad és ami a legfontosabb barátokat. Én is otaku vagyok és ezt büszkén vállalom, így sok olyan emberrel találkozok, beszélek, akikkel osztozunk szenvedélyünkön. Minden fan társként gondol a másikra, éppen ezért ért már egy ideje a gondolat, az ötlet, hogy valahogyan feldolgozzam, megmutassam aprónak már egyre kevésbé nevezhető közösségünket. Vizsga munkám kezdetekor tették fel nekem a kérdést, hogy mit adott nekem Japán, miért szeretem egyáltalán mikor annyira más és rengeteg negatívummal rendelkezik. Nem igazán tudtam válaszolni, hiszen ezt még soha nem gondoltam végig, így több ismerősömet megkérdeztem, köztük Masuda Esztert, Fülöp Fruzsinát és Barát Anitát. Mindegyik lány válasza megérintett és picit emlékeztetett arra,hogy nekem mit adott.

„Hát Japán elsősorban egy csodás férjet adott nekem, de ami nagyon fontos, hogy szabadságot, és jövőt! Mert ezt a kettőt otthon nem találtam meg.. Japán a szememben mindig is a jövő volt, egy hely ahol szabad lehetek, és erős. A japán emberek nagyon erősek, és ez nekem is erőt ad. Japán megtanít arra, hogyan legyél erős, nézz szembe a problémákkal, és küzd le azt.”

                                               Masuda Eszter egy újdonsült feleség

„Igazából pozitív dolgokból lehet sorolni, de én úgy érzem, hogy mindezek mellett, egy olyan tért, űrt csinált a lelkemben, amit igénylek, hogy ott legyen, szükségem van rá, de egyúttal tömény keserűséget is hagy, mert talán sose fogom azt a tudásvágyat, azokat az álmokat kielégíteni, megvalósítani, amik akkor születtek, amikor "rátaláltam". Én úgy gondolom, hogy ha az ember megismerkedik mélyebben ezzel az országgal, a kultúrájával, amit nem csak az animációk, képregények jelentenek, akkor kezdi megismerni önmagát. Máshogy kezd gondolkodni, tanul. Én a toleranciát köszönöm neki. Úgy gondolom, hogy ha nem ismertem volna meg sokkal elítélőbb ember lennék, ezzel ellenben sokkal érzékenyebb is lettem, amit nem szeretek ugyan, de az érzékenységhez ugyanannyi erő is társul. Még annyit, hogy nekem tényleg sokat segített abban, hogy megismerjem önmagam, hogy felvállaljam a milyenségem. Japán sok dolgot felölel, nem lehet rámondani, hogy "õ csak ilyen". Nem lehet egy féle-fajta jelzővel illetni. Mondhatni õ a "mindenség". Persze neki is két oldala van, ott is emberek vannak, akik nem mindig szépről álmodnak, de nekem úgy tűrik, hogy nem rejtegetik a rosszat sem. Elfogadják, hogy a rossz is létezik és jelen van, amiről nem szabad nem beszélni. ÉN valahol ezért is tisztelem.”

                                               Fülöp Fruzsina

„ Nos, nekem az animézés sokban segített, ha csak maga az animéket nézem, rengeteg olyan történet van, ami megfogott, ötleteket adott, vagy éppen lelkesített nem kell ahhoz felnőtt filmnek lennie, hogy erőt merítsünk belőle, jó ötleteket adjon, és kicsit kiszabaduljunk a hétköznapokból. Aztán az animéknek, és a japán kultúrának köszönhetően ismertem meg rengeteg csodálatos embert. Köztük a legjobb barátaimat is és az egyik amerikai lánnyal már egyszer élőben találkoztam is. Ő gyűjt nekem repülő jegyre, hogy kimehessek hozzájuk majd 1-2 éven belül. Ez is bizonyította, hogy igenis, vannak, akik nem álnevek mögé bújnak a neten, hanem tényleges barátok. Aztán ugye a rajzolás. Ha nem kezdtem volna annak idején el 'másolgatni' a Mondo címlapjáról a képeket, most nem tartanék ott, ahol. Nekem ez egy nagyszerű hobbi, felszabadultnak érzem magamat, és boldoggá tehetek embereket a rajzaimmal, ugyanakkor még pénzt is kereshetek vele. Persze van mindennek hátránya, sok gonosz ember kihasználja a jószívűségemet, becsaptak már, átvertek, de ez mindenhol előfordul az életben, úgyhogy összességében csupa pozitív dolgot köszönhetek az animéknek.”

                                               Barát Anita

            A fent idézett vélemények miatt, kezdtem el érezni úgy, hogy itt az idő végre megvalósítani az oly régóta érlelődő gondolatot, tervet. Anita volt hozzám a legközelebb, tér szempontból, ráadásul munkásságát, rajzait évek óta figyeltem, így ő volt az első interjú alany jelöltem. Azonban előtte sokáig próbáltam mellé keresni valakit, sikertelenül. Sokan nem merték fel vállalni az arcukat, véleményüket, így úgy döntöttem, elég lesz nekem Anita is. A projekt egészében szerves részt vállalt. Többször is találkoztunk személyen és egy találkozó minimum 2 órán át tartott, bár tegyük hozzá ezek egymás megismerésében segítettek a legtöbbet. Ötleteket adott, bátorított, hogy merjek merészen gondolkodni, segített is, hogy ha elakadtam és már nem jutott eszembe semmi használható. A kérdéseket próbáltuk úgy összeállítani, hogy egyfajta rövid jellemzést adjon róla és Japánról is. A kérdések a következők: Hogyan ismerkedtél meg a japán kultúrával? Milyen hatással volt rád? Milyen jellemzői vannak a szubkultúrának Magyarországon? Hogyan alakult külföldön és hazánkban? Sokszor hallani, hogy az anime gyerekeknek való. Mi a véleményed erről? Milyen vélemények, reakciókat kaptál, azért mert szereted Japánt?

Egyszerű kérdések, mégis találkozóink alatt sem sikerült teljen megválaszolni ezeket, tehát csak a felszínt tudjuk megmutatni, sőt ezekre a válaszok folyamatosan, napról napra változnak, így állandó tényeket nem tudunk a néző elé tárni. Anitát az utolsó két kérdés mozgatta meg igazán, ahogyan engem is, hiszen ezek érintenek minket napias szinten és nem mindig pozitívan. Bár, lehet éppen ezért volt az, hogy amint felkerestem interjú alanyomat, nem habozott igent mondani.

            A találkozók alatt is főleg ez a két felvetés volt a téma, mivel a műfaji sokszínűség jellemzi az animék világát is, ami itthoni rendezvényeken (például AnimeCon MondoCon) is észrevehető már. Ezek az össze jövetelek mutatják meg az országnak hogy mekkora rajongói bázis alakult ki, ezalatt a pár év alatt és hogy valóban szubkultúráról beszélhetünk. Különféle standok, árusok is fellelhetőek az eseményen. A kínálat még mindig nem vetekszik a külföldi rendezvényekével, bár egyre bővülő. Különböző előadásokat, versenyeket tartanak, például megtekinthetünk kimonókat viselő hölgyeket, urakat, a tea szertartást, harci katanákat, rajzokat vagy éppen az ötletes jelmezek megpróbáltatását is nézhetjük. Ha valakinek nagy a kézügyessége, ügyes rajzos akár kiélheti eme tehetségét hozzá hasonló emberekkel, hiszen nekik is megvan a saját helyük, ahogyan a számítógépes játékokkal foglalkozó embereknek.  A japán íz világot is elhozzák a találkozón résztvevőknek, igazi sushit kóstolhat a látogató. Anita több ilyen rendezvényen részt vett, ahogyan a képeket szolgáltató Emese is, és nem voltak restek megosztani tapasztalataikat valamilyen formában.

            .Véleményem szerint a 8 perces idő korláthoz mérten mindent megcsináltunk, amit elterveztünk. A projekt technikai része volt az igazán nehezen megoldható. Legalábbis számomra. A vágási munkálatok gondos előkészítést igényeltek, sőt segítség kérést, magyarázatot és youtube-ot is, mégis próbáltam mindent magam megoldani, hogy ha más nem is , fejlődjek. Az interjú alany választása vissza tekintve tökéletes volt. Ugyan olyan maximalista, kreatív hozzá állással rendelkezik amit becsülök A felvétel nagyon élvezetes volt és ennek a projektnek köszönhetően kaptam egy új barátot.

         

Régi motoros az életemben

Elsőnek hát mit mondjak....Túl vagyok a 6000 megtekintésen O.o ezt most vettem észre és úgy ledöbbentem hogy 5 percig csak pislogtam a számlálóra,hogy ez moost koomoly? Nem létezik.De kajaak? És kajak :D Szóval  kya love you guys <3

Valójában az idei év a 7. év,hogy írok és huh 6 hogy valamilyen formában blogolok :) ez a blog természetesen nem azóta van meg.Több nevem is volt amit használtam....kerestem önmagamat.Kicsit érdekes vissza olvasnom azt,hogy miket írtam,meg miket osztottam meg az interneten >-< Nem értem,hogy nem bújtam el valahova. Azonban...ez vezetett oda ahová jutottam.Emlékszem amikor 11 évesen elkezdtem gondolkodni,hogy hogyan fejezzem ki magam.Belevetettem magam a rajzolásba aztán verseket kezdtem írni.Mit ne mondjak...erősen halál vágyam volt.Emo korszakomat éltem ruházatilag,azonban már akkor is meghatározó volt az életemben az animék nézése,amit 7-8 évesen kezdtem el tudatosan (értsd Inuyasha és Dragon Ball volt előtte csak meg Vadmacska kommandó) Minden este csüngtem a tv-n.Tanultam és animét néztem.Gépünk még nem volt.Amikor 12 éves voltam éltem Alkonyatos lázban (nyugalom.Ama ízlésficamom már kinőttem,azonban Emmettet és Jaspert még mindig likolom><) és megírtam életem első fanficcét...Amit azzal indítottam,hogy Bellát likvidáltam a történetből xD Az írási stílus borzasztó volt,a helyesírásról ne is beszéljünk. Végig olvastam most és esküszöm sírtam a röhögéstől.Ezek után Bleacheseket írtam....mai napig szeretem Ichimarut és Hisagit és Kirát és Uraharát és Ukitakét és Grimmet és Ulqi cicát.Szóval ez annyira nem volt már vészes xD Mármint kezdett kialakulni a mostani stílusom.Szépen fokozatosan. Az írásba menekültem.Az iskolában is kb csak annyit láttak belőlem,hogy vagy olvastam vagy rajzoltam vagy írtam.6-ban új barátra tettem szert a könyveknek hála.Vagyis Alkonyatnak.Ágival azóta is szégyeljük xD

Aztán kaptunk öcsémmel ketten egy gépet és neten is megosztottam a dolgokat.Azt hiszem 15 éves koromban kaptam meg az első laptopomat onnantól meg már nem volt velem bírás. Írtam mert megkönnyebbültem.Természetesen az internet összehozott megannyi emberrel.Ledöbbentett,megbotránkoztatott mint mindenki mást is.De ennek is köszönhetem azt,hogy merem magamat kifejezni,merek írni és megismerkedtem Senseiel.Szóval...értitek.Nem tudom mi lenne velem ha ezeket kihagytam volna az életemből(^.^")>

És így elérkeztünk egy régi motoroshoz az életemben^^ (figyelitek az átkötést?xD)

Pici Gombóc Artúrhoz aki 16 éve a családunk tagja.

Ő egy tacskó pincsi keverék és elég érdekes történettel rendelkezik

Régen anya anyukájának volt 2 pincsije akiket imádtam.Pedig annyira nem vagyok oda magáért a fajért,mégis akad pár akiket kifejezetten szeretek~ Na de visszatérve.Őket ellopták vagy elszöktek.Az a lényeg,hogy egy nap csak eltűntek az életemből.Akkoriban 3éves voltam...és nem nagyon szerettem ott lenni azonban a rengeteg cica és a két kutyus miatt lelkesen ott maradtam ha kellett.Nos miután a 2 jószág eltűnt én bele voltam betegedve.Folyamatosan sírtam és depressziós is lettem.Egy nap azonban,ahogy bejött a postás bácsi mikor ott voltunk mindenki engem kezdett nézni én meg nem értettem mire fel..és ekkor a zsebéből elővette ezt a kis gaz fickót.Olyan apró volt és törékeny,hogy az valami hihetetlen.Úgy kellett a földet kémlelni nehogy rálépjünk.Hát nem nőtt túl sokat....De az éveket rendíthetetlenül tölti folyamatosan velünk.Nagypapa létére még mindig felugrik a derekamig és lelkesen követ mindenhová ha ott vagyok és ki van engedve.És ha most utána számoltak 16 éves...az kutya évben...112 év. Mi vén már szegénykém.Papa nem igazán szereti ,mivel már nem úgy ugat ahogy régen...magyarán csak akkor ugat,ha én ott vagyok xD Nyaranként ha medencézek és bealszok a betonon akkor lelkesen nyalja le rólam a nap tejet.A hintára is felugrik minden gond nélkül.

Remélem,hogy még jó sokáig velünk lesz a csöppség~

Az intelligens egyedek

Tökre kiment a fejemből az ami média után történt. Délután 5-kor végeztem.Nekem meg ugye van 4:45-ös és 6:20-as buszom.Szóval lementem mamámhoz,aki kaját adott és 6:10-kor felvitt az állomásra.Ez még mind fasza is lett volna,de láttam a busz már bent áll és nincs lent senki az előtt e lévő meg már elment...Mondom What the fuck?! Talp sarok rohanás. Egyen blúz volt rajtam ami fehér és esett az eső szóval elkezdett átlátszani...a kis szoknyácskáról meg ne is beszéljünk.Én hülye meg délben magassarkú szandált húztam fel mert baszott meleg volt...Na haladok haladok a 7-eshez ahonnan indul a buszom mikor 3 jól megtermett sötétbőrű,ittas,intelligens egyén teli torokból rám ordít hogy: Szopjáál már leee ! Természetesen utána kacagás. Én úgy megdöbbentem hogy leálltam végig néztem rajta,majd csípőből annyit mondtam,hogy: Bocsánat nemet kell mondanom,mivel nem vagy az esetem. Majd tovább. Ezek meg kacarászva ordítva utánam. Na mondom iisteneem...miért vesznek körül barmok? Jöttek volna fel utánam a busz sofőr meg szépen leküldte őket a gecibe.Kérdezi,hogy ismerem-e őket,meg mit akartak.Anya is akkor hívott...és így egyszerre közöltem két emberrel hogy nem tudok kik de felszólítottak arra,hogy orálisan elégítsem ki őket,azonban sajnos közölnöm kellett velük hogy nem az eseteim.Anya ledöbbent.Hápogott felháborodott a busz sofőr pedig kacagott. Szóval érdekes volt.Amúgy most meg éhes vagyok....szóval aludnom kellene.Órám is lesz ma....tételt is kell tanulni...hah...De eszembe jutottak ezek a nagyon okos hímek és pörög az agyam...Hah. Mi ez már amúgy? Ha le akar szólítani hát inkább ne.Főleg ha idős és piás. Az alkohol öli az agyat...

amikor minden "sikerül"

Hát ideje hogy nyilatkozzak egy csöppet a vizsgákról és ami utánuk történt.

Kezdődött a magyarral.Hát emelten voltam....és bitang nehéz volt.Lator Lászlótól volt vers.A kérdések egy része könnyű másik része wtf volt.De túléltem.

Aztán matek....hát no komment.Én így az elején meghaltam agyilag aztán szépen a második rész sokkba vert.Remélem mehetek szóbeliznixD

A töriről úgy jöttem ki,hogy tudtam.Éljen.Na ma az oszi közölte hogy szar lett.Na mondom köszi,kell ez nekem mielőtt elkezdek tanulni.

Az angol pedig hát a nyelv helyességen kívül minden könnyű volt.Aránylag.

A választottam a média.Hát mit mondjak.... Nehezebb volt mint képzeltem. Elviekben jól kell mennie,mert a projekt része fasza lett.Majd egy bejegyzésben megmutatom az esszéimet meg a vizsga munkám.

Na de folytassuk.Nem volt elég, hogy a kutya megrágta a szemüvegem...nem Reynek betegnek kell lennie.Elmentem kedden a szemészetre ahol általában 40-50 percet töltök el.Na most ebből lett több mint 3 óra. Nem tudták mi van a szememmel,nem értették miért nem úgy látok lencsékkel ahogy kéne ezért elhangzott a varázsszó. Pupillatágítááás. Tök viccesnek hangzik /kapásból Kiss Ádám jutott eszembe és ott kuncogtam meg minden/ de nem az. Faszt nem láttam konkrétan,szédültem minden kínom volt,de én hero vagyok hős vagyok elmegyek így apával vásárolni Metróba,Tescoba,Plázába mindenhova. De előtte még közölték,hogy holnap fáradjak vissza,mert most semmit nem tudunk meg mivel a minuszos szemem egyike átment full pluszba.S mindezek után  avanzsált apám vak vezető kutyává. Előtte volt egy vitánk amúgy mert nem akarta fizetni a szemüveget mert felesleges.Nem is kell mondanom,hogy szépen csendben mindent csinált.Bár egyszer odatolta a bevásárló kocsit hogy toljam már.De aztán leesett neki a dolog.Aztán hazafelé mentünk de megálltunk a PopChickennél kajáért.Ez volt már este 7-8 fele.Napszemüveggel már nagyjából elláttam egy pár méterre (előtte a telefonomat se láttam hiába fejeltem be) és pont szem tanúja lehettem,ahogy egy idős,ittas néni összeesik és szépen kihívják rá a mentőt,akik röhögve segítik be az ordibáló asszonykát.Aztán hazaértem szépen és ledőltem aludni mert fájt fejem.Felkeltem arra hogy szomjas vagyok majd nem kaptam levegőt.Fájdalom csillapító,mentolos cukor házi gyógyszer be,Rey ki. Reggel indíthattam a dokinál aki drogozással gyanúsított mert nagy a pupillám.Végig hallgatta szerencsétlen a történetem majd közölte velem,hogy: Szegény cica na menjél haza oszt aludjál ám. Mondom jól van dokika xD Hazaértem ledőltem Nefi mellé rá egy kis időre indulás a kórházba vissza.Ahol már kint találkoztam egy ismerőssel akinek alulról mindene kilátszott mert altatták és nem érdekelte éppen ki látja a....csúnyáját. De jött Andi (ő ott dolgozik ahol az időpontokat adják,beutalókat stb) és közölte a nőcivel hogy: Mónika,kinn van a picsád álljá fel a kőről mert mindenki minket néz. De Mónika nem állt fel...nem nem ő nem.Leült a kőre.Andi elszörnyedt.Majd ismét megszólalt: Móunikaa hát azt szokták lefosni álljá fel a pucér pináddal mert kapsz. S lőn Mónika felállt. Azután megkérdezte,hogy a korlátot megfoghatja-e. Andi pedig becsesen,nőiesen annyival felelt hogy nyugodtan...azt csak lehugyozni szokták. 

Mindezek után mentem fel a szemészetre,ahol közölték,hogy egyik szemem pluszban van a másik pedig mínuszban ők kurták el 5évig ne haragudjak menjek nyugodtan szemüveget választani.Na én választottam is egyet.

Ilyen kis elegáncsos. Hupszi...Csármi is bevillan >.<

Amikor mentem érte feltörte a lábam a cipő,úgy,hogy vérzett és Andi ahogy meglátta tépték le rólam a harisnyát és hívta a gyógyszertárat hozzanak mindent sarok sérült van és jött a nőci mindenestől,hogy leragasszon. Szóval karriert építettem ezalatt az idő alatt..>-<

Ja és közben elhagytam a töri tételeimet és tanulás helyett rendbe raktam egy nagy szekrényt a szobámban hogy a Converse és Devergo cipőimet be tudjam hozni,mert a kamrában vizes is lehet a mosógép miatt.... xD

Na de 4 nap alatt sikerült csak befejeznem ezt a bejegyzést....Picit belassultam és tanulás helyett angolul olvastam /nem jár a keksz mi?/ viszont most még tudom,hogy miről akarok írni ezért gyors 

Bye bye-t veszek szóvaaal

Bye bye :3 

Új kinézet

Új kinézete van a blognak^^ de ezt aki erre téved csak kiszúrja xD

Az egészet Netty L. Nelsonnak köszönhetem,aki volt olyan kedves és megcsinálta^^

Nagyon tetszik a színvilága és IA is :D Szóval Köszi Netty :D

A lány is író,igen érdekes személyiség :D Egy élmény vele beszélgetni~

Open of my blog for everyone~

       Well hello my little sweet cats :D How are you doing?~ I just try to write in english but i'm afraid.My languege skills isn't good so i'm so sorry.I want to do it because i want to improve my engish and i want to be confident.So firstly i improve myself. I'm Reyna Dreamy.Owner of this blog.I'm 19 years old now and  live in a little village in Hungary

.My social skills are really bad >.< Sometimes i'm too serious and shy...I don't really know why.

I'm just thinking too much about humanity and life.E.g: Humans killing people to show kill people is wrong.fuck the logic! if people want to kill people don't search idiot reason.If somebody cruel and stole many life just kill him/her/them.Don't say that: because of humans. It sounds good but don't cover the truth.They are just bad and because of themself must to die.Anyway peace is important for me.I like peaceful moments and places.I like taking photoes about everything with these beutiful cameras, ^^

Kalitka

Egy kalitkában vagyok.Persze ez nem olyan kalitka amire az emberek gondolnak.A rácsok nem csúnyák.Sőt ha úgy nézem elég szépek.Mégis mocskosak.Valójában már azt sem tudom hogy kerültek körém.Emelte őket valaki?.Én? Vagy a környezetem? Nevetséges...de egyszer egy nap már csak arra eszméltem,hogy megvannak.Elszigetelve mindenkitől.Én pedig bent ülök, mint egy néma madár.Nem jajveszélekel.Nem sírok.Legalábbis a külvilág felé nem mutatom.Nézek s hallgatok azt ami eljuthat hozzám.Hozzám akiben az emberek s a külvilág egyaránt benne hagyták agyaraik nyomát.Szánalmas vagyok,hogy ezeket beismerem.Tudom jól.De az én javam is,hiszen különbözök a körülöttem lévőktől.Nem szeretem az emberek érintését...a szeretet, a szerelem érzése pedig oly furcsa számomra.Nem értem őket.Nehezemre esik kimutatni őket.Amúgy is nehezen tudok igazán mélyen érezni valaki iránt.Azonban ha sikerül,bármi történjen is...bennem marad.Legyen az negatív vagy pozitív egyaránt belém ég.Ezek az érzelmek is vastagítják rácsaim,erősítik láncaim.S így maradok egy hófehér kalitkában,szárnya szegett lény,aki várja és rettegi a feloldozást.